Növényalkalmazás a klímaváltozás idején (6.) – Távol-keleti ikertűs fenyők

Bede-Fazekas Ákos okleveles tájrendező- és kertépítőmérnök, korábbi szakdolgozónk, a Szép Kertek című folyóirat számára írott cikksorozatában a megelőzés helyett az alkalmazkodásra helyezi a hangsúlyt. A cikksorozat előző részeiben a jegenyefenyőkről, az észak-amerikai ciprusokról, valamint az óvilági tölgyekről esett szó, a mostani cikkében pedig folytatja az ikertűs fenyőkről megkezdett írását.

A felsorolt fajok többségének érdekes kérge van, platánkérgű a Pinus bungeana és Pinus gerardiana, táblás kérgű a Pinus densiflora, Pinus luchuensis, Pinus tabuliformis és Pinus thunbergii. Vörös kérge van a Pinus densiflora-nak. Hasonlít a jól ismert feketefenyőre a Pinus tabuliformis (habitus, kéreg, toboz) és a Pinus thunbergii (habitus, toboz, tű, kéreg), megjelenésében minden szempontból erdeifenyőnkre hajaz a Pinus densiflora, a selyemfenyőket idézi a Pinus armandii (toboz, hajtás) és a Pinus koraiensis (hajtás).

A Malonyai Arborétumban készült felvételen jól látszik, hogy miért hívják platánkérgűnek a Pinus bungeana-t. (Fotó: Bede-Fazekas Ákos)

Az ismertetett fajok többsége szoliter térállásban mutat jól. Ez különösen igaz az ernyős koronájú fajokra (Pinus densiflora ’Umbraculifera’, Pinus tabuliformis, Pinus thunbergii). Sziklák társaságában, akár csoportosan telepítve is szépen díszítenek a távol-keleti hangulatot idéző fajok, kimondottan a Pinus densiflora és a Pinus hwangshanensis. Utóbbi két faj meghálálja a savanyú talajt, a többi felsorolt fenyő talajban nem válogat. Kimondottan értékes tulajdonsága a Pinus parviflora-nak és Pinus thunbergii-nek a sziktűrés. Normál kerti körülményeket igényelnek a bemutatott fajok, a Pinus armandii és Pinus parviflora azonban nem bánja, ha a szokásosnál többször öntözzük őket. Ehető maggal büszkélkedhet a Pinus armandii, Pinus bungeana, Pinus gerardiana és Pinus koraiensis is.

Pinus densiflora ’Ubraculifera’ hajtása. A kép a Budai Arborétumban készült januárban. (Fotó: Bede-Fazekas Ákos)

A már bemutatott magyar fajtákon túl még négyet érdemes megemlíteni, a ’Korea’, a ’Pest’, a  ’Pannonia’ és a ’Szuma Trumpet’ mind a Pinus parviflora fajtája. Fontos kiemelni, hogy a magyar fajták egyike-másika nem elismert, talán nem is mindegyikük annyira különleges megjelenésű, mint azt leírójuk állítja, azonban a hazai klímán mindegyikük bizonyított már, ami óriási előny a külföldi fajtákkal szemben. Az ismertetett fenyők többsége nagy növésű, de néhány alacsony, esetleg törpe fajtát is ismerünk (Pinus densiflora és Pinus thunbergii fajtái), melyek akár sziklakertekben is jól mutathatnak.

Magyar szelekció a féltörpe növekedésű Pinus thunbergii ’Gnom’. (Fotó: Bede-Fazekas Ákos)

A hazai kertépítés számára már ismert fontosabb távol-keleti ikertűs fenyő:
Himalájai selyemfenyő (Pinus wallichiana)

Új fajok
Pinus armandii
(kínai dióselyemfenyő, Armand-fenyő)
Père Armand David jezsuita misszionáriusról és növénygyűjtőről kapta tudományos nevét ez az öttűs fenyő, melynek közeli rokonai a parkjainkban gyakran ültetett himalájai selyemfenyő (Pinus wallichiana) és a Kárpátokban honos cirbolya (Pinus cembra). Nagy elterjedési területtel bír a faj: Nyugat- és Közép-Kínában, Dél-Japánban és Tajvanon is honos nagy tengerszint feletti magasságban. Hosszú vízszintes ágakat nevelő, 20-35 méter magas fa, mely nedves talajt igényel. Szürke, nagy hasábokban repedő kérge van, fogazott tűi 8-20 cm-esek (a Pinus wallichiana tűi ívesebbek és jobban csüngenek), súlyos, nagy tobozai ehető magot hordoznak. Fáját épületfának, vasúti talpfának, bútorfának használják Kínában.

Pinus bungeana
(platánkérgű fenyő, kínai mandulafenyő)
A Kína szárazabb északi és középső tartományaiban honos 500-1800 méter magasságban, ahol mészkősziklák között tör utat magának szélesen szétterülő gyökérzetével. Élőhelyén kínai táblásfenyővel (Pinus tabuliformis) és a hazánkban gyakran telepített keleti életfával (Platycladus orientalis) alkot társulást. Tudományos nevét Alexander von Bunge kijevi gyűjtőről kapta, aki a 19. században Nyugat számára felfedezte a fajt, igaz, Kínában a szent helyek körül már évszázadok óta telepítették ezt a szép háromtűs, gyakran többtörzsű fenyőt. Hazájában 25-30 m-re nő (nálunk inkább csak 15 m-re), kúpos vagy gömbös koronát nevel. Legnagyobb erénye az idős korban hófehér, fiatalon pedig a platánéra (Platanus × acerifolia) emlékeztető, nagy pikkelyekben hámló, sokszínű kérge. Ritkásan álló 5-10 cm-es fényes zöld tűi halványfehér csíkosak, toboza majdnem ülő, magja ehető.

Pinus densiflora
(japán erdeifenyő, vöröskérgű fenyő)
A jól ismert erdeifenyőnk (Pinus sylvestris) közeli rokona Japánban, Kínában és Koreában is honos, sziklás hegyoldalakon és tengerparti homokfövenyen. Jól társul japán feketefenyővel (Pinus thunbergii). Futótüzek után állománya gyorsan regenerálódik. A japán építészet egyik legfőbb faanyagát adta régebben ez az akár 30 méteresre megnövő kéttűs fenyő. Kérge szép vöröses. Napos, párás környezetben, vízáteresztő, enyhén savanyú talajon fejlődik legszebben, számos házikerti fajtája beszerezhető. Törpe fajtái a ’Jane Kluis’ és a ’Globosa’, kimondottan érdekes, sárgán foltos tűivel szabályos örvöket kirajzoló fajtája az ’Oculus Draconis’. ’Umbraculifera’ fajtája ernyős formájú 3-4 méteres bokor, tobozokkal sűrűn berakott.

Pinus gerardiana
(tibeti mandulafenyő, tibeti fenyő)
Ezt a Kínában, Himalájában honos háromtűs fenyőt N. Wallich írta le, és botanikus-gyűjtő munkatársáról P. Gerardról nevezte el. Közeli rokona a Pinus squamata-nak és Pinus bungeana-nak, utóbbitól nagyobb tobozaival és finomabb tűivel különíthető el. Gyakran elegyedik himalájai cédrussal (Cedrus deodara), Quercus baloot-tal és perzsa borókával (Juniperus polycarpos). 2000-3300 méter magasan száraz, mérsékelt övi erdőkben fordul elő, ahol a monszun már alig érezteti hatását. Ehető magjáért Afganisztánban termesztik is. 10-20 méteres fa, széles koronát és hosszan elnyúló főágakat nevel. Igen ellenálló, szárazságtűrő fajta a ’Yogi’.

Pinus luchuensis
(riukiu-táblásfenyő, dél-japáni táblásfenyő)
A dél-japáni Riukiu-szigetcsoporton honos 100-300 méteres magasságban, meredek sziklákon és a tengerparton ez a kéttűs faj. Testvére Tajvanon a déli táblásfenyő (Pinus taiwanensis), a kontinensen pedig a hwang-hegyi táblásfenyő (Pinus hwangshanensis). Hazájában erdészeti jelentőséggel bír, igaz, honos állományainak nagy részét a 2. világháborúban letermelték. Hosszú, 15-20 cm-es tűi és kicsiny tobozai vannak, vesszői világos narancssárgák. Kérge mély barázdákkal hasított.

Pinus tabuliformis
(kínai táblásfenyő, kínai erdeifenyő)
E Kínában és Dél-Koreában honos kéttűs fenyő tudományos neve koronájára utal, mely a száraz helyek kivételével (ahol szabálytalan, kúpos formát ölt) lapos ernyő formájú, hosszan kinyúló ágakkal. Lombelegyes erdők, meredek sziklafalak lakója. 10-15 cm-es tűi és fiatalon zöld, 4-9 cm-es tobozai vannak. Szürkésbarna kérge már fiatalon elkezd repedezni. Számos felhasználási módja ismert, gyantájából vanillinaroma és terpentinolaj, kérgéből csersav vonható ki, tűjéből gyógyszer és rovarölő állítható elő.

Pinus thunbergii
(japán feketefenyő, Thunberg-fenyő)
A Japánban honos kéttűs fenyő tudományos nevét Karl Pehr Thunberg svéd utazóról-orvosprofesszorról kapta. Közeli rokona az előző két fenyőfajnak. Eredeti állományait mind inkább veszélyezteti egy Észak-Amerikából származó kártevő (fonálféreg), mely az amúgy Japánban széles körben telepített fenyő lombhullását és gyors pusztulását okozza. A kismértékű levegőszennyezést és a sós talajt, így a sziket is tűri. A tengerparttól az 1000 méteres magasságig elterjedt, pionír jellegű. Fiatalon kúpos, később szétterülő koronájú, az idős fák kérge nagy táblákban hasad. Toboza 4-6 cm-es, tűi merevek, szúrósak, vesszői narancssárgába hajlók. Hódi Tóth József szelekciója a féltörpe növekedésű, rövid tűjű ’Gnom’ fajta. További fajtái a ’Thunderhead’ (sötét lomb, fehér rügyek), a ’Ban Sho Sho’ (törpe) és a ’Kotobuki’ (törpe oszlopos).

További javasolt fajok
Pinus parviflora (japán fehérfenyő)
Pinus hwangshanensis (hwang-hegyi táblásfenyő)
Pinus koraiensis (koreai selyemfenyő)

– Bede-Fazekas Ákos –