„Egy olyan életmód kialakításához, mely kiteljesítő és fenntartható a természeten belül, újra kell gondolnunk a kapcsolatainkat egymással és a természet többi részével.” Wackernagel és Rees Ökológiai lábnyomunk című könyve megpróbál ilyen gondolkodásra serkenteni.
A következőkben néhány kiragadott idézettel mutatjuk be rendkívül fontos és aktuális gondolataikat.
Az ökologikus szemlélet és élet megteremtésével foglalkozó „legtöbb szerző – még a jók is – a ’környezetet’ valami ’ott kint’ levőként kezeli, ami elkülönül az emberektől és dolgaiktól. Ez valóban hű tükörképe uralkodó kulturális etikánknak. Cselekedeteinkből és nyelvünkből ítélve a mai emberek általában hajlamosak a társadalmat a természettől többé-kevésbé függetlennek látni. Így amikor a gazdasági tevékenység váratlan kárt okoz valamiféle környezeti értékben, ezt ’negatív externáliának’ hívjuk, hangsúlyozva a környezet helyét a modern tudat perifériáján.
Nem csoda, hogy a fejlődés hagyományos felfogása a környezetet az emberi ügyek egyfajta háttérfüggönyeként kezeli! A környezet esztétikailag tetszetős lehet, de feláldozható a gazdasági nyomás hatására. A környezeti érték elvesztését még mindig egy szerencsétlen, de többnyire szükséges ’ügyletnek’ tekintik a gazdasági növekedés fejében. Az elcsépelt régi közmondás, hogy a ’fejlődést nem lehet megállítani’, egész jól megragadja az uralkodó etikát.”
Az Ökológiai lábnyomunk című könyv más alaptételből indul ki. Szerzői úgy okoskodnak, „hogy az emberi vállalkozás nem különíthető el a természeti világtól még a fejünkben sem, mert nincs ilyen elkülönülés a természetben. Az energia- és anyagáramok vonatkozásában egyszerűen nem létezik ’ott kinn’ – az emberi gazdaság az ökoszféra teljes mértékben alárendelt alrendszere.”
Megállapítják: „Tény, hogy a gazdasági termelés-fogyasztás-szennyezés körfolyamat révén az emberiség jelentős – s gyakran uralkodó – fajjá vált a bolygón gyakorlatilag minden lényeges ökológiai rendszerben. Az alaptétel, hogy ’az emberi társadalom az ökoszféra alrendszere’, és az emberi lények a természetbe ágyazva élnek, olyan egyszerű, hogy általában elkerüli az emberek figyelmét, vagy elutasítják, mint túl nyilvánvaló ahhoz, hogy figyelemre méltó legyen. Azonban e ’nyilvánvaló’ éleslátás komolyan vétele valamiféle mély következtetéshez vezet. Az ökológiai valóság politikai vonzatai sokkal mélyebbre nyúlnak, mint a szennyezés fokozott ellenőrzésének és a környezet jobb védelmének a sürgetése, melyek mindegyike az elkülönültség mítoszát erősíti.
Ha az ember része a természet építményének, a ’környezet’ nem puszta színpadi háttérfüggöny, hanem maga a darab. Az ökoszférában élünk, az emberiség függ a természettől és nem fordítva.”
Következtetésük rámutat a jelen és a közeli jövő legfőbb feladatára: „A fenntarthatóság megköveteli, hogy a hangsúlyt eltoljuk az ’erőforrásokkal való gazdálkodásról’ az önmagunkkal való gazdálkodásra, hogy megtanuljunk a természet részeként élni.”
Kun András
Az idézetek forrása: Wackernagel, M., Rees, W.E. 2001: Ökológiai lábnyomunk. Hogyan mérsékeljük az ember hatását a Földön? Föld Napja Alapítvány. 15-16. oldal
