László Ervin szerint a következő 10 évben eldőlhet, a világ melyik irányba fog tartani: a teljes összeomlás következik-e, vagy a fenntartható fejlődés útjára lépünk. A Víztakarékosság.HU-nak adott interjújában a Föld vízháztartásáról, az ökológiai egyensúlyról, az édesvízkészlet eloszlásának jelenkori változásairól beszélt, meg arról, hogy a fenntartató fejlődés és a víztakarékosság belülről fakad.
– Azt mondja, az utolsó órákban vagyunk. Ennyire rossz a helyzet?
– Az egész természet egyensúlya változik. Ennyi vegyszerrel, energiafelhasználással, annak természeti kihelyezésével nem várható el, hogy ugyanolyan legyen a bioszféra, mint volt. Nem lépésszerűen, egy ideig. Aztán megérkezik az ugráspont, a káoszpont. Tíz éven belül lehet, hogy ez ugrásszerűen megváltozhat. Nagyon veszélyes lehet, ha nem vagyunk rá felkészülve. Nyilván, ha a klíma változik, akkor az eső egyenetlen eloszlása következtében nagyobb szárazságok, máshol pedig áradások keletkeznek. Ha a csapadék nem Kansasban esik le, hanem Kanadában, vagy az Indiai-óceánban, és nem a szárazföldön, akkor súlyos emberi károk keletkeznek, hiszen ahová eddig esett, ott továbbra is szüksége lesz rá, míg ahol eddig nem esett, és esik, ott veszélyeket fog okozni. Azt kell figyelembe venni, hogy az emberiséget fenntartó élet arra a természetes egyensúlyra rendezkedett be, amely az utóbbi 8-10 ezer évben kialakult. Egyértelmű: a klímaváltozás a vízháztartással is összefügg, és tény, hogy semmi sem marad úgy, mint eddig.
– Kétségtelen, mára elértünk ahhoz a ponthoz, hogy a szükséges szemléletbeli változást elérjük. Egyre többet beszélünk a klímaváltozásról és a fenntartható fejlődésről. De vajon ez a paradigmaváltás hol jelentkezhet? Gondolok itt elsősorban a kisfogyasztókra, például a víztakarékosság tekintetében. Mikor „szakad át a gát” az emberi lelkekben, hogy a szükséges szintű felelősségvállalás megjelenjen?
– Elsősorban azt kell megértenünk, hogy az édesvíz kincs. Nem szabadon fellelhető kincs, és nem áll rendelkezésünkre vég nélküli mennyiségben. Úgy tűnt a történelem folyamán, a legtöbb földrajzi területen bőven van belőle és örökké tart. De ez nincs így. Ami nő: az emberek száma és hatása. Mindez olyan változásokat generál, hogy ahol emberek laknak, megvan rá a veszély, hogy a vízellátás akadozni fog. Mai számítások szerint máris 2,3 milliárd ember él nem megfelelő vízellátásban!
Mindenki azt hiszi, hogy ez csak másokra vonatkozik, holott minden mindennel összefügg. Ahogy mi kezeljük a kérdést, az hatással van másokra, egy másik területre, ezért nem lehet elválasztani az egyiket a másiktól. Ildomos lenne az ivóvizet csak arra használni, amire tényleg szükséges, és ezt követően újrahasznosítani. Nagyon jó technikák vannak már, amelyek a szennyvizet is képesek megtisztítani. Ha az ember érzi, hogy a víz kincs, akkor nem fogja pazarolni.
– Mégis, ha az egyszeri felhasználót megkérdeznénk, hogyan takarékoskodik a vízzel, maximum addig jutna el, hogy zuhanyzik, és nem fürdik…
– Egyelőre igen, de itt kell felhívni a politikusok figyelmét, hogy a víz is érték, és maximálisan elő kell segíteni a használatát. Vannak már jó példák. A megújuló energiák támogatása nyugat-európában már kezd erőteljesen megjelenni. Biztosan van olyan gazdasági ösztönző módszer, amely alkalmas erre. Az első lépésnek annak kellene lennie, hogy az emberek fejébe belekerüljön: a vízzel óvatosan kell bánni, nem szabad pazarolni. Akkor másképpen nézünk rá. Megszoktuk, hogy ki lehet nyitni a csapot és folyik. Ez most már nem így megy.
De mondok még egy dolgot: a víztakarékosságnak van egy etikai része. Ha az ember úgy érzi, nem morális vizet pazarolni, akkor úgy áll hozzá. Ez egy belülről jövő érzés. Lehet számolgatni, osztani-szorozni, de az a lényeg, hogy megérezzük, a vízpazarlás éppen úgy nem felelősségteljes, nem szociális viselkedés, mint ha valakit fejbe vágnánk. Ha ideáig eljutunk, itt kezdődik az értékrendszer és az etika. Értelme van, lényeges. Én e tekintetben a fiatalságra alapoznék, ők már fogékonyak erre a kérdésre.
Zámbori Bíró Tamás
Forrás: www.viztakarekossag.hu
