A környezet hatása az énre

vastu1Az emberi kultúra régi emlékeiben kutatva azt találjuk, hogy a különféle célokat szolgáló épületek alakját, elrendezését, sőt a bennük használt építészeti formákat, mintákat, alakzatokat és színeket is gondosan lefektetett térrendező elvek alapján határozták meg. Ez a hagyomány a kínai és az indiai kultúrában maradt fenn a legrendszerezettebb formában. Vasztu

A térrendezés és az építészet kínai tudományát feng shuinak, indiai hagyományait pedig Vasztu-Sásztrának nevezik. A Vasztu-Sásztra nem más, mint a természeti törvények figyelembevétele egy épület vagy lakóhely megépítése során.
Ismeretes, hogy a természeti törvények meghatározzák a környezetünket. A tengerekkel körbevett szárazföldeken vannak síkságok, hegyek, medencék és más domborzati képződmények, valamint folyók, patakok és tavak. A földkérget különböző minőségű kőzetek alkotják, mélyében pedig ásványok, ércek találhatók. Mindezek a tényezők más és más életfeltételeket biztosítanak a különböző tájakat benépesítő emberek, állatok számára.
A természet finom szintű törvényei befolyásolják az élet jobbra vagy rosszabbra fordulását, úgyhogy a természetes környezethez és annak törvényeihez való megfelelő alkalmazkodás minden élőlény érdeke. Persze ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk hozzájuk, először meg kell ismernünk őket. Ebben a Vasztu-Sászra ősi tudománya nagy segítségünkre lehet.

Természet és ember

vastu3Ha természetes környezetükben megfigyeljük az állatok viselkedését, nyilvánvaló, hogy ösztönszerűen, mintegy a beléjük programozott genetikai kód segítségével érzik meg a környezeti hatásokat és törvényszerűségeket, és ugyanilyen természetes módon tudnak alkalmazkodni hozzájuk. Az ember esetében ezt az ösztönszerűséget már nem találjuk meg. Az állatok ösztönéletét az embernél az intuíciónak kellene helyettesítenie, ha azonban nem tudunk ráérezni a természet finomabb törvényszerűségeire, akkor érdemes a Vasztu-Sásztra tudományát tanulmányoznunk, melyet emelkedett és érzékeny bölcsek állítottak össze az emberiség javára.
Az ember ugyanabban a világban él, mint az összes többi élőlény, és ugyanazoknak a környezeti hatásoknak és ártalmaknak van kitéve. Látszólag mindenhol megél, ahol elegendő ételhez és vízhez jut, ám nagyon szűk tartományban mozognak azok a feltételek, amelyek között fizikai és mentális energiája és erkölcsi értékei teljes mértékben ki tudnak bontakozni.

A lakhely kialakítása

Az ellenséges környezeti hatások elleni védekezés legfontosabb erődje a lakóhely. Az építkezési szokásoknál a modern építészetben a vastu2vizuális és funkcionális szempontok, valamint az egyén társadalmi státusza, személyes énképe a meghatározó tényező.
A Vasztu-Sásztra ezzel szemben egy olyan építészeti hagyomány, melynek fő célja az, hogy harmóniát teremtsen az ember, a természet és az épület között. A modern építészet a látszólagos kényelmet helyezi előtérbe, míg a védikus a környezeti hatásokkal szembeni megfelelő védelmet, valamint az olyan légkör megteremtését, amely kedvez a lelki tökéletességre irányuló törekvéseknek, és elégedettséget hoz az ember életébe.
Miért ne kapná meg mindenki a lehetőséget arra, hogy jobbá, sikeresebbé és boldogabbá tegye az életét a Vasztu-Sásztra elveinek a lakókörnyezetben való alkalmazásával.

Gauránga dása

Hagyj üzenetet

1%
Az Öko-völgy Alapítvány adószáma:
18786435-1-14
Keresés
Webshop
Ökovölgy hírlevél
E-mail cím:*
Név:*
E-mail cím újra:*
Kisfilmek
“Az étel nem a boltból származik.” Film Sivaráma Swamival Rovarpusztító rozsdafarkúak biokertünkben – kisfilm
Fotógaléria
Loading...
image fnyn_2010apr17_4_k-jpg image dscn6418-jpg image fnyn_2010apr3_3_k-jpg image dscn6465-jpg image dscn6415-jpg image dscn6422-jpg image fnyn_2010apr17_3_k-jpg image magfejto_2010apr16_k-jpg image fnyn_2010apr3_2_k-jpg image dscn6394-jpg image magfejto_2010apr16_2_k-jpg image fnyn_2010apr17_k-jpg

Kiadványaink
Szakdolgozóink
Az Öko-völgy Alapítvány konzultációs segítségéveleddig 48 hallgató védte meg szakdolgozatát.
Védjegy használati jog
Idézet
"Egy társadalom csak addig virágzik, amíg a szellemi értékek az elsődlegesek."
Végh László - Szám Dorottya - Hetesi Zsolt