150 facsemete elültetésével emlékezünk Mahátma Gandhira

2019-ben Mahátma Gandhi születésének 150. évfordulójára emlékezik a világ. Ebből az alkalomból az Indiai Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége 150 facsemetét adományoz a Krisna-völgy Indiai Kulturális Központ és Biofarm számára. Az ünnepélyes átadásra és az ültetés megkezdésére június 5-én, a Környezetvédelem Világnapján kerül sor.

Az eseményen számos fontos állami vezető és társadalmi szervezet képviselője is részt vesz. A Krisna-hívők és az Indiai Nagykövetség az akcióval a természeti környezet megóvásának fontosságára is szeretné felhívni a figyelmet, valamint arra, hogy közös felelősségünk a természet védelme és rendjének visszaállítása, hogy a jövő generációi számára is élhető, az emberi élethez méltó életkörülmények legyenek Földünkön.

Természetvédelem és a Környezetvédelmi Világnap
Ahogy mondják, a bölcsek azzal a tudattal ültetnek fát, hogy annak az árnyékában ők maguk sohasem fognak ülni. Ha képesek vagyunk felelős módon gondolkodni, akkor értjük és látjuk, hogy a természeti környezet szennyezése olyan fokot ért el bolygónkon, amely azonnali megoldásért kiált. Nemcsak az óceánok, erdők vagy hegyvidékek szeméttől való megtisztítása, hanem a klíma, az ivóvízkészletek és a légkör védelme is égetően sürgőssé vált. Mindezekért a legtöbbet oly módon tehetünk, hogy csökkentjük az egyéni pazarlást és szennyezést, csökkentjük személyes igényeinket és így ökológiai lábnyomunkat, a vegetáriánus életmód mellett döntünk, tudatos fogyasztókká válunk és persze amikor csak lehetséges, visszaadunk valamit Földanya számára, pl. fákat ültetünk. A környezetvédelmi megaakciók terén kiváló példa a dinamikus gazdasági fejlődést mutató India, ahol a civil lakosság szorgos munkájának eredményeként megtisztították Mumbai legendás tengerpartját a szeméthegyektől, vagy ahol a helyi iskolások vasárnaponként, közös erővel takarították ki Vrindávanát, Krisna szülőhelyét, visszaadva a szent hely valódi atmoszféráját.

A Környezetvédelmi Világnap célja világszerte az energiatakarékosság propagálása és a helyi erőforrások minél szélesebb körű felhasználásának elősegítése, a megújuló természeti források hasznosítására való ösztönzés, amely téren hazai viszonylatban is kimagasló eredményeket ért el Krisna-völgy. Cél a szemét- és hulladékképződés csökkentése, valamint a környezetszennyezés megelőzése. A környezetvédelmi nap csak egyetlen az év 365 napjából, de jó alkalom arra, hogy  felemeljük a hangunkat e nemes ügyért, ugyanakkor fontos, hogy az év többi napján is aktívan tegyünk a természetért és ezáltal az emberiség jövőjéért, éppen úgy, ahogyan korábban más jeles személyiségek – Assisi Szent Ferenc, Gerald Durrell, Leonardo DiCaprio – is küzdöttek ezért.

Példaképek: Mahátma Gandhi és Sríla Prabhupáda
Mahátma. Ez a név bevéste magát a történelembe és az emberiség emlékezetébe. 150 évvel ezelőtt született Mohandász Karamcsand Gandhi, akit a világ politikusként, íróként és az emberi jogok védelmezőjeként ismert meg. A néptől kiérdemelte a Mahátma nevet, amelynek jelentése: nagy lélek. Mahátma Gandhi az egyszerű és példás élet szimbóluma volt, aki még politikai tevékenységében is folyamatosan az erőszakmentességre törekedett, ami az egyik legfontosabb hindu alapérték.

Ugyanebben az időben Kalkuttában és Vrindávanában egy másik nagy lélek is szorgalmasan ténykedett, hogy a minden élőlény közötti egyenlőséget és az Istenség Legfelsőbb Személyiségének dicsőségét hirdesse. Sríla Prahupáda azon dolgozott, hogy a Védák könyveinek, India kulturális oszlopának legfontosabb tudáskincsét angolra fordítsa és elérhetővé tegye a világnak – végül ebből a célból 1965-ben, 69 évesen az USA-ba utazott. Két megismételhetetlen életút. Két rendkívüli személy, akik példájukkal tanítottak, és örökre nyomot hagytak ebben a világban. Bár munkájuk száz százalékos kivirágzását egyikőjük sem érhette meg, végül mindkettejük küldetése teljes sikerrel zárult, s mára példaképként állnak az emberiség előtt.

 

https://www.eoibudapest.gov.in/

www.krisna.hu 

Hagyj üzenetet

1%
Az Öko-völgy Alapítvány adószáma:
18786435-1-14

2017-ben 403.431 Ft felajánlás segítette ismeretterjesztő tevékenységünket. Köszönjük!
Tanfolyamaink
Ősszel induló tanfolyamaink listája innen elérhető

Keresés
Webshop
Ökovölgy hírlevél
E-mail cím:*
Név:*
E-mail cím újra:*
Kisfilmek
“Az étel nem a boltból származik.” Film Sivaráma Swamival Rovarpusztító rozsdafarkúak biokertünkben – kisfilm

Kiadványaink
Szakdolgozóink
Az Öko-völgy Alapítvány konzultációs segítségével eddig 53 hallgató védte meg szakdolgozatát vagy doktori értekezését.
Védjegy használati jog
Idézet
"Kevés a környezetet "csak védeni". (...), ma már egyedül a tudatos és bölcs környezethasználat vezethet eredményre."
Kóródi Márta