Ahogy utaztam a Dunántúlon, falvakon vezetett át az utam. Voltak módosabbak és tengődők, nagyobbak és kisebbek. Egyben viszont hasonlítottak, egyre városiasabbak, a házak sokaságán pedig ott volt az Eladó felirat…
A két háború között Magyarország lakosságának 80 %-a (!) élt a mezőgazdaságból. A 1990-es évek elején ez már alig volt 7 %, mára pedig 2 % (!) alá esett a szám. Persze tudjuk, minden statisztika torzít, és ebből a számból nem látszik az, hogy vidéken ma még mindig nagyon sokan egészítik ki saját terményekkel a fogyasztásukat, de ez már nem az, mint ami akkoriban volt.
Az életmód átalakulásával nem csak a gazdálkodói tevékenység esetleges nehézségei tűntek el, hanem a tudás is. Elég volt mindössze három generáció, és a több évszázados tudástár eltűnt, amely annyira gyakorlatias volt, hogy azt sok esetben semmilyen írásos anyag nem pótolhatja.
A sajnálkozás nyilvánvalóan nem segít ezen. Sokkal inkább az az értékmentő munka, amelyet immár 20 éve folytat a Magyar Élőfalu Hálózat. Ez egy informális szövetség, amelyben azok a kezdeményezések tömörülnek, ahol hagyományos értékrend mentén, az önellátó gazdálkodásra rendezkednek be az ott élők. Nem pusztán hagyományőrzők pár órára, hanem eszerint élnek. Gyűjtik a még fellelhető tudást, kipróbálják, amihez már szükséges az új tapasztalat, és átadják másoknak is. Ez a MÉH, a Magyar Élőfalu Hálózat.
Az aktív közösségek képviselői rendszeresen kapcsolatot tartanak egymással, hogy kicserélhessék gondolataikat, valamint az év során 1-2 alkalommal másoknak is elérhetővé teszik mindezt egy nyitott találkozón.
Legutóbb egy gömörszőlősi szépen faragott tornácon csak a szűkebb kör találkozott, hogy a télutó erősödő napsugarainál átbeszélhessük a legfontosabb teendőket, gondokat és örömöket.
Emellett ismerkedtünk az egykoron élő, de mára újraélesztésre váró gömöri kisfalu, Gömörszőlős szépségeivel. Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány vezetőjeként kalauzolt bennünket. Sok erőfeszítést tesznek az alig 70 lélekszámú település megmentésére, és megóvására. A fenntartható gazdálkodásról, a megújuló energia felhasználásáról, a régi és új találkozásáról esik szó egy szépen megőrzött gömöri házban, és a hátul felhúzott új – de a tájba szépen illeszkedő – bemutató teremben.
Miközben béke ül a völgyön, nem tudjuk, hogy a kezdet csöndje ez, vagy a végzet kezdete… Nem könnyű ma már újra lelket lehelni a falvakba, ahol az emberek nem hisznek abban a jövőben, amely a múltból építkezik. A városi lét a kényelem és megélhetés ígéretével csalogat, de a kiszolgáltatottság és reménytelenség sötétségét nem reklámozza. A termőföld, a tiszta víz, az erdő, a közösség, az emberi kapcsolatok értékein alapuló rend, ma már nem vonzó sokaknak. Az egyénekre bontott társadalomban a vidéki élet egymásrautaltsága és együttműködésre sarkalló volta anakronisztikus lidérc, amelytől félni kell, nem pedig örülni.
Csak reméljük, hogy a jó példák e nemes halmaza újra vonzóvá teszi másoknak is a vidéki életet.
Pártha dász (Pőcze Vilmos)
Krisna-völgy
