Örömmel csatlakoztunk egy új partnerségi projekthez, amely a vidéki vállalkozásokra és a fiatalság ösztönzésére koncentrál ezen a specifikus területen. A projektet az Erasmus+ program alapította és támogatja. Az első transznacionális vagyis nemzetközi projekt találkozó Abentheuerben, Németországban került megrendezésre. A találkozó és szállás helyszínéül a Goloka Dhama Verein e.V. partner szervezet központját választottuk.
Az első Rural Entrepreneurship for You(th) (Vidéki vállalkozások az ifjúságért) nemzetközi projekt találkozóra 2022 májusában, Németországban került sor. A találkozó a projekt elindítására fókuszált, valamint a különböző feladatokra és a partnerek szerepére, hogy eredményesen érjük el a projekt kitűzött céljait.
A találkozó a projekt megvalósításáról és célkitűzéseiről szólt, valamint a tevékenységek megvalósításának minőségéről. A projekt találkozón kitűzött célokat megfelelőnek találtuk és sikeresen megvalósítottuk a találkozó célját.
Problémát jelentett, hogy nem minden projekt vezető tudott megjelenni a találkozón, melynek okai különböző problémák voltak. A Food for Life A.P.S és a Drustvo za Duso szervezet menedzserei megbetegedést követően lemondták részvételüket. Sajnos az ukrajnai Charitable Foundation „Dobro” of Dnepropetrovsk Region szervezet képviselője szintén nem tudott megjelenni a hazájában zajló háborús helyzet miatt – az esetében a projekt partnerek egyöntetűen egyetértettek abban, hogy a háborús körülmények alatti utazás túl kockázatos lenne, így lebeszéltük őt az utazásról.
Bár a fent említett partner szervezetek projekt vezetői nem jelentek meg a találkozón, virtuálisan részt vettek az eseményeken, és ugyanolyan mértékben járultak hozzá, mint a többi résztvevő.
Habár a nemzetközi találkozót megelőző hónapokban már számos online találkozó zajlott, a személyes találkozó nagyszerű lehetőséget teremtett a pályázati partnereknek a szoros együttműködésre, és arra, hogy a találkozó 3 napja során aktívan a projekt céljaira koncentrálhassunk és elmerüljünk azokban.
A projekt általános célkitűzéseivel összhangban a következők voltak a találkozó főbb céljai és témakörei:
- a projekt koordináció és megvalósítás megvitatása, a költségvetés elosztása, a projekt eredményeinek megtárgyalása és kidolgozása
-
különböző csapatok kialakítása és feladatok megosztása
-
a projekt céljaival kapcsolatos tevékenységek megismerése a helyi szervezeteknél, illetve a a leghatékonyabb módszerek megvitatása és a jó gyakorlatok megosztása
-
stratégiai mérföldkövek tervezése és fejlesztése a projekt célkitűzéseinek elérése érdekében
-
néhány sikeres helyi, vidéki vállalkozás meglátogatása, hogy a tevékenységeikről, jó gyakorlataikról informálódjunk
-
az LTTA (Tanulási, oktatási, képzési rendezvény) találkozóinak előkészületei
A találkozó során a partnereknek személyesen nyílt lehetőségük arra, hogy tisztázzák a részleteket, és a projekt első képzési rendezvényének megszervezése jelenleg is folyamatban van. Természetesen a legjelentősebb eredmény az együtt töltött idő után a partner szervezetek között létrejött kötelék és kapcsolat, miközben az együtt töltött idő alatt sokat tanultunk egymástól arról, hogyan valósíthatjuk meg sikeresen a közös projektünket.