Szent növények Krisna-völgy Botanikus Kertjében 1.
Krisna-völgyben különös figyelem övezi a védikus szentírások által említett szent növényeket. Meghonosításukról Pártha prabhut (Pőcze Vilmost), tájrendezési és környezetvédelmi igazgatót kérdeztük.
– A szubtrópusi India klímája teljesen különbözik a kontinentális Kárpát-medencétől. Mégis, számos növényfaj nem csak üvegházban, hanem szabadföldön is áttelel, s akár termést is hozhat. Ti is próbálkoztatok már néhány fajjal.
– A megtelepítendő fajok kiválasztásánál az elsődleges forrásaink a védikus szentírások, közülük is elsősorban a Srímad Bhágavatam, másik nevén a Bhágavata Purána. Ez a mintegy 18 ezer versből álló hatalmas terjedelmű szentírás számos növényfajról tesz említést. Egyesek dísznövények, mások élelem-, vagy gyógynövények, sokuk pedig közvetlenül az Úr Krisnához, az Ő kedvteléseihez kapcsolódó szent növény. A fajok többsége azonban egyszerre több kategóriába is tartozik, sokuk nem csupán gyönyörű virágával, vagy termésével díszít, hanem egyes részei el is fogyaszthatók, és a gyógyászatban is felhasználhatók.
Egy korábbi beszélgetésben már említettem a Badri fát (Ziziphus jujuba), amelynek példányai szabadban is sikerrel átteleltek nálunk. A csodálatos virágú Lal-csampa (Magnolia grandiflora, lásd az első nagy képen) ugyancsak több éve a Botanikus Kert dísze, vagyis már több telet sikeresen átvészelt.
Eddig csak növényházban maradt meg nálunk a fehér szantál (chandan, Santalum album). Ugyancsak beltéri termesztésre alkalmas a kiváló ízű terméseket fejlesztő imli, ismertebb néven tamarind (Tamarindus indica). A Bakula fa (Mimusops elengii) szintén csak belső térben tartható. Ebből a fajból a templomban található két példány. Ők nem közönséges Bakula fák, ugyanis arról a 
Siddha-Bakula fáról származnak, amelyet Csaitanja Maháprabhu ültetett 500 éve Haridásza Thákura részére Puriban. Több Krisna-völgyi házban nevelik dézsás növényként Krisna egyik kedvenc fáját, az amra-jatit, vagy ahogyan mi ismerjük, a mangót (Mangifera indica, lásd a második képen).
– Mit lehet megtudni ezekről a szent növényekről az indiai szentírások alapján?
– Néhány érdekesség a Badri fáról (Ziziphus jujuba). A vaisnavák (Krisna-hívők) szentírásai számos történetben említik. A legfontosabb talán, hogy ez a növény az Úr Nárájana (Krisna egyik megnyilvánulási formája) társának, Laksmi-dévinek a kiterjedése, és Badrinathanál (a Himalájában), ahol az Úr Nárájana kedvtelései folytak, számos ilyen fa nő.
A Rámajána, India egyik ősi eposza szerint egy Badri fa volt az, amely tüskéivel megragadta Szíta dévi ruháját, hogy a gonosz Rávana ne rabolhassa el. Amikor elrablása mégis sikerült, Szíta dévi egyik ruhadarabját leszakítva adott hírt az esetről az Úr Rámacsandrának. Emiatt az Úr Ráma azzal áldotta meg a Badri fát, hogy ha egyszer valahol gyökeret ver, bárki vágja is le, vagy bárhogyan is sérüljön meg, mindig újra kisarjadjon. Emiatt az örök fiatalság fájaként is tisztelik, s az ájurvédikus orvosságok értékes összetevője. Ez a faj nálunk is egyértelműen télálló, mégsem terjedt el Európában olyan mértékben, mint amennyire azt hasznossága lehetővé tenné. Krisna-völgyben már az ültetés utáni első évben bizonyíthatta szívósságát: a tél folyamán a mezei nyulak tövig rágták, ám tavasszal mégis szépen előbújt, és mára már erős bokorfává nőtte ki magát. Az alapfaj termései aprók és semleges ízűek, de fajtái (Li és Lang) igen zamatos és nagyméretű gyümölcsöt hoznak. Krisna-völgyben eddig még csak az alapfaj termett. A magyar szóhasználatban kínai datolya névre hallgat, ez az elnevezés gyümölcsének aszalhatóságára is utal.
A szantálok közül a Dél-Indiában, Bangalore-hoz közel eső Malaja-hegységben termő fehér szantál (Santalum album) adja a legértékesebb illóolajat és illatfát. A szantál illatanyagait és fájának összetéveszthetetlen illatú porát ma elsősorban a füstölők és rituális tárgyak készítéséhez használják fel.
A szent szantálfa érdekessége, hogy csak a 20 évnél idősebb fák bél része és gesztje, valamint néhány vastagabb gyökere tartalmazza az illatanyagot. Viszont 25 éves koruk után a fák már gyors hanyatlásnak indulnak, így ebben a szűk időintervallumban kell elvégezni a kitermelést. A legjobb minőségű farészek sötét színűek, az illóolajhoz és az illatfához pedig – a hagyományos módszer szerint – kéreghántással, majd több hetes vagy hónapos földalatti érleléssel jutnak hozzá. Nem véletlen, hogy a szantál kitermelése mindig az uralkodó osztály privilégiuma volt, és ma is állami monopólium. A szantálfák több faja – főként fiatal korban – gyökérparazita, vagyis elsősorban más növények gyökerein keresztül képes felvenni a tápanyagokat és a vizet. A Krisna-völgyben üvegházban nevelt fehér szantál is ilyen faj, ezért már a magvetéskor gondoskodni kellett egy leendő „pótmama” mellé-ültetéséről is. A kikelt magoncok közelébe fűféléket, illetve tavaszi pimpót (Potentilla neumanniana) telepítettünk, s végül az utóbbi faj bizonyult a legsikeresebbnek. Jelenleg egy példányunk van, amely szépen fejlődik a pimpó társaságában.
(Az interjút készítette: Kun András & Rév Szilvia)
