Elképzelhető, hogy kedves Olvasónk már vegetáriánus, vagy valamikor a jövőben az lesz. Tételezzük fel, hogy ekkor találkozik egy régi ismerősével, aki még nem ismeri az Ön új táplálkozási szokásait. Ehhez az elképzelt beszélgetéshez szeretnénk néhány ötletet adni.
Ön: Szervusz, de régen láttalak!
Ismerős: Rég találkoztunk, én is nagyon örülök. De ne haragudj, rohanok ebédelni, ha velem jössz, esetleg közben beszélgethetünk.
Ön: Persze, legalább tudunk váltani egy pár szót. [Együtt elindulnak.]
Egyébként hol szoktál enni?
Ismerős: Általában valamelyik gyorsétteremben, tudod, ez a felgyorsult életmód. Te is bekapsz valamit?
Ön: Ott legfeljebb egy sült krumplit. Tudod, vegetáriánus vagyok.
Ismerős: Vegetáriánus?! Miért, eltiltott az orvos a hústól? Vagy fogyni akarsz?
Ön: Nem, ez nálam elvi kérdés. Nem szeretném, ha miattam állatokat kellene leölni.
Ismerős: Egyébként is megölnék őket…
Ön: De ha én fizetnék érte, az olyan lenne, mintha én pénzelném a mészárosokat. Mintha bérgyilkosokat fogadnék. Szerintem, ha valaki mindenképpen húst akar enni, szembe kellene néznie ennek az erkölcsi súlyával, és magának kellene megölnie az áldozatát. Na de én egyébként sem tartom túl vonzónak, hogy ledarált, döglött állatokat rágicsáljak.
Ismerős: Hát akkor vészesen le fogsz fogyni, vérszegény leszel, meg mindenféle hiánybetegségeid lesznek, ha csak legelsz, mint a lovak!
Ön: Csak a mérgek fognak hiányozni az étrendemből, semmi más. Minden tápanyaghoz hozzá lehet jutni gyümölcsökből, zöldségekből, olajos magvakból és tejtermékekből.
Ismerős: Én nem tudnék lemondani a hús ízéről…
Ön: Tudod, a húsnak önmagában egyáltalán nincs jó íze. Órákig kell sütnifőzni meg agyonfűszerezni, mire lesz belőle valami. Ennyi munkával szinte a lábtörlőből is lehetne vacsorát készíteni. A vegetáriánus ételeknek természetesen, eleve finom ízük van. És egyáltalán nem kell hozzájuk állatokat lemészárolni.
Ismerős: De miért olyan nagy probléma ez neked? Az állatok azért vannak, hogy az embernek legyen mit ennie.
Ön: És szerinted ezt az állatok is így gondolják? Úgy emlékszem, neked is volt egy kutyád…
Ismerős: Persze, még mindig megvan. Tappancs, egy cocker spániel…
Ön: Igen, emlékszem, zsemleszínű, és olyan kedves pofija van. Hát, gondolom, te se örülnél, ha valaki úgy döntene, hogy elfogyasztja vacsorára.
Ismerős: Hogy jut eszedbe ilyesmi? Megenni egy kutyát!
Ön: Ha jobban belegondolunk, nincs sok különbség egy kutya, egy malac, vagy egy bárány között. Attól, hogy az egyikkel együtt lakunk, még a többinek is vannak érzései, ők is szenvednek, akkor
is, ha nem látjuk.
Ismerős: De az ember mindenevő. Szüksége van a húsra.
Ön: Nincs rá feltétlenül szüksége. Ez csak egy rossz szokás. Az ember egészségesebben, erkölcsösebben és tisztábban tud élni állatok fogyasztása nélkül. Biztosan tudod, hogy néhány vegetáriánus kultúrában az emberek hosszabb ideig élnek, mint nálunk.
Ismerős: De mit ér az élet húsételek nélkül? Egy jó kis zaftos…
Ön: Sajnálatos lenne, ha csak a nyelvünk, ez a kis húsdarab irányítaná az egész életünket és a döntéseinket. Ha csak az ételek íze lenne a fontos, akkor akár emberhúst is lehetne enni – állítólag édeskés íze van… De természetesen ebben megállít az erkölcsi érzékünk. Ha egy kicsit utánagondolunk, az állatok elpusztítása sem sokkal felemelőbb ennél.
Ismerős: De a növényeket is meg kell ölni, nem? Az mennyivel jobb?
Ön: Egyrészt nem mindegyik növényt kell megölni. Ha meg akarsz enni egy almát, nem kell hozzá megölnöd az almafát. Másrészt a növényeknek sokkal egyszerűbbek az érzékeik és az idegrendszerük, így a fájdalomérzetük is enyhébb. Ez is erőszak persze, de sokkal kisebb mértékű, mint az állatok megölése. Ez az a minimális erőszak, amellyel fenn tudjuk tartani magunkat a világban. Persze vannak olyan vallások, amelyek azt mondják, hogy még az ilyen ételeket is fel kell ajánlani Istennek, hogy igazán bűntelenné váljunk.
Ismerős: Na és te belegondoltál már abba, hogy ha mindenki ilyen vegamicsodás lenne, akkor mi lenne azzal a sok-sok munkással, akik a vágóhidakon dolgoznak?
Ön: Ne aggódj, erre könnyű megoldást találni. A bölléreket és a többi dolgozót átképezhetnék állatgondozónak. A fölöslegessé vált vágóhidak épületeiben pedig állatmenhelyeket lehetne létesíteni.
Ismerős: Hát, nekem nagyon unalmasnak tűnne, ha csak salátát ehetnék…
Ön: A vegetáriánus konyhaművészet egyáltalán nem unalmas, hanem éppen hogy kimeríthetetlenül gazdag és változatos. Tudok itt a közelben egy kis vegetáriánus éttermet, ha kíváncsi vagy rá, szívesen megmutatom.
Ismerős: Hát, tulajdonképpen érdekelne, de nem ígérek semmit…
Ön: Csak próbáld ki, aztán dönts a legjobb belátásod szerint.
[Beszélgetésbe merülve odaérnek, betérnek. Barátjuk döntése még a jövő titka…]
