A szalmabála építkezés (1. rész)

A szalmabála építkezést először az Egyesült Amerikai Államokban fejlesztették ki az 1800-as években, és kijelenthetjük, most egy olyan építkezési technikáról lesz szó, ami egyre népszerűbb kezd lenni manapság. A szalmával való építés könnyű, olcsó és egyben szórakoztató is. Ugyanakkor kiváló módszer, hogy energiatakarékos épületet húzzunk fel.

A megszokott építkezési módszerek hatalmas energiát emésztenek fel, valamint ezen folyamatok során a légkört szennyező üvegházhatású gázok több mint fele keletkezik melléktermékként; sőt mi több, mérgező és szennyező hatású anyagok is létrejönnek. Ezzel szemben a szalma természetes anyag, amelyből jelenleg olyan mértékű túltermelés van, ami elegendő építőanyagot biztosítana évi fél millió otthon megteremtésére is. A szalma nagyon jó szigetelőanyag, a belőle készült fal hőszigetelőképessége egy szokványos modern házzal összehasonlítva 75%-os. A szalmabála falak kitűnő teherbírással rendelkeznek olyannyira, hogy egy teljes értékű összkomfortos kétszintes ház megépítésére is alkalmasak.

1. Fa (általában mogyorófa) cölöpök a fal rögzítéséhez
2. További cölöpök a bálák megerősítéséhez
3. Légáteresztő mész- vagy agyagvakolat
4. Fakeretes ablak vagy ajtó
5. Fa- vagy kő alapzat, amelyből önmagától eltávozik a nedvesség, ha nem nedvességálló felületre építették a falat

A szalmabálát egyrészt használhatjuk teherviselő falaknál (amelyek a tetőszerkezetet vagy a felső szintet tartják), másrészt töltőanyagként (ahol más anyagot, pl. faállványzatot alkalmaznak támasztéknak). Mindkét esetben a bálákat, mint hatalmas téglákat egymásra helyezik és facölöpökkel rögzítik. Ezeket a cölöpöket vagy átütik a szalmabálákon,  vagy párban összekötik őket a fal két oldalán. A bálák egymásra helyezésekor azok mindig vízszintesen fekszenek egymáson, mert ha függőlegesen vannak elhelyezve egymás tetejére, akkor hajlamosak besüppedni, egymásba roskadni.

Fontos, hogy a bálák levegőzzenek, ez megakadályozza a nedvesség felhalmozódását és a rothadást. A bálákat soha nem szabad közvetlenül (műanyag) vízzáró felületre helyezni, mert könnyen felhalmozódik a nedvesség a fal aljában. Ehelyett úgy kell felrakni a falat, hogy a nedvesség könnyen eltávozzon belőle. Ha közvetlenül a talajra építkezünk, akkor egy 45 cm magasságú kőfal alapzat teljes mértékben megfelel ennek a célnak. Ha pedig padlóemelvényre vagy cölöpökre építkezünk, akkor a szálfa talapzat a megfelelő.

A szalmabála fal alapvakolása a szokásos módon történik. Levegőző vakolást készíthetünk homok és mész, illetve homok és agyag összekeverésével. A mésszel készített vakolat tartósabb és emiatt külső vakolatként is alkalmazható nedves éghajlatú területeken. Azonban a mésszel való vakolás beltérben is kitűnően használható, mert erős és gyorsan megköt anélkül, hogy megrepedezne. Az agyagos vakolás könnyen elkészíthető a helyben található agyagföld felhasználásával, viszont ez esetben egy-két héten keresztül minden nap szivacsos nedvesítő eljárást kell alkalmaznunk a falon azért, hogy eltüntessük a repedéseket.

Mindkét fajta vakolást befejezhetjük meszeléssel, vagy természetes, légáteresztő festéssel. A meszelés és a levegőző emulziós réteg nagyon jól használható beltérben, míg az évenként megismételt kültéri meszelés nagyon jól és gyorsan kivitelezhető az épület külsején. Cement- vagy gipszvakolatot nem szabad használni, mert ezek az anyagok nem eresztik át a levegőt és emiatt könnyen felgyülemlik a nedvesség a falban.

Forrás: http://www.simondale.net/house/index.htm