![]() |
|
Főoldal |
Kapcsolat |
GYIK
|
Sajtószoba |
Honlaptérkép |
RSS |
Akadálymentes
Gyengénlátóknak
|
|
|
Támogatóink Az Öko-völgy program szívesen veszi támogatók jelentkezését. Eddig több mint 130 cég járult hozzá programunkhoz, a legkülönfélébb anyagi és tárgyi eszközökkel. Köszönjük nekik! |
|
A 2010-es Fenntarthatósági Konferencia az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A 2010-es Búcsún való megjelenésünket a KvVM Zöld Forrás programja támogatta. |
Kedves Zoltán!
Elindítanék egy szertartás sorozatot, minden nagyobb folyónk s tavunk, valamint víztározónk mellett, melyre mindenkit, aki ezzel egyetért, szeretettel várok.
Az alkalmat Masaru Emoto ittjárta adta. Ő csak néhány nagy víznél, pl. Bajkál tó, volt a csoportjával.
Mi egyenlőre itt, de remélem, egész Kárpát-hazában minden nagyobb vizünket “felélesztenénk”. És természetesen magyar módon, mert nyelvünk sokkal alkalmasabb a kozmikus, isteni működésben együtt lenni, mint bármely más nyelv.
Ennek nyitó alkalma december 21-én, kedden, a Duna partján, valahol a Margit-szigeten lenne. Mert szent időben a legjobb elkezdeni, s éppen fordulatkor, mikor megszületik a Fény! Az időpontot, de. 10 órakor kezdenénk, úgy választottuk a kb. 1 órás alkalomnak, hogy akik egyebütt tűzgyújtásban érdekeltek e napon, azon is meg tudjanak jelenni.
Jelentkezéseket, akár a szervezéshez, akár csak a részvételre, a nemeshervay@gmail.com címre kérem küldeni.
A következő helyszíneken lennének szerek elsősorban, de ez nem sorrend:
1. Duna
2 Ipoly
3 Dráva
4 Lajta
5 Rába
6 Rábca
7 Marcal
8 Balaton (pl. Siófoknál) Sárvíz – Sió – Kapos
9 Velencei tó
10 Fertő tó
11 Tisza (pl. a Kiskörei víztározónál) Eger, Túr
12 Körös
13 Maros
14 Bodrog
15 Hernád – Bódva – Sajó
16 Szamos
17 Zagyva – Galga – Tápió
18 Kraszna
19 Hortobágy
20 Berettyó
Minden jeles napon tennénk ilyet. Elsősorban a napfordulók és napéjegyenlőségek idején, de Húsvétkor, és egyéb kitüntetett pontján az évnek szintúgy.
Igyekszünk telekocsi akciót is létrehozni, különösen a távolabbi helyekre.
Közben írtam egy imaverset, mit együtt elmondva bizton még eredményesebbé tehető a szertartás.
Ha tudatban együtt vagyunk, együtt az erőnk is!
Víz szer
Áldom Istenem minden vizéért
Áldásom életté oldja a vészt,
Szert tartok a Víz szeretetéért
Víz viszi el áldásom szerteszét.
Szerelem adja nékem szeretetem,
Szeretet oltja az életet belém.
Víz oldja, szennyem szervezetemből,
Tisztítva e testet, s lelkét, szellemét.
Hálás vagyok, és bocsánatért esdek
Mert szennyem kell hordjad –ezért!
Most szívem tisztasága oldja e terhet,
Magamért, családomért és nemzetemért.
Tisztulj, tisztítás közben magad is!
Fénnyel telj, ha benned áldásunk él!
Áldássá válván, nekünk, s magadnak is,
Adj bocsánatot mindennek mindenért!
Csurig töltöm a szívem szeretettel.
Szerelemmel, igével szól a beszéd.
Vedd, áldott Vizünk, vidd rezgéseddel,
S védd gyermekünk, unokánk életét!
Áldott legyél hát Víz! S ki megízlel,
Jóságos, szeretetteli, békés legyél!
Mert ezt kívánjuk tiszta lélekkel,
Vedd Víz, s vidd szívünk tiszta üzenetét!
Kérlek, tedd közzé, ha egyet értesz ezzel!