A kiotói egyezmény az egyetlen nemzetközi jogi dokumentum, amely 2012 végéig az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentésére kötelezett 35 fejlett államot, köztük Magyarországot is. Az idei klímakonferencián a résztvevő 200 ország képviselői nyolc évvel, azaz 2020-ig meghosszabbították az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérsékléséről szóló Kiotói Jegyzőkönyvet.

Az idén a katari Dohában gyűltek össze klímacsúcs résztvevői. Az egyeztetés kis híján kudarcba fulladt a fejlődő országoknak nyújtandó támogatások körüli nézeteltérések, valamint az egyértelmű kötelezettségvállalást elutasító, iparilag fejlett országok hozzáállása miatt. A résztvevők végül 8 évvel meghosszabbították a Kiotói Jegyzőkönyvet, de az új megállapodás sokak szerint pusztán látszatmegoldás.

Kiábrándító végeredmény

A környezetvédők és sok veszélyeztetett ország szerint kiábrándító a végeredmény. A kompromisszumos döntések szerintük nem elegendőek ahhoz, hogy lassítsák a globális felmelegedést, vagy elkerülhetővé tegyék az újabb áradásokat, aszályokat, hőhullámokat és a tengerszintek emelkedését.

Többen visszakoztak

Japán, Oroszország és Kanada már korábban tiltakozott a kötelezettségvállalás újabb fordulója miatt, így csak az Európai Unió és Ausztrália tartott ki a további szigorító rendelkezések mellett. Ez valószínűleg csupán kis mértékű hatást gyakorol a bolygó klímájára, mivel az EU és Ausztrália csupán a világ károsanyag-kibocsátásnak 15 százalékáért felel.

Kanada már tavaly jelezte, hogy értelmetlennek tartja a jegyzőkönyv meghosszabbítását, mivel a megállapodásban nem vesz részt a világ két legnagyobb károsanyag-kibocsátója, Kína és az Egyesült Államok.

Még két fok, és végünk

Az ENSZ által novemberben közzétett adatok szerint a növekvő károsanyag-kibocsátás újabb történelmi csúcsra szökött 2011-ben, emiatt a világ átlaghőmérséklete 3-5 Celsius-fokkal nőhet, ami áradásokhoz, szárazsághoz, hőséghez és a tengerszint emelkedéséhez vezethet. Emlékezzünk vissza, hogy a két évvel ezelőtti, cancúni klímacsúcson még abban állapodtak meg a küldöttek, hogy az iparosodás előtti szintekhez képest 2 Celsius-fokban igyekeznek korlátozni a globális felmelegedés mértékét.

Több kutatás szerint a globális átlaghőmérséklet látszólag alacsony emelkedése is súlyos következményekkel járhat. A 2-4 fokos emelkedés hatására kihalhatnak a jegesmedvék, Banglades és Egyiptom víz alá kerülne, Afrika gyakorlatilag felperzselődne és élhetetlenné válna, a kevés erőforrással rendelkező miniállamok pedig – mivel képtelenek lennének önfenntartásra – katasztrofális veszteségeket szenvednének.

Forrás: www.index.hu

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

3 thoughts to “Klímacsúcs 2012. Meghosszabbították a Kiotói Jegyzőkönyv érvényességét

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük