gyogyito-mez_1Mostanság méhészeti berkekben nem sok méhészt találni, akik még ne hallottak volna Krisna-völgyről. A méhészek a helyi és országos rendezvényeken is számtalanszor hallják, látják a Krisna-völgyi méhészet képviselőit, Balázs László méhészmestert és feleségét, Gitánjalí deví dásít, aki ugyanakkor belgyógyász, háziorvos és természetgyógyász is.

A méhészet Krisna-völgy megalakulásával egy időben, 1993-ban jött létre azzal a céllal, hogy az itt lakó szerzeteseket ellássa mézzel, virágporral, méhviasszal és propolisszal. A fő irány ekkor a méhanya-nevelés volt. Néhány év szünet után, 2002-ben indult újra a méhészet, ekkor már az apiterápia került előtérbe. Az apiterápia nem más, mint a mézzel és egyéb méhészeti termékekkel való gyógyítás. Ezen kívül méhtenyésztés, méztermelés, virágporgyűjtés, méhviasz és propolisz előállítása is folyik Krisna-völgyben.

A dinamikus fejlődés eredményeként több saját termék is megszületett, amelyek egységesen a Hanumán márkanevet kapták. Hanumán a Rámáyana egyik központi alakja, egy nagy harcos, aki sok ezer éve fiatal korában a félistenektől számtgyogyito-mez_21alan áldást kapott, melyek egyike a gyógynövények tudománya. Különleges tudását egy nagy csatában kamatoztatta, melynek során őt küldték el gyógynövényekért, hogy azokkal meggyógyítsa a sérülteket. Egy hegycsúcson rá is talált a ritka növényekre, s a könnyebbség kedvéért az egész hegyet felkapta és odavitte a csatatérre, ahol a gyógynövényeket megfelelően alkalmazva rövid idő alatt meggyógyította a sebesült harcosokat.

Milyen készítmények tartoznak a Hanumán termékcsaládba? Elsőként kenőcsünk lett közismert. Hosszú évek kísérletei nyomán alakult ki jelenlegi összetétele, amely csupa természetes anyag, szinte enni is lehetne, de használatát természetesen külsőleg javasoljuk. Az olívaolajból, méhviaszból és mézből álló kenőcsalap önmagában is táplálja, védi a bőrt, de körömvirág-hatóanyagánál fogva kifejezett gyulladáscsökkentő, feketenadálytő-gyökér tartalmának köszönhetően pedig bármilyen eredetű izom- és csontfájdalom csillapítására is bevált. Egyre többen kezdik használni, és ezáltal újabb és újabb tünetek, betegségek megszüntetésére is bevetették az általa gyógyulni vágyók, így ekcémára, pikkelysömörre, ínhüvelygyulladásra, sőt, még aranyérre is sikerrel alkalmazták. A sok kedvező tapasztalat mellett szakmai elismerést is kapott egy közép-európai termékversenyen, ahol a méhészeti termékek kategóriájában Arany Kaptár díjjal jutalmazták.

A Krisna-völgyi méhészet által készített fülgyertya is igen sokféle betegséget képes gyógyítani. Egy méhviaszba áztatott, tölcsér formába feltekert lenvászon anyagdarab szinte csodákat tud művelni fül- és fogfájdalmak esetén, de a felsőlégúti fertőzések gyógyulását is jelentősen gyorsítja. A szív tájékát kivéve minden testrészre alkalmazható a kissé nagyobb méretű testgyertya, amely a gyulladásos területekből vákuumhatással valósággal kiszívja a szennyező anyagokat, és ezáltal mérsékli a testi fájdalmakat is.

A Hanumán Giga-, Poci-,Nyugi- és Havi nektár is egyre nagyobb sikert arat. Ezeknek az akácméz alapú gyógytermékeknek a kedvező hatása azon alapszik, hogy a méz hatszorosára növeli a gyógynövények hatását, így igen hatásos gyógyírt állíthatunk elő, amely megelőzésre is használható. Az akácmézbe áztatott növényi részekből a méz kivonja a hatóanyagot, s így fejti ki kedvező hatását. A Giganektár légúti fertőzésekre, a Pocinektár emésztési zavarokra, a Nyuginektár stressz okozta feszültségre, depresszióra, a Havi nektár pedig menstruációs panaszokra ajánlott.

Sok vendég merészkedik el a méhészgyogyito-mez_3etbe, ahol ki-ki betekintést kaphat a méhek csodálatos világába, s az üvegkaptáron át megfigyelheti a családok belső életét is. Minden erre tévedőt annyira elbűvöl a sok-sok szorgos méh, hogy méz vagy egyéb gyógytermék nélkül senki sem távozik. Ha felkeltettük az érdeklődését, kérjük, látogasson el hozzánk egy felejthetetlen élményért és egy kis édes, egészséges finomságért!

Gitánjalí deví dásí

One thought to “Gyógyító méz”

  • Ildikó

    Góranga Gitánjali! Örömmel használom a kézkrémet, szerencsére nincs is rá szükség már!Igyekszem alkalmazni a Krina vögyben tanúltakat, így boldogabb vagyok és kevesebbet beteg!Írok egy baba blogot, a kis unokámról és a kis közös életünkről szól, képekkel ,ha van kedved nézz be hozzánk!mamasajt és bálint Góranga. Ildikó Vecsésről

    Válasz

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük