Ez a trilógia az önellátás “kiskátéja”. Krisna-völgy negyed évszázados biogazdálkodási és életmód-tapasztalatai, sikerei és kihívásai három kötetbe sűrítve, továbbá kiegészítve más ökofalvak, családok, közösségi kezdeményezések tapasztalataival.
Ez a trilógia az önellátás “kiskátéja”. Krisna-völgy negyed évszázados biogazdálkodási és életmód-tapasztalatai, sikerei és kihívásai három kötetbe sűrítve, továbbá kiegészítve más ökofalvak, családok, közösségi kezdeményezések tapasztalataival.
Területünkön 2019-ben 767,5 milliméter csapadék hullott. Ez volt sorban a nyolcadik olyan év, amikor az éves csapadék mennyisége jelentősen meghaladta a sokéves átlagot (650 mm).
2018-ban Krisna-völgyben, és a szomszédos Somogyvámoson egyaránt nyomon követtük a csapadék- és hőmérséklet-értékek alakulását. E helyen is köszönetet mondunk Pőcze Vilmosnak (Pártha dászának), aki a Krisna-völgyi csapadék-adatokat rendelkezésünkre bocsátotta. Ahogy már évek óta, január elején most is elkészítettük az elmúlt (a 2018-as év) Walter-Lieth-féle klímadiagramját.
Az alábbi interjú a Védikus holdnaptár kertészkedéshez című új kiadványunkat mutatja be.
Egy készülőben lévő, hiánypótló könyvet szeretnénk beharangozni, amely a zöldségnövények magjának visszafogásáról, elrakásáról fog szólni. Magvetéstől magvetésig, körbe érünk egyik év tavaszától a következő év tavaszáig.
Vajon mennyiben felelnek meg az ökofalvak – a létrehozásukkor megfogalmazott és célul kitűzött – fenntarthatósági és önellátási eszményeiknek?
Somogyvámosi kertünkben 2017-ben 822 milliméter csapadék hullott. Ez sorban a hatodik olyan esztendő volt, amikor az éves csapadék mennyisége jelentősen meghaladta a sokéves átlagot (650 mm). A csapadékosabb tavaszi, nyári és őszi-téli időszakokat tavasszal és nyár végén is aszályveszélyes (március-április, június) és aszályos (augusztus) periódusok szakították meg.
A harmadik kötetben elsősorban a pénzügyi gazdálkodással, közösségszervezéssel és a közösségi élet más aspektusaival foglalkozunk (oktatás, pszichológia, egészségvédelem, túlélés természeti környezetben). Emellett helyet kapnak korábbi kötetekben nem tárgyalt témák, így a magtermesztés és magfogás, valamint a téli zöldségnövény-termesztés. Ismét részletesen bemutatunk egy megvalósult, működő, családi léptékű önellátó gazdaságot, valamint számos bevált receptet, termesztési leírást közlünk.
Kedves Olvasóink! Hamarosan megjelenik a Beszélgetések az önellátásról sorozatunk harmadik, záró kötete.