Főoldal | Kapcsolat | GYIK | Sajtószoba | Honlaptérkép | RSS | Akadálymentes Gyengénlátóknak | Angol honlap   

A társadalmi fenntarthatóság elemei. Az egyéni szerepvállalás fontossága

a-tarsadalmi-fenntarthatosag-elemei_az-egyeni-szerepvallalas-fontossagaHosszú Zoltán, az Öko-völgy Alapítvány elnöke a II. Fenntarthatósági konferencián (Siófok-Somogyvámos, 2009-10-15) elhangzott előadásának összefoglalója. Teljes hanganyag és letölthető előadás-anyag

A fenntarthatóság előfeltételeit általában három pontban jelölik meg: fenntarthatóság a társadalomban, a gazdaságban és a környezet tekintetében. Ezeket az elemeket nevezik a fenntarthatóság három pillérének, a modellt pedig „háromlábú széknek”.

Fenntarthatósággal kapcsolatos tapasztalataink, kutatásaink szerint érdemes e három pillérhez hozzávenni egy negyediket is: az egyént. Lehet persze vitatkozni azon, hogy az előbb említett egyik „láb”, a társadalmi fenntarthatóság, már magában foglalja az egyént, mint a közösség részét, tapasztalataink szerint azonban az egyén szerepét érdemes kiemelten kezelni. Úgy is mondhatnám, ahogyan a háromlábú szék lábait is az ülőke tartja egyben és foglalja működőképes egységbe, ugyanúgy a társadalom is csak akkor lehet stabil, hogyha az egyének élete fenntartható.

Konferenciánkon sok szó esik a környezeti, a gazdasági és a társadalmi fenntarthatóságról. Előadásomban a negyediket, az egyén szerepét hangsúlyozom a fenntarthatóság megteremtésében. Nem lehet kérdéses, hogy az egyének felelőssége a fenntarthatóság tekintetében központi. Az egyéni viselkedés e szempontból kétféle lehet: a felelősség vállalása, és annak elhanyagolása, nem-vállalása.
Vagyis rajtunk, egyéneken múlik, hogy milyen mértékben ügyelünk testi-lelki egészségünkre (önmagunk fenntarthatóságára), milyen mértékben mondunk le egyéni önzésünkről, haszonszerzési vágyunkról, veszünk részt a közösség életében („öko-etika”, társadalmi fenntarthatóság), milyen mértékben vagyunk hajlandóak korlátozni a fogyasztásunkat (gazdasági fenntarthatóság), illetve mennyire igyekszünk környezettudatosan élni (környezeti fenntarthatóság).

Ha végiggondoljuk ezeket a pontokat, akkor látni fogjuk, hogy szorosan összefüggő rendszert képeznek – valójában nem különíthetőek el egymástól. Ebből az is következik, hogy a egyénnek, az egyénekből felépülő társadalomnak, az egyén és a társadalom gazdálkodásának, környezetével való kapcsolatrendszerének egyaránt fenntarthatónak kell lennie ahhoz, hogy a rendszer hosszú távon működőképes legyen.
Az egyén, az egyéni felelősségvállalás kérdése azonban mindenkor központi. Ez a lényeg, amin minden más múlik. Ha az egyének nem ismerik fel, nem vállalják felelősségüket a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóság megteremtésében, akkor a rendszer egésze összeomlik.

Korunk talán egyik legfőbb sajátossága, hogy az egyén, a társadalom, a gazdaság és a környezet tekintetében egyaránt, világszerte erősödő válságjelenségek tapasztalhatók. Ahhoz, hogy a kibontakozó válságok hatását elkerüljük, vagy legalább csökkentsük, a lehető legtöbb szempontból törekednünk kell a fenntarthatóság megteremtésére. Előadásomban az egyén, az egyéni felelősségvállalás nélkülözhetetlen voltát emelem ki.
Az előadás vetített anyaga itt látható (pdf)

A teljes hanganyag meghallgatható itt (mp3)

Hozzászólások (1) / “A társadalmi fenntarthatóság elemei. Az egyéni szerepvállalás fontossága”

Szólj hozzá!

Kapcsolódj!
Keresés
Idézet
"Az emberi közösségek együttműködő, egymást segítő, szeretetteljes világát kell újra felfedeznünk. Ehhez újra el kell sajátítani a 150 évvel ezelőtt még jól működő lokálisan önellátó életmód legfontosabb elemeit."
Vida Gábor
Fotógaléria
Loading...
IMG_0092.jpgDSCN6415.JPGBhakti_kert_1.jpgOV_fenntarthat_konf_8_20081008_kisebb.jpgIMG_7862.JPGIM003865k.jpgMagfejto_2010apr16_2_k.jpgIMG_7960.JPGcserepkalyha_epites.JPGFNYN_2010apr17_k.jpgIMG_0079.jpgOV_fenntarthat_konf_2_20081008_kisebb.jpg
Jelenleg 40 hallgató készíti nálunk, és 14 hallgató védte meg szakdolgozatát.
Programjaink eddigi résztvevőinek száma: 3.900 fő.
Utolsó frissítés idopontja: 2012-05-18

 

Támogatóink
Az Öko-völgy program szívesen veszi támogatók jelentkezését.
Eddig több mint 130 cég járult hozzá programunkhoz, a legkülönfélébb anyagi és tárgyi eszközökkel. Köszönjük nekik!

                 
            

A 2010-es Fenntarthatósági Konferencia az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A 2010-es Búcsún való megjelenésünket a KvVM Zöld Forrás programja támogatta.