Kié a Föld Napja?

Tisztában lenni azzal, hogy melyek a valódi, és melyek a szükségtelen igények. Puritánabb életre kell törekedni, keresni a környezettudatos megoldásokat mindennapjainkban, ez az, ami minden napot a Föld Napjává tehet.
Idén már 41. alkalommal hívjuk fel egymás figyelmét arra, hogy Földünk állapotán javítani kell. Környezettudatosabban kellene élnünk, teret hagyva a természetes élővilág számára is. Takarékoskodnunk kellene az erőforrásokkal, hogy gyermekeinknek is elegendő jusson. Tudjuk, számos elkötelezett szervezet és magánszemély rengeteg erőfeszítése ellenére sem javult érdemben a helyzet 1970. április 22. – az első Föld Napja óta.

Talán nem szentségtörés, ha kijelentjük, a Föld – mint égitest – köszöni, jól van. Méretéhez képest elenyésző, hogy a vékonyka külső burkán tenyésző élővilág szegényedik, naponta tucatnyi faj tűnik el örökre, és a természetes élőhelyek is rohamosan degradálódnak. Talán az sem árt, ha őszintén kimondjuk, ami igazán aggaszt minket: Mi, emberek, egyáltalán nem vagyunk jól. Iparosodás és modern technológiák, újabb és újabb találmányok ide vagy oda, nem lettünk boldogabbak, sőt.

A képlet egyszerű! Ha változtatunk mentalitásunkon, változik a környezetünkre gyakorolt hatás is. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az okot, nem elég önmagában az okozatot kezelni. Az ősi védikus írások szerint, ahhoz, hogy gyökerestől megváltozzon a Föld siralmas állapota, mentalitásunk és értékrendünk alapjáig kell leásni, hogy megláthassuk a valódi problémát és a valódi megoldást.

Vegyünk egy példát. Nyugati társadalmunk embere többnyire úgy tekint az élelemre, mint valamiféle gyártmányra, ipari termékre. Többségünk a termeléstől messze elszakadt, a földművelők számára pedig ma már az a „természetes”, hogy egységnyi (1 Kcal) élelem előállításához tízszeres mennyiségű (10 Kcal) energiát – dízel olajat – használnak fel. Elfelejtünk alázatosnak lenni, elfelejtünk takarékosan és mértékletesen élni, és elfelejtünk hálát adni mindazért, amit kapunk. Csupán mindig többre és többre vágyunk…

A megoldás: Tudatosnak lenni arról, hogy mik a valódi szükségletek, és mik a szükségtelen igények. Puritánabb életre kell törekedni, keresni a környezettudatos megoldásokat mindennapjainkban, ez az, ami minden napot a Föld Napjává tehet.

Évről évre mind többeket motivál a Krisna-tudatú hívők somogyvámosi ökofalva, egy kiegyensúlyozottabb, kevesebbtől is elégedett, természetközeli, és végső soron boldogabb életre, ami egyben az emberiség hosszú távú fennmaradásnak, vagyis a fenntarthatóságnak is záloga. Az itt lakók és a mintaterületen működő Öko-völgy Alapítvány, a Föld napja alkalmából ezúttal is szeretnék felhívni a figyelmet a szerényebb életvitel kialakításának fontosságára, és mindenkit a témával kapcsolatos tapasztalatok cseréjére inspirálni.

Hagyj üzenetet

1%
Az Öko-völgy Alapítvány adószáma:
18786435-1-14
Keresés
Webshop
Ökovölgy hírlevél
E-mail cím:*
Név:*
E-mail cím újra:*
Kisfilmek
Hozzuk létre saját öntözőrendszerünket! Új film – Egyszerű élet, emelkedett szintű gondolkodás
Fotógaléria
Loading...
image ov_fenntarthat_konf_32_20081008-jpg image ov_fenntarthat_konf_8_20081008_kisebb-jpg image ov_fenntarthat_konf_12_20081008-jpg image ov_fenntarthat_konf_31_20081008-jpg image ov_fenntarthat_konf_19_20081008_kisebb-jpg image ov_fenntarthat_konf_2_20081008_kisebb-jpg image fnyn_2010apr17_3_k-jpg image dscn6418-jpg image dscn6452-jpg image dscn6436-jpg image fnyn_2010apr3_2_k-jpg image dscn6457-jpg

Kiadványaink
Szakdolgozóink
Az Öko-völgy Alapítvány konzultációs segítségéveleddig 48 hallgató védte meg szakdolgozatát.
Védjegy használati jog
Idézet
"Ha tetszik, ha nem, mindig abba a felismerésbe botlunk, hogy a természeti gyökerektől elszakadt ember szükségképpen esik az egyik gondolati csapdából a másikba."
Juhász-Nagy Pál