A II. Magvas Napon jártunk Kecskeméten

magvak_100x100Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy meghívást kaptunk a II. Kecskeméti Magvas Napra, amelyet a MÁK (Mozgalom az Átalakuló Kecskemétért) szervezett 2014.március 1-én. Valkai István, a MÁK vezetője remek programot vezényelt, amelyen reggeltől késő délutánig zajlott. A magbörzén visszavethető vetőmagok cseréje folyt, ezzel egyidejűleg a témához szorosan kapcsolódó eladások váltották egymást.

 

Az előadók között hallhattuk többek között a tápiószelei Növényi Diverzitás Központból Baktay Borbála igazgatót és Horváth Lajos osztályvezetőt, a nagyszékelyi KÖRTE részéről Bócsó Renátát és Czúcz Juditot.Alapítványunk Krisna-völgy önellátó gazdálkodását – azon belül a helyi “civil magbank” működését – mutatta be. A jó hangulatú rendezvény nagyon sok látogatót vonzott. A kiállítók és termelők számos régi tájfajtát vonultattak fel, amelyekből jutott bőven a magcserékhez is.

DSCN5431
Mind a tengerentúlon, mind Európában reneszánszát éli az un. paraszti vetőmag mozgalom, amely ma még nem teljesen elfogadott minden államban, jelentősége viszont felmérhetetlen. Magyarországon főként a nagyszékelyi KÖRTE aktív közreműködésével serken a civil magmentés, a Magház program keretében.

A világban pusztító genetikai erózió és diverzitáscsökkenés révén fajok és fajták ezreit veszíti el az emberiség. A csodálatos értéket képviselő régi tájfajta zöldségek és gyümölcsök az átalakult mezőgazdasági működés áldozataivá, vagy mellőzött kihalóivá váltak. Bár sokat közülük már most is csak hírből ismerhetünk, de a még fellelhetők a jövő kincseiként megóvásra érdemesek. Ebből a felismerésből táplálkozik a “magmentő mozgalom”, s remélhetőleg a mezőgazdasági termelés is újra felfedezi majd e fajtákat (főként a kisparcellás, fenntarthatóságra törekvő, lokális termelők).

 

– Pártha dász –

Krisna-völgy

Öko-völgy Alapítvány

Hagyj üzenetet

1%
Az Öko-völgy Alapítvány adószáma:
18786435-1-14

2017-ben 403.431 Ft felajánlás segítette ismeretterjesztő tevékenységünket. Köszönjük!
Tanfolyamaink
Tanfolyamaink listája innen elérhető

Keresés
Webshop
Ökovölgy hírlevél
E-mail cím:*
Név:*
E-mail cím újra:*
Kisfilmek
“Az étel nem a boltból származik.” Film Sivaráma Swamival Rovarpusztító rozsdafarkúak biokertünkben – kisfilm

Kiadványaink
Szakdolgozóink
Az Öko-völgy Alapítvány konzultációs segítségével eddig 53 hallgató védte meg szakdolgozatát vagy doktori értekezését.
Védjegy használati jog
Idézet
"A kiút megtalálásához lélekbeli változás szükséges, amelynek során rájövünk, hogy az igazi értéket nem lehet pénzben kifejezni, és az élet megannyi formáját nem lehet áruba bocsátani."
Az Egyházak Világtanácsának nyilatkozata (2000, Genf)