kep1

Beszélgetés az otthoni kertészkedés fortélyairól Sárkány Péterrel és Sárkány Krisztinával, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének kommunikációs munkatársaival

(A cikk első részének címe: Városi paradicsom)

Merre található, milyen beosztású a kertetek?kep2

Budapesten lakunk, a XI. kerületi Rózsavölgyben. Mivel a szomszédos telken áll egyikünk szüleinek a háza, szerencsére nem kellett kerítést építenünk, sőt, a kertet is közösen használjuk, műveljük.
A kertben sokféle gyümölcsfajt ültettünk, van például cseresznye, megy, őszi- és kajszibarack, szilva, alma, körte, füge, dió, mandula, fehér- és fekete termésű eperfa. Amolyan igazi vadregényes, madárjárta kert ez. A hangulathoz nagyban hozzájárul, hogy a fák között gyümölcstermő cserjék is találhatók, mint például a málna, ribizli, egres, naspolya, és josta bokrai.
Veteményeseinket árnyékmentes, vagy alig-árnyékos részeken, a kert végében alakítottuk ki. Közelében van a komposztáló, ahová a nyesedéket, kerti szerves hulladékot tesszük, majd amikor komposzttá érett, visszajuttatjuk a veteményesbe. A fatüzelésű kazánból, kandallóból származó hamu is a komposztra kerülhet, kiváló hatással van a földre.
Házunk sarkainál nagy, mintegy ezer literes esővízgyűjtő tartályokat süllyesztettünk a talajba, ezekben gyűlik össze a tetőről, az ereszcsatornákon át lefolyó víz. További vízgyűjtő tartályokat is elhelyeztünk a felszínen. Az öntözést innen, esővízzel oldjuk meg. Amit tudunk, megtesszük annak érdekében, hogy a zöldségeknek jó minőségű talajt és öntözővizet biztosítsunk.

Megosztanátok velünk néhány érdekes kertészeti tapasztalatot?

Mivel a kertünk kep3egy részét a gyümölcsfák árnyékolják, igyekszünk úgy telepíteni a zöldségeket, hogy a fényigényesek is elegendő napfényhez jussanak. Fényigényes például a paradicsom, paprika és kukorica. Az árnyéktűrő, illetve az erős fényre érzékeny zöldségeket telepíthetjük más növények árnyékába is, például a padlizsánt és az articsókát.
A tavalyi évben kezdésnek korai zöldborsót vetettünk, majd ennek helyére kerültek a tökfélék, mint a spárgatök, cukkini, olajtök és patisszon. Szépen bevált nálunk a balkonparadicsom – nagyon bőséges paradicsomtermésünk volt. A paradicsomnál, és más palántázott zöldségeknél fontos, hogy ne késlekedjünk, időben kezdjük meg a magvetéseket.
Tapasztalatunk, hogy a paradicsom nem jó szomszédja a karalábénak, ez a társítás különösen sikertelen volt. Tavaly vetettünk először csemegekukoricát, ezt is érdemes a többi zöldségektől távolabb, és napfényes helyre telepíteni – így egészen szép eredményt hozott, sőt, a kerítés mellet még az élősövény funkcióját is ellátta. Nem volt sikerünk a dinnyékkel, de nem csüggedünk, már kitaláltunk nekik egy jobb helyet, és idén újra próbálkozunk
Eltettünk málna, sárgabarack, feketeszeder és fügelekvárt. Készítettünk őszibaracklevet és körteitalt. Először próbáltuk ki a szőlőlé eltevését – kiváló eredménnyel. Az Othello fajtából készült zamatos gyümölcslevet a vendégeink nagy elégedettséggel fogyasztották. Általában igyekszünk mindent hasznosítani a kertből. Sokat szárítunk télire zöldfűszerekből is.

Mit üzentek a lelkes kezdőknek?
kep5
Mindenkinek azt tanácsoljuk, hogy kezdjen hozzá a kertészkedéshez mielőbb, akár egészen kicsiben. Csodálatos élmény és foglalatosság, minél többet csináljuk, annál nehezebb abbahagyni. Nagyon megnyugtató, és egyúttal hasznos – különösen jó az az érzés, hogy nem vagyunk teljesen a boltokra utalva. A föld tapintása, az élővilág közvetlen érzékelése szemléletformáló, nevelő hatású, a gyermekekben – és persze a felnőttekben is – tiszteletet, alázatot fejleszt ki a környezetünk iránt.

Az interjút készítette: Kun András

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük