Ahhoz, hogy az éghajlatváltozás hatásai következtében várható krízishelyzetet kezelni tudjuk, átfogó szemléleti változásnak kell kibontakoznia. Olyan elvekre gondolok, amelyek garantálják, hogy globális jelentőségű kérdésekkel kapcsolatban (fogyasztás változásai, erdők kezelése-kivágása, szén-dioxid kibocsátás stb.) az emberek ne dönthessenek felelőtlenül, ne cselekedhessenek az ökologikus elveknek ellentmondóan.
Öko-völgy modellünk kapcsán azt javasoljuk, hogy a környezetet kezeljük valóban komplex egységként. Vagyis például ne tekintsünk a természeti környezetre a társadalomtól vagy akár az egyéntől elvontan, hanem értelmezzük e hármat egy ökológiai rendszerként, teljes komplexitásában, úgy, ahogy van. Ez a valódi környezettudatosság. Csak megfelelő környezettudatosság eredménye lehet a megfelelő gyakorlat, a helyes környezetgazdálkodás, vagy akár környezetfejlesztés.
Krisna-völgyben, mindennapi életünkben, három szinten igyekszünk átélni, megvalósítani, gyakorolni a környezettudatosságot: az egyén, a társadalom és a természeti környezet szintjén.
Egyéni szinten egy olyan víziót valósítunk meg, amelyben az egyének felvállalják, hogy önkorlátozást vezetnek be az életükbe. Úgy is mondhatnám, hogy az életünk részévé teszünk egy minőségi változást: „ökotáriánusokká” válunk. Krisna-völgyi gyakorlatunk szerint helyben, vegyszermenetes-ökológiai gazdálkodással megtermelt alapanyagokból, szezonálisan és laktovegetáriánus módon táplálkozunk.
Azt is valljuk, hogy az előbb elmondottakat magasabb szinten is meg kell valósítani: az emberi közösség, a társadalom szintjén. Hogyha a társadalom nem úgy működik, hogy tagjai elfogadnak egy ökológiai etikát, akkor már csak több-kevesebb idő választja el a környezeti válságtól – nem sokkal később pedig a társadalmi válságtól.
Ezért a társalom egészének el kell fogadnia egy megfelelő hozzáállást a környezethez. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy mit lehet, és mit nem lehet tenni az ökoszisztémákkal kapcsolatban. Világos, hogy ez egy etikai kérdés. De ez nem maradhat meg a szavak, az elvek szintjén: ebből az etikából törvényeknek kell születniük, amelyeket mindenkinek be kell tartani. Modellünkben ezt az etikát nevezzük „ökotikának”. Tudom, nem az én tisztem az új kifejezések létrehozása, mégis kérem, hogy fogadják most el tőlem az újfajta szóhasználatot. Nálunk, Krisna-völgyben ezt másfél évtizedes társadalomfejlesztési gyakorlat hitelesíti.
A természeti környezet szintjén arra kell törekednünk, hogy elősegítsük az ökoszisztémák megújulását, és – ha lehet – fejlesszük is produktivitásukat. Mielőbb vissza kell térnünk ahhoz a gyakorlathoz, amit a magyar gazdák évszázadokon át, (nagyjából a nagyüzemi-gépesített-kemizált mezőgazdálkodás bevezetéséig) megvalósítottak. Kíméletes, a termőföldföld, az elővizek erőforrásait ésszerűen használó, fenntartó gazdálkodásra van szükség. Fontos, hogy kutatási eredmények igazolják, hogy az ilyenfajta gazdálkodás akkor lehet sikeres, ha hátterében, szomszédságában ott van, fennmaradhat a természetes élőhelyek hálózata is. El kell jutnunk oda, hogy ésszerű mezőgazdálkodás mellett elősegítsük a még meglévő élőhely-fragmentumok regenerálódását, megújulását, a fenntartható ökoszisztéma-használatot. Krisna-völgyben 16 év alatt e tekintetben is előreléptünk. Mára jutottunk el oda, hogy kutatásokkal tárjuk fel azt, ami szemmel is érzékelhető: jelentős mértékű a vizek tisztulása, a talajok termékenységének növekedése, a természetközeli élőhelyek regenerálódása.
A környezettudatosság három szintje:
Egyén – Ökotarianizmus: az ökoszisztémával harmonizáló gondolkodás és életmód
Társadalom – Ökotika: ökológiai etikán alapuló kultúra létrehozása
Természet – Ökoszisztémák fenntartása, ökoszisztéma-produktivitás növekedése
Gaura Sakti dász (Sölétormos Jenő)
Krisna-völgy elnöke
