5A GATE Zöld Klub Egyesület tagjait mindig is foglalkoztatták a tanyasi, falusi önellátás és biogazdálkodás témakörei, és ez már több ízben ökofalvak és biogazdálkodók meglátogatására sarkallták csapatunkat. Idén kora tavasszal is megejtünk néhány hétvégi túrát. Célpontunk első alkalommal a Kistelek mellett (Ópusztaszer közelében) elhelyezkedő Lelkes Ökotanya volt, ahol meglátogattuk korábbi Zöld Klubos, kiköltözött barátainkat.

 

Már évek óta ott élnek és példásan komplex gazdálkodási rendszert hoztak létre, melyben a klasszikus tanyasi kisgazdaság szinte minden eleme megtalálható, és ezen felül még egy homoktövis ültetvényt is telepítettek.

1
Csapatunk a hétvégére bekapcsolódott a család életébe – és természetesen segítettünk a gazdaságban is. A kora tavaszi munkák között fő szerepet játszott a gyümölcsfák telepítése és mulcsozása, cserjék (homoktövis) metszése, valamint veteményezés, és az állatok ellátása.  Három napos ottlétünk alatt mindannyian kiválóan éreztük magunkat és (házigazdáink elmondása szerint) igen jól haladtunk a munkálatokkal. Eközben rengeteget tanultunk a gyakorlati fogásokról is, amiket egy frissen gazdálkodni kezdő fiatalnak elengedhetetlen pontosan megtanulnia.

3
Házigazdáink csodálatos ellátásban részesítettek minket, és jutott idő arra is, hogy a környéken is barangoljunk egy sort (valódi „pusztai romantika” fogadott bennünket: a naplemente csodálatos volt, a hátsó kerti laposokban már szólt a bíbic). A hétvége pozitív tapasztalatain felbuzdulva közösen tervezgettük a folytatást… Többünk hosszú távú célja, hogy egyszer majd tanyára, vagy faluba költözzünk.

2

Ez a cél a mostani élmények hatására még inkább letisztult számunkra, és reálisabbá is vált abban a tekintetben, hogy mi kell az ilyen életmódhoz: milyen tudás, milyen szemlélet, és milyen lemondások szükségesek ahhoz, hogy a kiköltözéssel kezdődő új élet hosszú távon sikeres lehessen.

– Kun Róbert –

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük