„A sorompó, amely világokat választ el” – egy Krisna-völgyi kirándulás története

2009. június végén a gödöllői Szent István Egyetem Környezetvédelmi Szakkollégiumának tagjaival és a GATE Zöld Klub Egyesület önkénteseivel meglátogattuk a Somogyvámos mellett található Krisna-völgyet. Korábban már sokat hallottunk erről a helyről, de amit ott tapasztaltunk, az mindenkit meglepett.

A falu egyik utcájában található két feltűnően kék ház, amelyek udvarára belépve az ember egy parkolóba érkezik. A parkoló végében ott áll egy nyitott sorompó, amely mögött egy kikövezett út indul lefelé a völgybe. Ez az a sorompó, amelyet átlépve később rájöttünk, hogy itt véget ér az általunk ismert hétköznapi világ, és kezdődik egy másik, békésebb, boldogabb. Az úton elindulva először két hatalmas kőelefánttal találkoztunk, majd pedig megjelentek a cifrábbnál cifrább keleti stílusú kis épületek, amelyek elszórva helyezkedtek el a tájban. Ahogy haladtunk egyre előrébb az úton, megpillantottuk az első embereket, akik éppen egy ökrösszekérre pakolták fel az út mellett kaszált szénát. Csendben dolgoztak, majd amikor melléjük értünk ránk mosolyogtak, és furcsán köszöntek nekünk. A kis csapatunkat kísérő vezetőnktől később megtudtuk, hogy a köszönésük (Haribol!) jelentése: „Légy boldog!”.
Mivel mindannyian agrár- és környezettudományokat tanultunk/tanulunk Gödöllőn, így érdeklődésünk középpontjában elsősorban az itt található, önfenntartásra törekedő biogazdaság gyakorlati működése állt. Így aztán a kirándulásunk során először megtekintettük a tehenészetet (itteni nevén Tehénvédelmi Központot), amely a legfontosabb fehérjeforrást – a tejet – biztosítja a helyiek számára. Az itt dolgozók készségesen megmutattak mindent, és válaszoltak minden kérdésünkre. Mint kiderült, itt a középpontban az állatok védelme és az erőszakmentesség áll, így az állatokat természetközeli módon tartják, úgy tekintenek rájuk, mint családtagokra, és soha nem vágják le őket (még akkor sem, ha megöregszenek). Ez a szemléletmód és gyakorlat nagyon tetszett mindenkinek, és hirtelen belegondoltam, hogy vajon az egyetemen miért nem ezt a tartástechnológiát tanították nekünk.
A barátságos és mosolygós tehenészlegénytől elbúcsúzva a kertészet felé vettük az irányt, ahol egy hasonlóan segítőkész kertész mutatta be nekünk a közösség egyik legfontosabb éléskamráját. Tőle megtudtuk, hogy itt senki sem rendelkezik kertészeti végzettséggel, mindent saját maguk kísérleteztek ki, és saját tapasztalatikból okulva hozták létre a ma jól működő kertészetet. Ők is rengeteg egyszerű és természetes megoldást alkalmaznak a munkájuk során, amelyek biztosítják az egészséges és tápláló (az ő szavaikkal élve sok „pránát”, azaz életerőt tartalmazó) zöldségek, gyümölcsök és gabonafélék előállítását. Módszereik között szerepel a különböző gyógynövénykivonatok, talajtakarás, komposzt, vetésforgó, védősövények stb. alkalmazása. Azt is megtudtuk, hogy a mezőgazdasági munkák sikerességét nagyban befolyásolja az elvégzésük időpontja, amelyet az itt dolgozók szigorúan a biodinamikus naptárhoz igazítanak.
A kertészet után a főépületként funkcionáló templomba mentünk, ahol a látogatókat kísérő egyik mosolygós, itt lakó Krisna hívő (az egyik „bakta”) mesélt a szokásaikról, a helyiek életéről, és mindenről, amire csak kíváncsiak voltunk. Ezt követte a – húsfogyasztás mellőzése miatt kialakult – vegetáriánus ebéd, amely ugyan az indiai konyha fűszeres és különleges ízeit követte, mégis nagyon finomnak és laktatónak bizonyult.
A nap második felében a helyi közösséget mézzel és egyéb méhészeti termékekkel ellátó méhésszel és feleségével beszélgettünk, akik a méhészetükről és az általuk készített számos gyógyhatású méhészeti készítmény jótékony hatásáról beszéltek. Este pedig a nap szakmai (mezőgazdasági) programjainak ellensúlyozása érdekében az egyik helyi hívő a közösséget összetartó vallásról, a vallási szokásokról és az itteniek világnézetéről mesélt nekünk. Sőt, még a naponta hét alkalommal megrendezésre kerülő szertartásaik egyikét is megtekintettük, mivel ezek teljesen nyitottak bárki számára. A templom padlóján ülve a csodálatosan díszes és színpompás templomi képek jeleneteibe volt szerencsénk bepillantást nyerni. Mindezek után a nap végén tettünk egy rövid sétát a kis település házai között, amelyek szépen rendezett kis utcák mentén voltak szétszórva a domboldalakon.
A búcsút követően még másnap is azon gondolkodtunk, hogy miképp lehet az, hogy itt csupa-csupa mosolygós, kedves és vidám emberrel találkoztunk úgy, hogy közben a stressz legkisebb jelét sem tapasztaltuk az ittlétünk során. Amikor távozásunkkor újra átléptük azt a bizonyos sorompót, úgy éreztük, hogy a „béke szigetét”, akarom mondani a „béke völgyét” hagytuk magunk mögött. Nem tudom, hogy a vallás, a természetközeli életmód, vagy mi más az, amely ezt a helyet és a benne élő embereket ilyen harmonikussá teszi, de az tény, hogy működik. Úgy hiszem, ez az a fizikai (természet-ember) és lelki (ember-ember) kiegyensúlyozottság, amely mára sajnos már eltűnt a hétköznapjainkból, és amelyet vissza kell hoznunk valamilyen módon. Mindenesetre az itt élőknek ez úgy néz ki, hogy sikerült.

Írta: Hegyesi József, SZIE Környezetvédelmi Szakkollégium és GATE Zöld Klub Egyesület (Gödöllő)