a-szojatermesztes-is-az-esoerdok-teruletet-csokkentiA szarvasmarhatartás mellett a szójatermesztés jelent fokozott veszélyt a Dél-amerikai esőerdők számára. A szója iránti nemzetközi kereslet növekedésével a farmerek is termőterületeik bővítésére kényszerültek. Ehhez gyakran az esőerdő kiirtásán keresztül vezetett az út.


A Greenpeace az Amazonas elfogyasztása című 2006-ban megjelent jelentésében rámutatott a problémára, és kétéves megállapodást kötött a legnagyobb szójakereskedőkkel. Ebben a kereskedők moratóriumot hirdettek minden erdőirtással létrejött termőföldről származó szója forgalmazására.

Mivel a moratórium kezdete óta eltelt idő alatt nem sikerült megnyugtatóan szabályozni az Amazonas védelmét, a felek a moratórium egyéves meghosszabbítása mellett döntöttek. Ezúttal a brazil környezetvédelmi miniszter is csatlakozott a megállapodáshoz.

Brazília a világ negyedik legnagyobb légszennyezője, nagyrészt az esőerdők kiirtása és felégetése során keletkező szén-dioxid és metángáz miatt. A 2009 decemberében megtartandó koppenhágai klímacsúcs áttörést hozhat ezen a téren, amennyiben a világ vezető hatalmai képesek megállapodni a környezetvédelemmel kapcsolatos keretszámok szigorításán.

2 thoughts to “A szójatermesztés is az esőerdők területét csökkenti

Leave a comment to Bert Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük