Hogyan látja Krisna-völgy hétköznapjait egy kívülálló? Kevei Andi, végzős filozófia szakos egyetemista, egy hónapot töltött nálunk, a biogazdaságban segített. Tapasztalatairól így ír:
2008 tavaszán a Somogyvámos melletti Krisna-völgyben töltöttem egy hónapot.
Korábban nem voltam még ezen a helyen, de sok jót láttam és olvastam erről az ökofaluként működő kis közösségről. Elindultam hát, hogy személyesen lássam és tapasztaljam meg, hogyan élnek és dolgoznak a völgy lakói. Az általam vállalt kerti segítség jó kikapcsolódásnak is ígérkezett a fárasztó szakdolgozatírás után, ugyanakkor feltöltődésnek is, közelgő államvizsgám előtt.
Lila Suka prabhu, akivel először kapcsolatba léptem a helyiek közül, készségesen válaszolt kérdéseimre és segítette leutazásomat. Kaptam egy szobát a faluban található vendégházban, így innentől fogva nem volt más dolgom reggelente, mint hogy a két robosztus fehér elefánt között elhaladva a fehér úton vagy a zöld ösvényen keresztül elsétáljak a völgy középpontjába. Fantasztikus volt ilyen módon részt venni a természet ébredésében, utána szinte reggeltől estig a szabadban lenni, és egy naplemente-nézéssel zárni a napot. Már csak azért is, mert vasárnap kivételével minden nap a zöldség- illetve virágkertészetben igyekeztem hasznossá tenni magam. A biogazdálkodás megismerésének első lépése számomra az volt, hogy megtanultam, hogyan vegyem a kezembe a gereblyét és a kapát, melyik a gaz, amit érdemes kihúzni, és hogyan kell elültetni egy palántát. (Na meg az is, hogy milyen mélyre vetjük a tökmagot…) Korábban sosem dolgoztam kertben, így mindez újdonság volt a számomra. Két dologra is rájöttem: az egyik, hogy kertben dolgozni jó, a másik, hogy kertben dolgozni nehéz. Ez utóbbi véleményt az első héten több napos izomlázam is megerősítette bennem. Aztán szerencsére elmúlt az izomláz és rövid idő alatt megszűntek alvási nehézségeim is, amelyek elutazásom előtt gyakoriak voltak.
Egészen jól megszoktam a Hari Bol! (Éneled Krisna nevét!) – köszönést, olyannyira, hogy még a kisboltba belépve is automatikusan Hari Bol-lal üdvözöltem az eladót. Ottlétem alatt végig úgy éreztem, hogy Szent Helyen élek s hogy nemcsak a köszönés, hanem minden, az egész élet Krisna dicséretéért van ezen a helyen. Neki énekelnek a madarak, karattyolnak a békák, Neki szedjük a salátát, Érte illatoznak a virágok, a felhők, az Ő kedvére játsszák az ezen a helyen különösen érdekes játékukat is.
Néha arra gondoltam, azon sem lepődnék meg, ha alkonyatkor szállásom felé ballagva a zöld ösvényen a fuvolázó pajkos Istent látnám takaros teheneket terelgető csinos tehenészlányokkal. Szent Helyen lenni szintúgy jó és nehéz egyszerre. Valamiképp nagy lehetőségnek, sőt megtiszteltetésnek éreztem hogy ott lehetek, ugyanakkor néha jól esik egy szimpla Szia!, vagy Jó napot kívánok!, és szívesen elolvasnám a színes bulvár újságban a legújabb pletykát valamelyik filmsztárról, miközben a 7-es busz araszol a szokásos dugóban. Mindazonáltal feltöltődni és tanulni mentem oda, és azt hiszem mindkettő sikerült. Ezért szeretnék Köszönetet mondani Krisna-völgy minden lakójának – beleértve minden matajit és prabhut (nőt és férfit) valamint az öreg tölgyfákat, a nyuszit, a rókát és az őzikét is, akikkel találkoztam!
Hogy milyen tanulságos tapasztalataim voltak ezen a csodálatos helyen? Láttam, milyen az, amikor egy közösség belakja azt a helyet, ahol él, tudván, hogy a vízesés és a patak az Istenség fürdőző helye, a tó fölötti kis dombon pedig a gyermek Krisna játszadozott társaival a tehenek között, időnként még a farkukat is megcibálva, ahogyan Sivarama Swami Maharaja mesélte az egyik parikrámon (zarándoklaton). Úgy tűnik tényleg az mindenféle környezetvédelem és biogazdálkodás alapja, hogy szeressük és tiszteljük a természetet, minden élőlényre úgy vigyázva, mint ránk bízott értékre, nem pedig hasznossá tehető tulajdonunkra. A hit abban, hogy jó és szép, amit teszünk, a közös cél, a lelkes fejlődni vágyás és az öröm minden apró sikernek, szintén elengedhetetlen ahhoz, hogy egy ilyen nem nagy pénzbeli haszonnal, viszont sok fáradtsággal és kudarccal együtt járó kísérlet sikeres legyen. Így lehetséges az, hogy a farm napról napra fejlődik, így az önellátás minél nagyobb mértékben megvalósítható lesz. Láttam, mennyire fontosak az Ünnepek és az azokat megelőző gondos készülődés.
Gyakran itthon is éreztem valamiféle reggeli áhítatot, hálát, nem tudom kinek, azért, hogy élek, hogy láthatom a felkelő- vagy már jó rég felkelt – Nap fényeit, hogy erőt érezhetek a testemben, és élvezhetem a reggel illatát. Itt pedig azt figyelhettem meg, hogyan lehet mindezt tánccal és énekkel, gyönyörű virágfüzérekkel kifejezni, ünneppé téve a reggeleket. Láttam, hogyan lehet örömet lelni a munkában és a pihenésben, milyen az az étkezés, melynek során Krisna maradékait fogyasztva megtiszteljük a prasadamot (a Krisnának felajánlott ételt), ezzel valóban „megadva a módját” az evésnek.
Külön hálás vagyok azoknak, akik japa (mantra meditáció) köreiket megszakítva érdekes történeteket meséltek nekem az Istenség kedvteléseiről, akik segítettek a tánclépések elsajátításában, akik kedves mosolyukkal, érdeklődésükkel, bíztatásukkal, apró ajándékokkal vagy példájukkal tették számomra még szebbé az itt töltött időt. Azóta szüleim legnagyobb megdöbbenésére kigazoltam itthon néhány bokrot és gyümölcsfát, valamint salátát és kaprot vetettem, amennyire lehet, figyelembe véve a Holdnaptárt. És ki tudja, mi következik még…
Addig is üzenem Krisna-völgynek, hogy: GAURANGA!
