Az alábbi interjú a Védikus holdnaptár kertészkedéshez című új kiadványunkat mutatja be.

[Németh Vera] – Kérem, beszéljen egy kicsit a Védikus holdnaptár kertészkedéshez című új könyv struktúrájáról, tartalmáról. Mit lehet tudni a könyv születésének körülményeiről?

[Németh Péter] – A könyv szerzője Vella Erika (Sasilékhá déví dászí), kiváló védikus asztrológus és kertész is egyben. Ez az új kiadványunk a Holdnak a növényekre gyakorolt hatásán alapul. Ahogyan a Hold képes az óceánokat megmozgatni a dagály során, vagy hatással lenni az emberek elméjére (holdkór), hasonlóan a növényekre is többféle jelentős befolyással bír.

A könyv első részében olvashatunk arról, hogy milyen hatásokat eredményez a Hold és a többi bolygó a növények fejlődésére.  A Hold növekvő és csökkenő ciklusai, a leszálló és felszálló időszakai, valamint más bolygókkal való együttállásai mind különböző eredményeket okoznak a növények esetében. Például a négy alapelem (föld, víz, tűz, levegő) közvetlenül kapcsolódik a növényi szervekhez (gyökér, levél, termés, virág). Ennek megfelelően a gyökérzöldségeket (répát, céklát) gyökérnapon érdemes vetni, a leveles zöldségeket (spenótot, mangoldot) levélnapon, a paradicsomot, paprikát termésnapon, míg a virágjáért termesztett növényeket (brokkolit, karfiolt) virágnapon. Más napokon nem lesz olyan jó a végeredmény.

A könyv második, nagyobbik részében januártól decemberig minden egyes hónap áttekintő táblázata után az adott napokhoz tartozó teendőket is felsorolja, valamint órára és percre pontosan megadja a Hold különböző hatásait. Ezzel a módszerrel nagyon jó eredményeket lehet elérni a kertészkedés során.

[N.V.] – Krisna-völgyben is ezt a fajta kertészkedést részesítik előnyben? Tehát ez gyakorlati tapasztalat alapján íródott?

[N.P.] – Igen, természetesen. Sok éve már a Hold hatásait figyelembe véve kertészkedünk, és kézzelfogható tapasztalatokkal rendelkezünk ezen a téren. Ha figyelembe vesszük az égi hatásokat, akkor ez jobb termést eredményez. Ezekről az okovolgy.hu honlapon, valamint a Beszélgetések az önellátásról trilógiában is lehet olvasni.

[N.V.] – Ha egy laikus kertész ezt a kezébe veszi, mennyire fog új dolgokkal találkozni, magyarán nehéz ezt a gyakorlatban megvalósítani? Miben különbözik a hagyományos kertészkedés attól,amikor a Hold segítségével végezzük ezt?

[N.P.] – Még a gyakorlott kertészeknél is előfordul, hogy habár figyeltek arra, hogy megfelelő legyen mondjuk az üvegházban a talaj, a fény, a hőmérséklet és az öntözés, mégis a hatalmasra nőtt növényeken közepes lett a termés. Ez azért van, mert kihagytak egy fontos tényezőt, a Hold hatását, és nem termésnapon, hanem levélnapon vetettek.  A különbség mindössze annyi, hogy itt még egy fontos tényezőt, a Hold hatásait figyelembe vesszük. Ez egy kis tervezést, előrelátást igényel, semmi többet.

Maga a könyv annyira érthetően magyaráz el mindent, hogy egy teljesen kezdő kertész is nagyon könnyen képes ez alapján jó eredménnyel kertészkedni.

[N.V.] – Ahogy a címe is mutatja: Védikus holdnaptár. Ez miben különbözik a nyugati (európai) holdnaptártól, asztrológiától, ha egyáltalán különbözik?

[N.P.] – A védikus asztrológia többféle jellemzővel dolgozik, s emiatt részletesebb és pontosabb leírást szolgáltat a bolygók által ránk és a környezetünkre gyakorolt hatásokról. Habár léteznek másfajta holdnaptárak is szép számmal, azonban a védikus holdnaptár ugyanígy sokkal bőségesebb információkkal szolgál, mint a többiek.

[N.V.] – Mikor fog megjelenni a könyv és hol tudjuk megvásárolni?

[N.P.] – Szeptember első hete után már lehet belőle rendelni az [email protected] email-címen, szeptember közepétől pedig a viszonteladóinknál is (Krisna-völgyi webshop, stb.)

Szeretne többet tudni az önellátás gyakorlatáról?

Keresse könyvsorozatunkat!

Önellátás

4 thoughts to “Védikus holdnaptár kertészkedéshez 2019-re

  • Harangozó Lajos

    Tisztelt Hölgyem/Uram! Az után érdeklődnék, hogy a Védikus Holdnaptár kertészkedéshez 2019 még kapható e, ill. mennyibe kerül? Köszönettel Harangozó Lajos Verőcéről

    Válasz
  • Anita

    Haribol!
    2020-as évre is készült Védikus Holdnaptár kertészkedéshez esetleg?
    Hálásan köszönöm a választ.

    Válasz
    • Premamoya Das

      A 2020-as évre nem készült ilyen holdnaptár.

      Válasz

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük