Baji Béla permakultúra-szakértő érdekfeszítő előadásának összefoglalója. A III. Fenntarthatósági konferencia első napján elhangzott előadás letölthető teljes hanganyaga
A permakultúra lényege, hogy a természetes ökológiai életközösségek mintájára mesterséges életközösségeket hozunk létre, emberi szükségleteket kielégítő állat-, és növényfajokból. Ezek a mesterséges életközösségek ugyanolyan törvényszerűségek szerint működnek, mint a természetben lévők. Rendelkeznek azok rugalmasságával, stabilitásával. Azonban ezeknek szerves része maga az ember is.A permakultúra tehát egyben emberi élőhely- és közösségteremés is.
A nagy kérdés, hogy az ilyen elveken működő emberléptékű ökológiai rendszer megvalósulása lehetséges-e a nagyvárosokban és azok vonzáskörzetében?
A magyarországi öko-mozgalom a természetszerű életmódot mindeddig csak városoktól távol, természetközeli helyeken tartotta elképzelhetőnek. A külföldi permakultúra szakirodalom azonban számos ötletet és példát kínál permakultúrás kezdeményezésekre a nagyvárosokban is. Erkélyek, lapos tetők, foghíjtelkek, városi parkok élelemtermő, zöld oázisokká változtathatók. Szeméttelep tetején élelmiszererdő létesült városi szegények, munkanélküliek számára. Börtönudvarban is folyt permakultúra-oktatás, és gyakorlat, amely megváltoztathatta a fogvatartottak életét. Külvárosi farmon nagyvárosi szegények, munkanélküliek termelik meg saját egészséges élelmüket. Mindez a világ számos pontján, a legkülönbözőbb helyeken.
Magyarországon jelenleg kedvezőtlenek a körülmények a városi permakultúrás kezdeményezések számára: A városrendezésben a nyugati, gazdag városrészek mintája uralkodik. Az újonnan épített parkokban (pl. Budapesten a volt Engels téri buszpályaudvar helyén végül mélygarázs tetején létesült csupabeton-park, ahol még a fákat is szögletesre nyírták). E szemlélet következtében ellenállás van a városi hatóságok részéről az élemet termő közös kertek létesítése iránt. Ugyanakkor közömbösséget, elidegenedett szociális struktúrákat, bűnözést, rongálást láthatunk magunk körül.
Ezért Magyarországon az emberi, életszerű közösségek létrehozása, kiterjesztése erős civil összefogás megteremtése az első számú feladat a városi lét jobbá tétele érdekében.
Letölthető teljes hanganyag itt (mp3 7,72Mbyte)