A 2014. április 13-án 10 órakor kezdődő tanfolyam azoknak szól, akik szeretnék zöldíteni a saját háztartásukat. A további kurzusokat is kísérd figyelemmel a 108.hu-n!
A 2014. április 13-án 10 órakor kezdődő tanfolyam azoknak szól, akik szeretnék zöldíteni a saját háztartásukat. A további kurzusokat is kísérd figyelemmel a 108.hu-n!
„Az élet, a lét feltételeit nem lehet mesterségesen előállítani, csak a természet képes erre. A globalizált modern élet a természet kizsákmányolásán alapszik, és ennek eredményét a bőrünkön érezzük, az élet alapfeltételei globálisan veszélybe kerültek.”
Mini sorozatunk befejező interjújában a szappankészítéshez szükséges eszközökről és más fontos tudnivalókról lesz szó. Kérdéseinkre ezúttal is Hosszúné Marku Alexandra, lelki nevén Csandra dévi dászi válaszol.
Legutóbbi interjú-cikkünk folytatásaként ezúttal a szappankészítés témakörét járjuk körbe. Aki most is segít eligazodni a házikencék titokzatos világában: Hosszúné Marku Alexandra (lelki nevén Csandra dévi dászi).
Most induló többrészes interjú-cikkünkben mutatjuk be az érdeklődők számára a zöld háztartás-vezetés alapját jelentő háziszerek elkészítését, a használat szempontjait és módjait.
Bea és Jóska fél évvel ezelőtt költözött be az új házba két kisgyermekükkel. Már a tervezés előtt eldöntötték: nem alakítanak ki rendkívül környezetszennyező – mégis általánosan elterjedt – vízöblítéses vécés rendszert, hanem alomszéket fognak használni.
A vízöblítés nélküli toalettek első nemzedékét még nagyszüleink kerti árnyékszékei jelentették. Bár ökológiai szempontból nem biztosítottak tökéletes megoldást (lásd 5. cikkünket), évszázadokon keresztül kielégítették használóik igényeit.
A komposztáló toalettek használata, működtetése megköveteli a komposztálás folyamatának alapszintű ismeretét. Mostani írásunkban a következő kérdésekre keressük a választ: Miért jobbak a komposztáló toalettek? Hogyan használjuk őket? Mi történjék a tartalmukkal?
A komposzt toalettek ökológiai jelentősége már csak azért is vitathatatlan, mert hozzájárulnak egy hulladék nélküli társadalom megteremtéséhez, és egy olyan holisztikus szemléletmód kialakításához, amely a dolgokat összefüggéseiben látja, így megoldást kínál a több területet érintő problémák egységes kezelésére.
Mivel a rendszer háztartások szintjén is kivitelezhető, néhány tippel szeretnénk szolgálni a családi méretű tisztítók tervezéséhez és létesítéséhez.