Három napos, ingyenes rendezvényünk – már véglegesített programmal

Az Öko-völgy Alapítvány 2013. szeptember 26-27-28-i rendezvényére (immár az V. Fenntarthatósági konferencia) szeretnénk felhívni az érdeklődők figyelmét. A helyszín idén is Krisna-völgy ökofalu (Somogyvámos). A konferencián, műhelymunkán a közösségépítés és közösségi önellátás hazai és nemzetközi aktualitásait járjuk körül, neves meghívott előadókkal, kerekasztal beszélgetéssel, és minden korábbinál bőségesebb, élménygazdag, inspiráló terepi bemutatókkal, amelyek a Krisna-völgyi biogazdaság […]

Tovább
A béke konferenciája

Ez év szeptember végén munkatársaink részt vettek egy konferencián a festői szépségű Toscanában, Olaszországban. A konferencia a „Béke – felelősségünk a jövőért (Pace – Responsabilitá per il futuro)” címmel került megrendezésre, amely az erkölcs, a gazdaság és a béke gyakorlati megvalósításának összefüggéseit taglalta és közelítette meg különböző előadók szempontjaiból és tapasztalataiból kiindulva.

Tovább
Újra: Fenntarthatóság Pillérei szeminárium

A tavalyi sikeren felbuzdulva az idei év szeptemberében újra megrendeztük a Fenntarthatóság Pillérei című szemináriumot. A kurzus résztvevői több országból érkeztek csakúgy, mint az egy évvel ezelőtt megtartott Felnőtt tanulói műhelyre, amelyet a Tempus Közalapítvány, azaz az Európai Bizottság magyarországi képviselője támogatott. A mostani kurzust hivatalosan is meghirdettük az Európai Bizottság ilyen célból létrehozott adatbázisában […]

Tovább
Nő az érdeklődés az ökologikus falufejlesztés iránt

Becslésem szerint mintegy százhúsz résztvevő lehetett jelen a Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület kölesdi konferenciáján (2012. aug. 31.), amelynek a „Tudatos Lét, ökofalvak, ökoporták, az önellátás lépcsői” címet adták. Krisna-völgyet is lehetőségünk nyílt bemutatni, elsősorban abból az aspektusból, hogy ökofaluként, az önellátás terén milyen eredményeket sikerült itt megvalósítani.

Tovább
Egy hónapos önkéntesség a Krisna-völgyben

Dr. Bakos Ferenc biológus 2012. tavaszán közel négy hétig dolgozott önkéntesként a Krisna-völgyi biogazdaságban. Személyes hangvételű beszámolójában tapasztalatait, a Krisna-völgyben átélt élményeit osztja meg honlapunk olvasóival.

Tovább
Országos Bionap Krisna-völgyben!

Idén Krisna-völgy ad helyszínt az Országos Bionap Dél-Dunántúli szekciójának. A Bionapokat immár 6. éve rendezi meg a Magyar Biokultúra Szövetség. A rendezvény célja az ökotermékek minél szélesebb körben történő megismertetése, a hazai előállítású biotermékek belföldi értékesítésének előmozdítása. Időpont: 2012. június 24. A részvétel feltétele az előzetes bejelentkezés! A részletes program és a bejelentkezés módja itt olvasható. […]

Tovább
Találkozzunk a Krisna-völgyi Búcsúban!

Szeretnéd a Családoddal megismertetni a legtutibb öko-praktikákat? Szeretnél egy valódi földtűzhelyen sütni, főzni? Szeretnéd mindezt játékos keretek közt megtenni? Ha igen, akkor Téged is vár a XVII. Krisna-völgyi Búcsú Öko-portája, amelyet a korábbi évek sikerein felbuzdulva ismét az Öko-völgy Alapítvány szervez a Tehénvédelmi központtal együttműködésben. Íme egy kis programajánló a Búcsú honlapján.

Tovább
Vidéki életmód és önellátás: ökofalu találkozó Krisna-völgyben, 2012.

Hogyan építsünk közösséget? Hogyan tervezzünk családi önellátó gazdaságot? Hogyan kapcsolódhatunk a meglévő kezdeményezésekhez? Hogyan juthat egy városi lakó saját földterületéről bio élelmiszerhez, miközben a helyieket is támogatja? Mit kezdjen ötven hektárral, aki öko-ban gondolkodik? Mi a helyzet a működő magyar ökofalvakban? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések sorára kaptunk választ Somogyvámoson, a XI. Téli Ökofalu Találkozón.

Tovább