Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az Öko-völgy Alapítvány sikeresen elnyert egy Erasmus+ pályázati támogatást, melynek címe „Make Your Clothes – from Clothes through Disclosure to Inclusion” volt, vagyis Készítsd el a saját ruhádat. Ennek keretén belül 6 európai országból összesen 18 fő látogatott el az Öko-völgy Alapítvány társszervezetébe, a Syama Handmade textilműhelybe az egy hetes képzésre. A téma a ruházati önellátás és annak oktatása volt, valamint a Kolb-féle tanulási modell hasznosítása az ifjúsági segítők munkájában, illetve a fiatalok tanulási folyamatában és társadalmi beilleszkedésében.

Az első nap a ruházati önellátásról, valamint a tapasztalati tanulás módszereiről szóltak a bemutatók, a műhelyek és a beszélgetések.
Másnap a rostlen, a rostkender, a gyapjú, és a selyem feldolgozása volt a téma. A képeken jól látszik a vidám hangulat.
Ezután két napon át a csapat egyik része a fonást, a második a szövést, a harmadik a növényi festést és a nyomódúcos mintázást, míg a negyedik a hímzést tanulhatta félnapos váltásokkal. Nagyon tetszett nekik az intenzív gyakorlati képzés, mialatt gyönyörű alkotások is készültek, és mindeközben a résztvevők kipróbálhatták a Kolb tanulási modell különböző ciklusait a résztvevőkből létrehozott tanulócsoportokban.
Az utolsó nap délelőttjén ökrös szekérrel bebarangoltuk az Öko-völgy Alapítvány fő mintaközösségét, a Krisna-völgy Indiai Kulturális Központ és Biofarm területét, délután pedig megosztottuk egymás közt a tapasztalatainkat és élményeinket.
Mindenki nagyon értékelte a tanultakat. Többekkel pedig már most elkezdtünk (szakkifejezéssel élve 😀) további terveket szőni.

 

Egy szál len elszakítása is komoly erőt igényel
Tilolás gyakorlása
Elkészült a len-bajuszom 😉
Jól áll a kender-copfom?

Gerebenezés

Ilyen lett a gyapjú-hajam 🙂
Nyomódúcos mintázás növényi festékkel
Hímzés tanulása
Fonás rokkával
Szövés
Ökrös-túra

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük