A svédországi pályázati találkozó tapasztalatai

„Az emberi élet arra való, hogy egyszerű életmódot éljünk magas szintű gondolkodás mellett.” (A. C. Bhaktivedanta Swami: A tanítások nektárja 1. fejezet 2. vers, magyarázat). Az Öko-völgy Alapítvány „Egyszerű életmód, emelkedett gondolkodás” c. projektje sikeresen pályázott az Európai Unió Erasmus+ programjára. A felnőttoktatási projekt 40 ifjúsági szakember és fiatal részvételével valósul meg, akik az 5 […]

Tovább
Három napos, ingyenes rendezvényünk – már véglegesített programmal

Az Öko-völgy Alapítvány 2013. szeptember 26-27-28-i rendezvényére (immár az V. Fenntarthatósági konferencia) szeretnénk felhívni az érdeklődők figyelmét. A helyszín idén is Krisna-völgy ökofalu (Somogyvámos). A konferencián, műhelymunkán a közösségépítés és közösségi önellátás hazai és nemzetközi aktualitásait járjuk körül, neves meghívott előadókkal, kerekasztal beszélgetéssel, és minden korábbinál bőségesebb, élménygazdag, inspiráló terepi bemutatókkal, amelyek a Krisna-völgyi biogazdaság […]

Tovább
Nő az érdeklődés az ökologikus falufejlesztés iránt

Becslésem szerint mintegy százhúsz résztvevő lehetett jelen a Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület kölesdi konferenciáján (2012. aug. 31.), amelynek a „Tudatos Lét, ökofalvak, ökoporták, az önellátás lépcsői” címet adták. Krisna-völgyet is lehetőségünk nyílt bemutatni, elsősorban abból az aspektusból, hogy ökofaluként, az önellátás terén milyen eredményeket sikerült itt megvalósítani.

Tovább
Országos Bionap Krisna-völgyben!

Idén Krisna-völgy ad helyszínt az Országos Bionap Dél-Dunántúli szekciójának. A Bionapokat immár 6. éve rendezi meg a Magyar Biokultúra Szövetség. A rendezvény célja az ökotermékek minél szélesebb körben történő megismertetése, a hazai előállítású biotermékek belföldi értékesítésének előmozdítása. Időpont: 2012. június 24. A részvétel feltétele az előzetes bejelentkezés! A részletes program és a bejelentkezés módja itt olvasható. […]

Tovább
Vidéki életmód és önellátás: ökofalu találkozó Krisna-völgyben, 2012.

Hogyan építsünk közösséget? Hogyan tervezzünk családi önellátó gazdaságot? Hogyan kapcsolódhatunk a meglévő kezdeményezésekhez? Hogyan juthat egy városi lakó saját földterületéről bio élelmiszerhez, miközben a helyieket is támogatja? Mit kezdjen ötven hektárral, aki öko-ban gondolkodik? Mi a helyzet a működő magyar ökofalvakban? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések sorára kaptunk választ Somogyvámoson, a XI. Téli Ökofalu Találkozón.

Tovább
XI. Téli Élőfalu Találkozó: Krisna-völgyben

Közeledik a téli élőfalu (ökofalu) találkozó, amelyet idén (2012. február 10-12.) Krisna-völgy szervez. Aki szeretne jönni, jelentkezzen mielőbb a LENTI LEVÉLBEN TALÁLHATÓ CÍMEN, mert a helyszűke miatt korlátozott számú érdeklődő fogadható. A helyek sajnos beteltek! Kérjük, figyeljék honlapunkat, a nyári Élőfalu találkozóról és az őszi, hasonló témakörű konferenciánkról is hírt fogunk adni!

Tovább
Sikeres műhely a fenntarthatóság pilléreiről

Nemrégiben 1 hetes képzést tartottunk, „A fenntarthatóság pillérei – önellátást célzó kisközösségek fejlesztése Európában” címmel. Az Öko-völgy Alapítvány rendezvényét támogató Grundtvig – Egész életen át tartó tanulás program (Európai Bizottsági forrás) előírásai miatt nagyrészt külföldi állampolgároknak tudtunk lehetőséget biztosítani a részvételre: a műhely 20 résztvevője 14 különböző európai országból érkezett.

Tovább