nem-vedi-meg-a-g8Nem nyújtanak elegendő védelmet a világ vezető hatalmai által elfogadott klímavédelmi célkitűzések – állítja az érintett kis államokat tömörítő szervezet, az Aosis.  A 2 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés elfogadhatatlan, mert ilyen mértékű felmelegedés mellett már nem lehetne garantálni a kis szigetországok túlélését…

– hangsúlyozta az Aosis szervezetben elnöklő Dessima Williams, a mindössze 344 négyzetkilométer területű Grenada ENSZ-nagykövete.

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében a G8-csoport és az élen járó fejlődő országok vezetői a héten abban állapodtak meg l,aquilai csúcstalálkozójukon, hogy nem emelkedhet világszerte 2 Celsius-foknál nagyobb mértékben a középhőmérséklet a 2020-ig tartó időszakban.

A kis szigetországok azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy a hőmérséklet-emelkedést legfeljebb 1,5 Celsius-fokban maximalizálják. „A világnak kötelessége biztosítani, hogy egyetlen szigetország se kerüljön víz alá. Sajnos a világ elkötelezettsége nélkül éppen azok az országok fogják viselni a legsúlyosabb következményeket, amelyek a legkevésbé járultak hozzá a globális felmelegedéshez” – figyelmeztetett az Aosis. A legkisebb és legkiszolgáltatottabb szigetállamok már most érzik a klímaváltozást és szenvednek a hatásaitól – tette hozzá a szervezet.

Az Aosis amiatt is bírálta a legfejlettebb ipari államokat, hogy nem fogadtak el pontos irányelveket a szén-dioxid-kibocsátást csökkentő eljárásokról. Míg a vezető hatalmak 50 százalékos szén-dioxid-kibocsátást irányoztak elő 2050-ig, a kis szigetállamok közös álláspontja szerint 85 százalékos csökkentést kellene elérni.

Forrás: Greenfo

Related Articles

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük