Egy évtizeden át tartó kutatás rávilágított, hogy bolygónk mélyén egy hatalmas, élettől hemzsegő ökoszisztéma található.

 

A szakértők az Amerikai Geofizikai Szövetség ülésén ismertették vizsgálatuk eredményeit – írja az IFLScience. Az elemzéssel a kutatóknak sikerült felmérniük, hogy pontosan mekkora is a mikroorganizmusokból álló rejtett ökoszisztéma.

A friss adatok alapján a Földön élő mikrobák 70 százaléka a felszín alatt él.

A parányi élőlények együttesen 15-23 milliárd tonna szenet tesznek ki, ez több százszor nehezebb, mint az emberekben található szén összesen.

A kutatók már korábban is sejtették, hogy a mélyben olyan ökoszisztéma létezhet, amely akár a felszíninél is sokszínűbb lehet. Ezen elképzelésből kiindulva a szakértők föld alatti Galápagosnak nevezték el a mélyben fekvő élőhelyet.

Az ökoszisztémában a baktériumok, illetve rokonaik, az archeák uralkodnak, mellettük bizonyos eukarióták is fellelhetőek.

Karen Lloyd, a Tennessee-i Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint tíz évvel ezelőtt csak néhány helyszínen gyűjtöttek mintát, ott, ahol feltételezték, hogy van élet. Most azonban az ultramély mintagyűjtésnek köszönhetően kiderült, hogy az élet gyakorlatilag mindenhol jelen van, noha csak a bioszféra egy igen kis részét tudták csak vizsgálni.

Az új kutatás során a szakértők olyan korábbi tanulmányokat is elemeztek, melyek 2,5-5 kilométeres mélységben begyűjtött mintákat mutattak be. A fúrásokat szárazföldön és a tengerfenéknél végezték.

Bár azt gondolhatnánk, hogy a mélyben a fény hiánya, a forróság és a magas nyomás miatt alkalmatlanok a körülmények az élet számára, valójában rengeteg faj él itt. A szakértők úgy gondolják, hogy ezen ökoszisztéma elemzése segíthet jobban megérteni, hogy az élet milyen feltételek mellett jelenhet meg.

Kiemelt fotó: Thinkstock

(idézve innen: https://24.hu/tudomany/2018/12/11/fold-alatti-galapagos-okoszisztema/)

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük