Főoldal | Kapcsolat | GYIK | Sajtószoba | Honlaptérkép | RSS | Akadálymentes Gyengénlátóknak | Angol honlap   

Nyílt Napok és Öko Klubok áprilisban

A 2010. áprilisi hónap igen mozgalmasan alakult. Csoportok jöttek mintaterületünkre, hogy személyesen lássák a Krisna-völgyi fenntartható életmód megvalósítását, valamint mi magunk is megjelentünk egy kecskeméti Klubon, és több alkalommal a budapesti Corvinus Egyetem diákjainak körében.
Az Ökologika Klubok inkább beszélgetősek voltak, ahogy az a műfajból is adódik. Egyik alkalommal megnéztük Az ember, aki fákat ültetett című filmet, ami igazán inspiráló, és dobja a témát: Mit tehetek én, mint egyén? Hogyan és mennyiben lehetek befolyással saját környezetemre? Számít-e valamit az a pici, amit én tenni tudok? Egy másik alkalommal pedig a Tárgyaink történetét néztük meg, ami felszínre hozta a Klub résztvevőinek belső vívódását: tehetünk-e valamit ebben a multik által irányított világban? Elkerülhetetlen-e a katasztrófa, újabb világháború felé sodródunk, vagy megoldást jelenthetnek-e a lokális kezdeményezések?

A Klubokon megismerkedtünk egy csapattal, akik már „nyakig vannak” egy ökofalu alapításban, illetve másokkal, például egy nógrádi biodinamikus gazdaság kialakításán munkálkodó társaság képviselőjével. Kérésükre egy ökofalu alapítást segítő képzést tervezünk. A képzésre várhatóan ez év őszén kerülhet sor. A több napos rendezvény során a Krisna-völgyi vezetők fogják átadni tapasztalataikat a résztvevőknek.

A Zöld Ernyő meghívására egy kecskeméti öko klubban is megfordultunk, ahol arra kértek minket, hogy a húsevés és a környezet összefüggéseiről tartsunk előadást. A sokkoló adatok mellett bemutattuk nekik diák vetítésével Krisna-völgy ökofalut. A résztvevők közül többen már a következő héten ellátogattak egy Nyílt Napunkra.

Hosszan beszélgettünk az előadás után

A Nyílt Napokon 7-17 fővel sétáltunk Krisna-völgyben. Bemutattuk a nádgyökérzónás szennyvíztisztítót, a tehénvédelmi központot, a biokertészetet, a méhészetet. Beszélgettünk a Krisna-völgyben élők mindennapjairól, a közösség működéséről, a vezetési rendszerről és a beköltözők motivációiról.

A Krisna-völgyi méz kóstolásával megízlelhették az emberek a valódi méz ízét, hiszen, ahogy a méhésztől megtudtuk, megbízható mézet csak ismerős termelőtől lehet beszerezni. A boltiak jelentős része glükóz-fruktóz szirup, vagy jó esetben valami méz-cukor pancsolmány, így sokan  ezt szokták meg méz címén. Nem árt tudni, mihez viszonyítsunk, amikor egy méz valódiságát teszteljük.
A tehenészetben megcsodáltuk például az alternáló fűkaszát, ami ökörerőre alapozva úgy vágja a füvet, mint a modern villany hajnyírók a hajat.

"Élő múzeum": nem csak bemutatjuk, hanem használjuk is a gépeket

A résztvevők között sokan maguk is kertészkednek, így nagy hangsúlyt helyeztünk konkrét, jól bevált biokertészeti módszerek átadására. Lelkesítő volt, hogy a résztvevők egyike elmondta: a Corvinus Egyetem soroksári bio gazdaságában évek óta folyó tudományos kutatások is igazolják a Vetési Naptár helyességét, hiszen az annak megfelelően vetett, ültetett, gondozott növények szignifikánsan jobban fejlődnek, több és szebb virágot, termést hoznak.

Komposzt prizma

A 22-i alkalom a Föld Napjára esett. Ugyanebben az időpontban a somogyvámosi lakosság, összefogva a Krisna-völgyiekkel, fákat ültetett a Somogyvámosra bevezető aszfaltút mentén. A fákat egyébként Krisna-völgy adományozta a falu számára.

A csapat, ültetés után

R.Sz.

Szólj hozzá!

Kapcsolódj!
Keresés
Idézet
"Az emberi tevékenységek kifosztják a Föld természeti tőkéjét, akkora terhet róva a környezetre, hogy a jövő generációk fennmaradása már kérdésessé válik bolygónkon."
1360 tudós a világ minden tájáról (Millennium Assessment)
Fotógaléria
Loading...
OV_fenntarthat_konf_2_20081008_kisebb.jpgBhakti_kert_1.jpgFNYN_2010apr17_k.jpgIM003909k.jpgDSCN6457.JPGgyumolcsfak_tavasszal.JPGIMG_0145.jpgszenaforgatas.JPGIMG_7862.JPGhazafele_a_foldekrol.JPGIMG_7960.JPGIMG_0166.jpg
Jelenleg 40 hallgató készíti nálunk, és 14 hallgató védte meg szakdolgozatát.
Programjaink eddigi résztvevőinek száma: 3.900 fő.
Utolsó frissítés idopontja: 2012-05-22

 

Támogatóink
Az Öko-völgy program szívesen veszi támogatók jelentkezését.
Eddig több mint 130 cég járult hozzá programunkhoz, a legkülönfélébb anyagi és tárgyi eszközökkel. Köszönjük nekik!

                 
            

A 2010-es Fenntarthatósági Konferencia az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A 2010-es Búcsún való megjelenésünket a KvVM Zöld Forrás programja támogatta.