A globális ellátás ördögi köre és kitörési lehetőségek

Tóth Gergely egyetemi docens (Pannon Egyetem, Georgikon Kar) előadásának összefoglalója. A III. Fenntarthatósági konferencia első napján elhangzott előadás letölthető teljes hanganyaga.

Ma már közhelynek számít, hogy az ember önző, alapvetően csak saját érdekeit követi, ezért erre kell építenünk a motivációját. A vallásilag „semleges” világ a szellemit és a lelkit a magánszférába utasítja, így a fejlődésnek egyetlen útja marad, az anyagi fejlődés (növekedés). A boldogságot egyenlőnek tekintjük az anyagi javak birtoklásával, a több kényelmet mindenképpen jónak tartjuk. Jól illusztrálja ezt a wellness turizmus, a reklámok és a hipermarketek terjedése. Ahelyett, hogy a világ botorságán merengenénk, vegyük szemügyre, honnan is származnak ezek az elméletek, és mennyire érvényesek a 21. század elején.

Az önérdekét követő embert a közgazdaságtan Homo oeconomicusnak nevezi, amit Adam Smith-től, a modern közgazdaságtan atyjától szokás eredeztetni. Smith 1776-ban kiadott fő művében (A Nemzetek Gazdagsága) úgy érvel, hogy az ember saját önérdekét követve szolgálja a leginkább a közjót. A Homo oeconomicus kategóriáját igazából John Stuart Mill írta le 1836-ban (On the Definition of Political Economy, and on the Method of Investigation Proper to It). A mai globalizáció gazdasági alapját képező szabadkereskedelem pedig egy harmadik híres közgazdász David Ricardo elméletére épül, amelyet Principles of Political Economy and Taxation művében fejtett ki (1816). A komparatív előnyök elmélete szerint minden országnak azt kell termelnie, amiben a legnagyobb relatív előnnyel rendelkezik.

Elsőként tehát azt kell megértenünk, hogy az önző ember képe, a verseny, a szabadkereskedelem és a hatékonyságra törekvés nem valami gravitációhoz fogható természeti törvény, nem kőbe vésett igazság. Inkább néhány ember elképzelése a világról és annak működéséről, ami az elmúlt 200 évben kétségtelenül óriási hatást fejtett ki, viszont napjainkra idejétmúlttá vált. Másodikként az emelendő ki, hogy a világ hihetetlenül megváltozott gazdasági, társadalmi és főleg természeti szempontból az eltelt 200 évben. Ebből a leglényegesebb, hogy az emberiség lélekszáma és a természetre gyakorolt hatása akkoriban, 1800 körül, elhanyagolható volt a maihoz képest.
Az elmélet egy szinte üres világban keletkezett, amikor a rendelkezésre álló és folyton bővülő természeti forrásoknak csak néhány százalékát hasznosítottuk. Ésszerű volt a kihasználatlan természeti kincsek egy részét anyagi gazdagsággá alakítani. 2010-re viszont nemcsak elértük a teljes kihasználást, de 50%-kal meg is haladtuk. Ennyivel nagyobb ugyanis az emberiség átlagos ökolábnyoma, mint a bolygónk által megtermelt hozamok. Ez azt is jelenti, hogy a „szépen fialó” természeti tőkét éljük fel, aminek következménye a gyengébb hozam, de a megrendült biztonság is. Ez nemcsak környezeti szempontból rossz, de gazdaságilag is felelőtlenségnek számít. A fentieket manapság kevesen tagadják. Mi tartja mégis össze a rendszert, amely láthatólag még mindig növekedés-orientált?

Ha a fékevesztett fogyasztást ördögi körként ábrázoljuk, talán jobban megértjük az egymást szorító erőket. Tegyük fel például a kérdést: miért árasztják el a piacot az olcsó kínai sportcipők? A forgalmazó vállalatok azt mondhatnák, nekik minél több terméket kell minél olcsóbban a piacra juttatni, a törvény szabta kereteken belül. A fogyasztók az államra mutatnak tovább, tiltsa be a behozatalt, ha az káros. A kormány viszont a kisjövedelműekre és a kereskedelmi láncból élőkre hivatkozik. De mi az, ami végül összetartja a rendszert? Az ördögi kör közepén egy eszme áll, amiben közegyetértés uralkodik: mindenkinek az a jó, ha még többet, még jobbat, még olcsóbban termelünk-forgalmazunk-fogyasztunk. Pedig ez csak a nyomorban élőkre igaz.

Számtalan felmérés bizonyítja, hogy a gazdagokat nem boldogítja a még több pénz, a szegények száma pedig nem csökken, hanem növekszik az általános gazdagodással. Az ördögi kört összetartó eszmét, a még több közgazdaságát és gondolkodást kell felváltanunk az elég gazdaságtanával. Az ördögi körből való kitörés látszólag szinte lehetetlen, minden szereplő a másikra vár. Ám a másik oldalról nézve sokkal egyszerűbb a képlet, elég lenne az egyik szereplőnek (ill. ezen szereplők kritikus tömegének) szemléletet váltani, s a kör megtörne.

Az áramkör soros kapcsolású, akár az egyének (tudatos fogyasztók) nem veszik meg, akár a cégek (Valóban Felelős Vállalatok) nem forgalmazzák, akár a (polgáraiért és az emberiség jövőjéért felelősséget érző) állam védi meg tőle a piacot: a rövid élettartamú olcsó sportcipő, valamint a többi feleslegesen gyártott és szállított áru egy pillanat alatt eltűnik.

A közlegelők ördögi körének megtöréséhez tehát az a fő lépés, hogy a gazdaságot a jó ember képére építsük, ahol hedonizmus helyett objektivizált önérdeket tételezünk fel a piaci szereplőkről. Ha az állam megbízna az adófizetőkben, a minisztérium a pályázókban, s cserébe az emberek a kormányban, az néha talán fájdalmas csalódásokkal járna, de összességében sokkal kisebb energiaráfordítással működne a gazdaság. A gazdasági válság lehetőséget biztosít számunka, hogy ne építsük fel újra a határait túlnőtt rendszert. „Csak” a kollektív gondolkodásmódunkat kell megváltoztatni ehhez.

Letölthető teljes hanganyag itt (mp3, 14,3 Mbyte)

Letölthető vetítés itt (.pdf, 1,2 Mbyte)