Farkas Judit egyetemi adjunktus (PTE) előadásának összefoglalója. A III. Fenntarthatósági konferencia második napján elhangzott előadás letölthető teljes vetített- és hanganyaga.
A fenntarthatóság kérdése a domináns kapitalista gazdasági-társadalmi berendezkedés negatív hatásai felismerésének és a környezetünkért való aggodalomnak egyenes következménye. A fenntarthatóság rendkívül divatossá vált diskurzusán belül a fenntartható közösség-kísérletek egyfajta reakciót és választ képviselnek a válasz-kísérletek sokaságában. Ez a reakció azonban nem marad meg a protestálás szintjén, nem csak megoldási javaslatokat sorol, hanem javaslatait kísérlet tárgyává is teszi.
Azaz: a gyakorlatba ültetve ellenőrzi megvalósítási lehetőségeit, folyamatosan finomítja, alakítja a valóság adta körülményekhez, eredményeit pedig felkínálja szélesebb körű megvalósításra. Ilyen kísérleteknek tekinthetjük az ökofalvakat is.
Jómagam néprajzkutatóként és kulturális antropológusként évek óta foglalkozom az ökofalvak kutatásával, szaktudományomból adódóan elsősorban azok szociokulturális dimenzióira helyezve a hangsúlyt. Jelen előadásomban is, mint társadalmi jelenséget mutatom be a hazai ökofalvakat: vázolom létrejöttük módját és okait, a beköltözők társadalmi jellemzőit, értékrendjét és motivációját, a közösségszerveződés módját és az ökofalvak (lehetséges) hatását környezetükre.
„Az ökofalu nem az egyetlen válasz a fenntarthatósági krízisre, csak egy a sok közül – és nekünk minden válaszra szükségünk van.” – írja Karen Litfin, a nemzetközi ökofalu-mozgalom egyik kutatója. [1] És bár a magyar ökofalvak nem érték el a fenntarthatóság szintjét, mégis egy olyan helyi társadalmi kísérletnek tekinthetők, ahol leginkább megvalósulni látszik egy életmódváltási program, ahol a társadalmi fenntarthatóság legfőbb aspektusai évek, sőt évtizedek óta folyamatos kísérletezés alatt állnak, és e kísérlet kimenetele – legyen az eredmény vagy eredménytelenség – a magasabb (kistérségi, regionális, nemzeti) szintű helyek, folyamatok és tervezések tanulságául kell, hogy szolgáljanak.
[1] Litfin, Karen: A Whole New Way of Life: Ecovillages and the Revitalization of Deep Community. É.n. http://www.tacoma.washington.edu/ias/PPE_Web_Docs/Litfin.pdf. 12. o.
Az előadás vetített anyaga letölthető innen (.pdf, 2,2 Mbyte)
Letölthető teljes hanganyag itt (mp3, 18,6 Mbyte)