Molnár Andrea PhD munkájának középpontjában az értékváltás áll. Miként tud egy közösség olyan társadalmi modellt működtetni, amely egyszerre környezetbarát, közösségépítő és hosszú távon működtethető. Erről ír „Lelassulni, jelen lenni és természetközeli életet élni” cikkében.
Krisna-völgy mint értékalapú fenntarthatóság
A Krisna-völgy határában álló Kamala Kutir vendégházba lépve már az első pillanatban érezni lehet, hogy az ember nem egy átlagos turisztikai helyszínre érkezik. A falakon hindu ikonográfia, a szobai tájékoztatók pedig arra kérik a vendégeket, hogy ne hozzanak be húst, tojást, alkoholt vagy tudatmódosító szereket. A fürdőszobában egy üzenet jelzi, hogy a szennyvíztisztítás ökológiai rendszerrel történik. Itt a fenntarthatóság nem marketing, hanem életmód, és a „nem ártás” elve már a bejáratnál kézzelfoghatóvá válik.
Miért jártam Krisna-völgyben?
Kutatóként azon dolgozom, hogy megértsem, hogyan lehet a fenntartható életmódot nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is megvalósítani. A PhD-m középpontjában az értékváltás áll. Az, hogy miként tud egy közösség olyan társadalmi modellt működtetni, amely egyszerre környezetbarát, közösségépítő és hosszú távon működtethető. Ezért választottam Krisna-völgyet a kutatásom terepmunkájául, hiszen itt nemcsak beszélnek a fenntarthatóságról, hanem meg is élik azt.
A természet nem eszköz, hanem rokon
A kétnapos terepmunka során több folyamatot is végigkísértem: gyöngybagoly-odú kihelyezését, ökörrel végzett gabonaőrlést, a textilműhely működését, majd a kertészetet is körbejártam. A természethez való viszony az egyik legszebb sajátossága a közösségnek. Itt minden élőlénynek szerepe van, és nem tárgyként tekintenek a természetre, hanem mint Isten művére, amit tisztelni és védeni kell. A biodiverzitás megőrzése nem trend, hanem spirituális kötelesség.
A kertészet, mint élő körforgás
A kertben töltött idő különösen rámutatott, mennyire tudatosan építik fel az önfenntartás rendszerét az itt élők. A biohulladék nem szemét, hanem tápanyag. Minden visszakerül a komposztba, amely gazdag termőtalajjá válik. A kertészet fókusza nem a mennyiségen, hanem a minőségen van. Betekintést kaptam a háromhajós pincébe is, ahol a megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket és a magokat tárolják. Ami elsőre szembetűnő volt, az a tisztaság más pincékhez képest. Ez is visszavezethető a szattvikus elvekre, ami szerint a közösség él. Vagyis a három kötőerő (jóság, szenvedély, tudatlanság) közül igyekeznek mindent a jóság kötőerejében végezni. Így hát nem meglepő, hogy a tisztaság prioritást élvez.
A kertészet vezetője, Antal Balázs rengeteget mesélt a talaj fontosságáról, arról, hogyan fejlődött a kertészet, miket tanult meg saját bőrén az elmúlt több mint tíz év alatt. Megtudtam például, hogy a talaj minősége nagyban befolyásolja a termés nemcsak minőségét, de mennyiségét is. És hogy egy kiváló minőségű komposzt fele akkora területen dupla annyi termést eredményezhet. Ehhez (is) persze jelenlét és törődés szükséges.
Reziliencia és technológiai egyensúly
A farmon nagyjából 130 ember él, és mindennapi életük nagy része helyi erőforrásokra épül. Bár használnak modern eszközöket, mint például napelemeket, számítógépet, mosógépet, nem a kényelem vezérli őket, hanem a tudatosság. Ha kell, kézzel mosnak és ökörrel dolgoznak, de ahol a hatékonyság vagy a hosszú távú működés megkívánja, ott nem zárkóznak el a technológiától. A cél nem a modern világ elutasítása, hanem az, hogy ne váljanak kiszolgáltatottá általa. Amíg a városi ember ellátási láncokhoz kötött, itt a függetlenség a normalitás.
Az ökrös szántás üzenete
„A traktor gyors, de nagyon tömöríti a talajt. Az ökör csak arra a pontra nehezedik, ahova lép, így a föld szerkezete ép marad.” Egy igen egyszerű, de szemléletes példája annak, hogy a tradicionális módok mennyivel környezetbarátabbak lehetnek. Az állatokkal való munka lassabb, de kíméletes, és része a természethez fűződő kapcsolatnak. Az ökröket nem gépként kezelik. A közösség tagjainak szemében ők a „dolgozó apák”, a tehenek „az ételt adó anyák”. A tehénészet továbbá nem is tehénészetként, hanem tehénvédelmi központként van nyilvántartva. A lényeg nem az állatok dolgoztatása és kizsákmányolása, hanem azok tisztelete.
Nagyra értékeltem, hogy beszélgetéseim során nem egy romantizált képet igyekeztek átadni. Teljes transzparenciával tanulhattam arról például, hogy az ökrökkel való munkavégzéshez képest a gépek, pl. a traktor vagy egy gépiesített malommal történő munka, mennyivel hatékonyabb. Négy ökör erejével 1 óra alatt kb. 12 kg gabonát őrölnek meg. Ami, meg szeretném jegyezni, kiváló minőségű! De azt is be kell látni, hogy a társadalom egészének élelmiszer-ellátásához ennél sokkal többre van szükség. Összehasonlításként megemlítem, hogy internetes adatok szerint egy modern hengerszék kb. 3.000 kg/óra nagyságrendben dolgozik. Ez ~250-szerese a 12 kg/órának…
Az egyik legérdekesebb tanítása a napnak az ökrökkel való munka besorolása volt annak alapján, hogy melyik kötőerő motiválja.
A tudatlanság esetén valaki azért dolgozik tehenekkel vagy költözik egy farmra, mert fél attól, hogy a társadalom mai formája megborul, és ebben keres menedéket. Ám ez a motiváció nem hoz lelki békét, hiszen folyamatos félelem húzódik meg a háttérben, tehát nem fenntartható.
A szenvedély lehet az, amikor valaki a vagyonszerzés céljából kezdi el a gazdálkodást. Beszélgetőtársam ezen jót mosolygott. Mint ahogy azt a fenti példa is mutatja, az ökrökkel való munka nem a vagyonszerzésről szól, hiszen gépekkel több haszonra lehet szert tenni. A szenvedély kötőerejében lévő motiváció tehát szintén nem fenntartható, hiszen gazdaságilag nem térül meg.
Majd beszéltünk arról, hogy a motiváció lehet a jóság kötőereje által befolyásolt. Például, ha valaki nem akar részt venni a fogyasztói társadalomban, mert úgy látja, hogy ez kizsákmányolja a Földet, és inkább választ egy lemondottabb, de tudatosabb életet egy farmon. Ez már egy békésebb megközelítés, ami akár fenntartható is lehet, hiszen nem a vagyonszerzés áll a középpontban, nem félelem hajtja, hanem a természethez való hozzáállás és annak védelme, így mentális egyensúlyt hozhat.
Ami viszont Krisna-völgy motivációja, az a transzcendentális motiváció. Nem azért tartanak ökröket vagy őrölnek gabonát velük, mert így hatalmas vagyonra tehetnek szert, vagy mert félnek a világ összeomlásától, hanem mert a szentírásaik szerint így vannak harmóniában a teremtés törvényeivel.
Közösség és tudásátadás
A völgyben működik egy úgynevezett gurukula, ahol a magyar állami rendszernek megfelelő akkreditált képzés folyik. Fontos azonban megjegyezni, hogy az igazi tudást a gyerekek a közösség mindennapjain keresztül kapják. A fenntarthatóság itt nemcsak technikai megoldás, hanem társadalmi struktúra. A munkát együtt végzik, a gyerekek pedig a gyakorlatból tanulják meg, hogyan működik a természet, az önellátás és a közösségi gondoskodás. A tudás nemcsak tankönyvből, hanem a mindennapokból öröklődik.
Minden bizonnyal kijelenthető, hogy az állam által előírt curriculum mellett az ide járó gyerekek egy értékrendszert sajátítanak el. Beszélgettünk róla, hogy a felnövekvő generáció szabadon költözhet ki-be a völgyből/be. De megállapítható, hogy a tudás, világnézet és értékek a külvilág hatásának ellenére is kísérik az útjukon azokat, akik ide születtek. Hiába döntenek úgy, hogy kíváncsiak a külvilágra, pl. a vegetáriánus életet nem hagyják el, és a vaisnava értékrend nagyban meghatározza, hogy a völgyből elköltözve mihez kezdenek az életben.
Nem „kevesebb”, hanem „elég”
A városból nézve ez az életmód lassúnak, nehéznek, lemondással telinek tűnhet. De beszélgetve azokkal, akik így élnek, világossá vált, hogy itt nem hiány van, hanem teljesség. Van idő egymásra, a természetre, a jelenlétre. Nem a „kevesebből” élnek, hanem az „elégből”. Érdekes volt átélni, hogy máshogy telik az idő. A napszakoknak mintha itt valóban lenne jelentősége. Minden reggel a templomban egy arati-n vehetnek részt az itt lakók. Ez tulajdonképpen egy Isten-tisztelet, amely minden reggel ugyanúgy zajlik: énekléssel, imádati felajánlásokkal, majd tanítással zárul. Talán pont az ilyen „rituálék” teszik fontossá a napszakok jelentőségét, és ezáltal segítenek a lelassulásban és abban, hogy a jelenben legyünk.
Krisna-völgy, mint ahogy azt gondolhatjuk, nem a luxusról szól, de ennek ellenére úgy tűnt, mindenki elégedett azzal, amije van. Az utcák rendezettek és tiszták. Minden különös részletességgel, precizitással készült. Nem az összecsapott, olcsó megoldások helyszíne, hanem a tudatos, hosszú távon használható megoldásoké. Említettem már a pincét, ami tényleg lenyűgözött, de példának hozhatnám a templomot díszítő falfestményeket, vagy azt, ahogy a völgybe vezető út nem aszfaltozott, hanem térkövekkel kirakott, ami minden bizonnyal kevésbé ártalmas a környezet számára, és sokkal tovább használható. A lemondás tehát új értelmet nyert számomra. Nem azt jelenti, hogy bármiben is hiányt szenvednének az itt lakók, inkább azt, amit a nem-növekedés elmélete is hangsúlyoz:
mindenből csak annyit használjunk, amennyi szükséges.
Mi a tanulság?
A modern világ megtanította, hogyan legyünk hatékonyak, de elfelejtettük, hogyan legyünk jelen. Krisna-völgy emlékeztet arra, hogy a jólét nem a fogyasztásban, hanem a kapcsolatokban, az időben, a közösségben és a természettel való együttműködésben rejlik, miközben nem felejtjük el, hogy mi csupán részei vagyunk a teremtésnek, de nem mi vagyunk a Teremtő. A változás nem ott kezdődik, amikor új technológiát vezetünk be, hanem amikor megváltoztatjuk azt, ahogyan a világra nézünk.
