Főoldal | Kapcsolat | GYIK | Sajtószoba | Honlaptérkép | RSS | Akadálymentes Gyengénlátóknak | Angol honlap   

Archive for the ‘Röviden rólunk’ Category

Az Öko-völgy Alapítvány és az Öko-völgy Program

Az Öko-völgy Alapítvány az Alkalmazott Fenntarthatóságért nevű civil szervezetet négy magánszemély hozta létre 2008-ban. A 2009-ben bejegyzett Alapítvány tevékenységeit emlegetjük összefoglaló néven Öko-völgy Programként.

Alapítványunk célja,
hogy működő mintán, egyfajta gyakorlati-személyes példán keresztül mutassa be a társadalom széles rétegei számára, hogy miképpen érhető el kiváló életminőség környezeti-, gazdasági- és társadalmi szempontból egyaránt fenntartható módon. Ehhez kapcsolódóan részt vesz olyan tudományos kutatásokban, melyek a fenntarthatóság gyakorlati megvalósítását támogatják.
Hiszünk abban, hogy a globális krízisek, mint például a klímaváltozás, a környezetszennyezés vagy az élelmiszerválság kérdései csak életmódváltással oldhatók meg. Ehhez szeretnénk olyan tapasztalatokat átadni, amelyek egy közösségben már beváltak.

Miért pont Krisna-völgy

az Öko-völgy Alapítvány mintaterülete? Mert a 16 éve működő somogyvámosi ökofalu-közösség, ökológiai gazdaság kiváló példa arra, hogy a környezeti-, gazdasági- és társadalmi fenntarthatóság elvei megvalósíthatók, gyakorlatba ültethetők, és hosszútávon élhetők. Mert az ökofalu közel több mint százharminc lakója a mindennapokban, a társadalmi- és magánélet szintjein mutatja be a környezettudatosság gyakorlatát, szem előtt tartva a gazdálkodás jövőbeni fenntarthatóságát is.

Az „ökológiai lábnyom”
a fenntarthatóság világszerte használt mérőszáma. Az adatok alapján jól látható, hogy Krisna-völgy lábnyom-értéke jóval kevesebb, mint az országos és a világ átlag. A Földnek, vagy egyes területeinek biológiai kapacitását figyelembe véve kiderül, hogy Magyarország és a Világ átlaga túllépi az ökoszisztéma nyújtotta kereteket, míg Krisna-völgy megfelel a fenntarthatóság kritériumának. Ezért lehet Krisna-völgyet a fenntartható közösségek egyik mintájaként értelmezni.
A somogyvámosi ökofalu kiemelkedő környezet- és természetvédelmi, tájgazdálkodási eredményei közül néhány, csak felsorolás-szerűen: Biogazdálkodás (zöldség- és gyümölcs kertészet, szántóföldi növénytermesztés); Ökológiai állattartás; Mezővédő erdősávok és facsoportok telepítése; Mozaikos tájszerkezet létrehozása; Természetes élőhelyek védelme; Nádgyökérzónás szennyvíztisztítás; Botanikus Kert létesítése; Megújuló energiaforrások használata; Ökrök használata az igavonásban; Lakto-vegetáriánus életmód; Működő faluközösség.

Az Öko-völgy Program
keretében példát és gyakorlati mintát kívánunk bemutatni napjaink környezeti- és társadalmi problémáinak megoldására, segíteni szeretnénk a fenntarthatósággal kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok cseréjét, és tudományos megalapozását. Kutatási projektjeink mellett fontos cél az eredmények, tapasztalatok átadása, oktatása, a fenntartható életmód népszerűsítése, a módszerek bemutatása a nagyközönségnek. Az Öko-völgy Programban számos felsőoktatási- és kutatási intézmény, civil szervezet, cég, szellemi műhely és magánszemély vesz részt.

A kutatók számára
az Öko-völgy Program lehetőséget kínál arra, hogy dokumentálják a fenntarthatóság megvalósításának bevált módjait, és eredményeikkel hozzájáruljanak a módszerek fejlesztéséhez. Hazai és külföldi kutatókkal közös programjaink a környezeti, gazdasági-, egyéni és társadalmi fenntarthatóság kérdéseinek komplex, holisztikus tanulmányozására nyújtanak lehetőséget.
Olyan tudományos kérdésekre keressük a válaszokat, amelyek például a falu méretű közösségek lokális forrásokon alapuló, önfenntartó és környezetkímélő életével, vagy a klímaváltozáshoz való alkalmazkodással függenek össze. Mindezek sorába beletartozik számos, a fenntartható gazdálkodással és a mindennapi élettel kapcsolatos kérdés, a szántóföldi növénytermesztéstől kezdve, az egészséges életmódon keresztül az alternatív energiaforrások alkalmazásáig. Alapítványunk része egy magyar-indiai kormányközi együttműködésnek.

Együttműködési szerződéseket
írtunk alá a Kaposvári Egyetemmel, a Pécsi Tudományegyetemmel, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karával, a Szolnoki Főiskolával, a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskolával valamint a Bhaktivédanta Hittudományi Főiskolával. Emellett szakdolgozókat fogadtunk az ELTE-ről és a Corvinus Egyetemről is. Más felsőoktatási intézményekkel is folyamatban van az együttműködések elindítása.

2008-2009-ben 18 hallgató kezdte meg nálunk szakdolgozata elkészítését.
Felsőoktatási együttműködéseink része a szakdolgozók fogadása, a szakmai gyakorlati félév eltöltésének lehetővé tétele Krisna-völgy biogazdaságában, előadások, klubok tartása a partner felsőoktatási intézményekben, valamint hallgatói csoportok képzése Krisna-völgy területén.

A környezettudatos életmódról
összegyűlt tapasztalatok továbbadását, mások eredményeinek megismerését is kiemelten fontosnak tartjuk. Mintaterületünkön fenntarthatósági témájú konferenciákat szervezünk, a júliusi Krisna-völgyi Búcsúkon pedig a „Gondolat-kiállítás” sátorban tartunk nyilvános beszélgetéseket. Számos helyre kapunk meghívást – belföldön és külföldön egyaránt – előadások tartására, amelyeknek örömmel teszünk eleget. Tanfolyamok és Fenntarthatósági Nyílt Napok szervezésével is bővítjük a kapcsolódási, tanulási lehetőségeket. Levelező listát („Ökologika”) és honlapot (www.okovolgy.hu) működtetünk. Kiadványainkkal (például: Öko-völgy Magazin) is segítjük a fenntartható életmód népszerűsítését. Rendszeresen megjelenünk országos médiumokban, nyomtatott sajtóban, TV- és rádió-adásokban, honlapokon.
A somogyvámosi ökofaluban lehetőséget biztosítunk önkéntesek fogadására, akik közvetlenül, a mindennapi gyakorlatban sajátíthatják el a biokertészet és az ökologikus állattartás fortélyait.

Adományokkal
az elmúlt két évben több mint százharminc hazai cég segítette Programunk fenntarthatósági célú kutatásait, fejlesztéseit. A támogatók névsora megtekinthető honlapunkon, a „Támogatóink” almenüpont alatt.
Az Öko-völgy Alapítvány tárgyi és pénzbeli adományok mellett örömmel fogad szakmai támogatást, együttműködési kezdeményezéseket is.

Szívesen adunk és várunk tájékoztatást
a fenntarthatóság gyakorlati kérdéseivel, tapasztalatainkkal kapcsolatban e-mail címünkön, honlapunkon, vagy akár személyesen.
Alapítványunk nyitott az együttműködésre intézményekkel, cégekkel és magánszemélyekkel egyaránt. Kérjük, amennyiben felkeltettük érdeklődését, keressen meg minket az info ’kukac’ okovolgy.hu e-mail címen!

Elérhetőségeinket és az Alapítvány adatait itt olvashatók.

HOSSZÚ Zoltán, KUN András és RÉV Szilvia

Kapcsolódj!
Keresés
Idézet
A húsfogyasztás a víz pazarló felhasználásával jár, és rengeteg üvegházgázt állít elő. Óriási nyomást gyakorol a világ erőforrásaira. Jobb egy vegetáriánus étrend.
Lord Stern
Fotó és video galéria
Loading...
oszi_tajkep.jpgOV_fenntarthat_konf_8_20081008_kisebb.jpgFNYN_2010apr17_4_k.jpgDSCN6452.JPGOV_fenntarthat_konf_19_20081008_kisebb.jpgBhakti_kert_5.jpgIMG_7820.JPGgyumolcsfak_tavasszal.JPGIM003855k.jpgcorvinusklub_2010marc22_k.jpgIMG_8245.JPGIMG_0145.jpg
Jelenleg 30 hallgató készíti nálunk, és 9 hallgató védte meg szakdolgozatát.
Programjaink eddigi résztvevőinek száma: 1.500 fő.
Utolsó frissítés idopontja: 2010-09-10

 

      Támogatóink
Az Öko-völgy program szívesen veszi támogatók jelentkezését.
Eddig több mint 130 cég járult hozzá programunkhoz, a legkülönfélébb anyagi és tárgyi eszközökkel. Köszönjük nekik!

A 2010-es Fenntarthatósági Konferencia az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.