Főoldal | Kapcsolat | GYIK | Sajtószoba | Honlaptérkép | RSS | Akadálymentes Gyengénlátóknak | Angol honlap   

Milleniumi tölgyek

Az Öko-völgy Alapítvány a Somogyvámosért Egyesülettel közösen pályázatot adott be. A pályázatírás kapcsán kutatásokat végeztünk a Krisna-völgyben álló két idős tölgyfa történetéről. A legérdekesebb részleteket most megosztjuk honlapunk olvasóival is.

Az 1896-ban a patak partján elültetett öt kocsányos tölgyből már csak kettő áll. A nagyobbik példány mellmagasságban mért törzskörmérete 497 cm, amellyel a régióban rekordernek számít. A Somogyvámoson élő Vanderer Ferencné elmondása alapján közöljük a Krisna-völgyi öreg tölgyek történetét.

A Galaberdai forrástól nyugatra fekvő réten volt egykor a somogyvámosi ifjúság szórakozóhelye. A tisztás színtér volt a lányok karikázásához, a legények erőfitogtatásához, valamint a „pünkösdi királyválasztás” ügyességi versenyeinek helyszínéül is szolgált.
György József 1896-ban 18 év körüli legényke volt. Barátaival elhatározta, hogy valami maradandó emléket állítanak a milleniumi ünnepség tiszteletére.

Az ifjak öt tölgycsemetét ültettek. Négyet egy szabályos négyzet sarkaira, az ötödiket pedig a szögfelező átlók metszéspontjába. Az ötödik ültetőgödrébe egy palackot rejtettek, amelyben  üzenetet hagytak hátra az utókor számára.
A megmaradt két tölgy ma is őrzi a titkot, a földbe rejtett üzenetet.

- KA -

Szólj hozzá!

Kapcsolódj!
Keresés
Idézet
"Hogyha gabonát termelsz, és azután megeteted az állatokkal, majd pedig megeszed az állatokat, az eredeti gabona energiájának 90%-át elveszíted."
Dr. David Archer (a geofizikai tudományok professzora, Chicagoi Egyetem)
Fotógaléria
Loading...
IM003873k.jpghazafele_a_foldekrol.JPGBhakti_kert_2.jpgDSCN6415.JPGGATE_Zoldklub_Krisnavolgyben_2009.JPGIM003917k.jpgOV_fenntarthat_konf_8_20081008_kisebb.jpgcorvinusklub_2010marc22_k.jpgIMG_7862.JPGDSCN7275.jpgDSCN6422.JPGIM003806k.jpg
Jelenleg 40 hallgató készíti nálunk, és 14 hallgató védte meg szakdolgozatát.
Programjaink eddigi résztvevőinek száma: 3.900 fő.
Utolsó frissítés idopontja: 2012-05-22

 

Támogatóink
Az Öko-völgy program szívesen veszi támogatók jelentkezését.
Eddig több mint 130 cég járult hozzá programunkhoz, a legkülönfélébb anyagi és tárgyi eszközökkel. Köszönjük nekik!

                 
            

A 2010-es Fenntarthatósági Konferencia az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A 2010-es Búcsún való megjelenésünket a KvVM Zöld Forrás programja támogatta.