Főoldal | Kapcsolat | GYIK | Sajtószoba | Honlaptérkép | RSS | Akadálymentes Gyengénlátóknak | Angol honlap   

Egy hét a Völgyben

egy-het-idegenben_kep_2Az Öko-völgy Program mintaterületén végzett egy hetes terepmunka tapasztalatairól számol be az egyik résztvevő egyetemi hallgató.

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszéke és az Öko-völgy Alapítvány 2008-ban kötött egy keretszerződést, melynek eredményeként egyetemi hallgatók kaptak lehetőséget arra, hogy a Somogyvámos melletti Krisna-völgyben egy hétig kutathassanak. Ezzel a lehetőséggel 11 diáktársam élt még rajtam kívül. A terepmunka előtt Dr. Farkas Judit tanárnő irányítása alatt alapos elméleti felkészítést kaptunk: tudományos cikkeket elemeztünk, kutatási terveket készítettünk, betekintettünk a völgy életébe, tippeket kaptunk arra is, hogy az interjúk és a résztvevő megfigyelések alatt mire figyeljünk. 2009. március 30. és április 5. között igyekeztünk minél több információt, tanulságot, élményt összegyűjteni, amelyekben nagy segítségünkre volt Rév Szilvia, Kun András és Hosszú Zoltán.

A Krisna-völgyben lakók nagy szeretettel fogadtak minket, készséggel álltak rendelkezésünkre egy interjú készítésére, vagy egyszerűen egy beszélgetésre. Belekóstolhattunk az indiai konyha ízvilágába, az emberek dolgos és rendkívüli módon megszervezett hétköznapjaiba, a Krisna-tudat filozófiájába és gyakorlásába, a fenntarthatóságról és a fogyasztói kultúráról alkotott elképzeléseikbe.dscn1264
Több diáktársammal együtt segédkeztünk a tehenészetben, a kertészetben, a gyümölcsösben. Szabadidőnkben beszélgettünk völgybeliekkel, bejártuk a 230 ha minden egyes zugát. Mivel többségünk először volt egy olyan kultúrában, ami teljesen más, mondhatni „idegen” a mi fogyasztói kultúránktól, nehéz volt megszokni ezt a fajta életmódot, életfilozófiát. Szerencsére a lakók közvetlensége miatt gyorsan leküzdöttük ezeket az akadályokat, úgy gondolom, sikerült jól alkalmazkodnunk a számunkra „idegen” kultúrához. Ebből kifolyólag nagyon sok hasznos és érdekes információt tudtunk meg, rengeteg élménnyel távoztunk az ott eltöltött egy hét után.

Többségünk nyár és ősz folyamán ismét ellátogat  Krisna-völgybe, hogy folytassuk most megkezdett munkáinkat. Bízunk benne, hogy az egy hét alatt kialakult kapcsolatokat tovább tudjuk ápolni, és nem csak tudományos szempontból.

Giczi Barna
4. éves egyetemi hallgató, PTE

Szólj hozzá!

Kapcsolódj!
Keresés
Idézet
"A kiút megtalálásához lélekbeli változás szükséges, amelynek során rájövünk, hogy az igazi értéket nem lehet pénzben kifejezni, és az élet megannyi formáját nem lehet áruba bocsátani."
Az Egyházak Világtanácsának nyilatkozata (2000, Genf)
Fotógaléria
Loading...
OV_fenntarthat_konf_8_20081008_kisebb.jpgFNYN_2010apr3_2_k.jpgIMG_7862.JPGIMG_7960.JPGIMG_7820.JPGoszi_tajkep.jpgDSCN6394.JPGIM003806k.jpgBhakti_kert_4.jpgcserepkalyha_epites.JPGIMG_0057.jpgDSCN6415.JPG
Jelenleg 40 hallgató készíti nálunk, és 14 hallgató védte meg szakdolgozatát.
Programjaink eddigi résztvevőinek száma: 3.900 fő.
Utolsó frissítés idopontja: 2012-05-22

 

Támogatóink
Az Öko-völgy program szívesen veszi támogatók jelentkezését.
Eddig több mint 130 cég járult hozzá programunkhoz, a legkülönfélébb anyagi és tárgyi eszközökkel. Köszönjük nekik!

                 
            

A 2010-es Fenntarthatósági Konferencia az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A 2010-es Búcsún való megjelenésünket a KvVM Zöld Forrás programja támogatta.