Főoldal | Kapcsolat | GYIK | Sajtószoba | Honlaptérkép | RSS | Akadálymentes Gyengénlátóknak | Angol honlap   

0,8 – Ezt a számot érdemes fejben tartani!

A NASA által 1880-ban megkezdett földfelszíni hőmérsékletmérések óta, az elmúlt egy évtized bizonyult a Föld legforróbb időszakának. Az átlagos globális hőmérséklet pedig azóta összesen 0,8 fokkal emelkedett.

A globális földfelszíni hőmérsékletre vonatkozó adatok vizsgálata során a NASA szakemberei arra az eredményre jutottak, hogy a mintegy 130 éve folyó megfigyelések óta az elmúlt egy évtized volt a legforróbb időszak a Földön.

Az amerikai űrhajózási hivatal azt is megállapította, hogy ez idő alatt a 2009-es év volt a második legmelegebb esztendő. Tavaly ugyanis mindössze csak egy pár Celsius-fokkal volt enyhébb az idő a hőmérsékleti csúcstartónak számító 2005-ös év után. James Hansen, a NASA Goddard Űrkutatási Intézetének (GISS) igazgatója szerint, a globális hőmérséklet-változásért az óceánok meleg, és hideg légáramlatainak váltakozása a felelős.

“Amikor megvizsgáltuk az elmúlt öt, illetve tíz évben a légáramlatok váltakozását, arra jutottunk, hogy a globális felmelegedés tovább folytatódik” – mondta a szakértő, aki egyike volt azoknak a tudósoknak, akik már két évtizeddel ezelőtt felhívták a figyelmet a globális
felmelegedés veszélyeire.

A La Nina néven ismert időjárási jelenség két évvel ezelőtt annyira lehűtötte a Csendes-óceán trópusi területeit, hogy ezzel 2008 lett az évtized leghidegebb éve. A NASA szakemberei egyértelmű hőmérséklet-növekedést mutattak ki az elmúlt évtizedekben, habár az 1940-es és 1970-es évek között némi kiegyenlítődést figyeltek meg. Az adatok szerint az elmúlt harminc év folyamán nagyjából 0,2 Celsius-fokkal növekedett évtizedenként a hőmérséklet. Az átlagos globális hőmérséklet pedig összesen 0,8 fokkal emelkedett 1880 óta. “Ezt a számot érdemes fejben tartani” – mondta Gavin Schmidt, az intézet éghajlatkutatója.

2009 még annak ellenére is megszerezte a második legmelegebb év címét, hogy tavaly Észak-Amerika legtöbb részét szokatlanul hideg december sújtotta, és az Északi-sarkvidékre is a megszokottnál jóval enyhébb légáramlatok érkeztek. NASA által elemzett adatok a világszerte működő több ezer meteorológiai állomásról, a tengerfelszíni hőmérsékletet megfigyelő műholdakról, és az Északi-sarkvidéki kutatóállomásokról érkeztek.

A múlt hónapban lezajlott koppenhágai klímacsúcs résztvevőinek megállapodása szerint meg kell akadályozni a globális átlaghőmérséklet további emelkedését, és ezzel felszámolni annak legpusztítóbb hatásait. “Nagy ellentmondás van a mostani eredményeinek és az éghajlati változásokra vonatkozó népszerű hiedelmek között” – mondta Hansen. “Az elmúlt évtizedben a globális felmelegedés egyáltalán nem állt meg” – tette hozzá.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Kapcsolódj!
Keresés
Idézet
A kiút megtalálásához lélekbeli változás szükséges, amelynek során rájövünk, hogy az igazi értéket nem lehet pénzben kifejezni, és az élet megannyi formáját nem lehet áruba bocsátani.
Az Egyházak Világtanácsának nyilatkozata (2000, Genf)
Fotó és video galéria
Loading...
OV_fenntarthat_konf_2_20081008_kisebb.jpgGATE_Zoldklub_Krisnavolgyben_2009.JPGIMG_0166.jpgIMG_0057.jpgIMG_7862.JPGIMG_7820.JPGIM003865k.jpgIMG_0092.jpgIM003917k.jpgOV_fenntarthat_konf_8_20081008_kisebb.jpgcorvinusklub_2010marc22_k.jpgDSCN7275.jpg
Jelenleg 30 hallgató készíti nálunk, és 9 hallgató védte meg szakdolgozatát.
Programjaink eddigi résztvevőinek száma: 1.500 fő.
Utolsó frissítés idopontja: 2010-09-10

 

      Támogatóink
Az Öko-völgy program szívesen veszi támogatók jelentkezését.
Eddig több mint 130 cég járult hozzá programunkhoz, a legkülönfélébb anyagi és tárgyi eszközökkel. Köszönjük nekik!

A 2010-es Fenntarthatósági Konferencia az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.