Adott Csombárd mellett (Külső- és Belső-Somogy határvidékén) egy TSZ-időkből származó 4 hektáros mesterséges halastó, gátakkal körülvéve, némi nádas-gyékényes szegéllyel. Mielőtt a tó és környéke védelem alá került (2007 előtt), intenzív haltenyésztést folytattak itt, környékéről pedig a víz mielőbbi elvezetése volt a cél.
A mély vízelvezető árkok ellenére a tó környékén kis foltokban megmaradt az erdős- cserjés és a mocsárvilág védelemre érdemes mozaikja. Legkiemelkedőbb botanikai értéke egy országszerte megritkult lápnövény, a vidrafű, de található itt például hússzínű ujjaskosbor, mocsári teknős, és táplálkozik itt a fekete gólya, réti sas is.
Ahogyan sok más hazai védett területen, a teljes magára hagyás helyett itt is a természetkímélő gazdálkodás, illetve a célzott természetvédelmi kezelés az, ami fenntartja, sőt fejleszti a terület értékes élővilágát. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területileg illetékes őrei kreatív megoldásokkal és példaértékű sokrétűséggel végzik itt az élővilág-rekonstrukciós munkálatokat. A beavatkozások egyik célja a tómeder és a tóparti élővilág, a másik fő cél pedig a tó környéki élőhelyek regenerálása.
Vezetőnk, Szegvári Zoltán – a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területileg illetékes tájegységvezetője – mutatta be munkájuk eredményeit, amelyből ezúttal csupán rövid ízelítővel érzékeltetjük, milyen módon fejleszthető egy ilyen típusú terület élővilága.
A tó víztestének és parti vegetációjának élővilágát például nád visszaszorítással (nádvágás jég felett), őshonos halfajok betelepítésével, inváziós halak varsás kifogásával gazdagítják.
A gát egy pontján vizet engednek ki tavasszal, a gát túloldalán lévő mocsárrét és regenerálódó magassásos területére. Ezzel különleges ívó helyet teremtenek, a halak ugyanis szívesebben ikráznak a sekély, könnyen felmelegedő, az ivadékoknak ezernyi búvóhelyet kínáló vízbe, mint a mély tó hidegebb aljzatára vagy parti növényeire. Az ivadékok azután akadály nélkül visszatalálnak a tó víztestébe, miközben a mocsárrét vízellátása nyomán regenerálódik a tágabb terület növényzete is.
A tó zsilipje (ötletes csőpipás megoldással) a szokásostól eltérően nem a tó felső vízrétegét apasztja, hanem a hidegebb alsóbb vízrétegekből történik a vízkivezetés.
A tóvizet sohasem eresztik le teljes mértékben (ellentétben az intenzív haltenyésztési gyakorlatban megszokottól), viszont vizéből többet-kevesebbet rendszeresen kieresztenek. A kieresztett víz meder nélkül, szabadon terülhet szét, a természetes felszíni formákhoz igazodva. Ezzel a természetet utánzó vízkormányzással jelentősen javítják a környék üde/nedves élőhelyeinek vízellátottságát, elősegítve az élővilág spontán gazdagodását.
Az egyik erdőfelnyílásban a vízkivezetés nyomán visszaszorult az inváziós kanadai aranyvessző, amely korábban tömeges jelenlétével kiszorított a természetes növényfajokat. A regenerációs folyamat jelenlegi állomásaként az őshonos mocsári nőszirom szaporodott el (ld. a képen).
Egy másik vízkieresztési ponton az aranyvesszős helyett regenerálódott magassásos vegetáció látható, benne spontán megjelent a védett hússzínű ujjaskosbor.
Fokgazdálkodási módra emlékeztető sekély, elágazó csatorna, amelyből a zsilip megnyitásakor a víz utat talál a szomszédos magassásrétre.
A gát alatt kivezetett cső a tó parti zónájában szabadon végződik, a cső egyszerű, manuális felemelésével, leeresztésével szabályozható, hogy folyjon-e rajta kifelé a víz a szomszédos puhafás ligeterdőbe. A cső végén lévő rács képen látható formája lehetővé teszi, hogy a nagyobb állatok (például mocsári teknős) ne kerüljenek bele a csőbe, illetve a kiáramló víz jelentős szívóereje ellenére ne is szoruljanak rá a rácsozatra.
Ennek az országos jelentőségű védett területnek olyan szempontból is rendkívül szerencsés az elhelyezkedése, hogy emberi létesítmény veszélyeztetése nélkül lehet a vízkivezetéseket végezni, miközben természetközeli, üde élőhelyek krónikus vízhiányát orvosolják. A felsorolt beavatkozások – és számos más, amelyről most nem esett szó – természetvédelmi kezelési mintaként szolgálhatnak a hasonló adottságú területeken. Ilyenekből pedig a mi tapasztalatunk szerint is, ma még számtalan található hazánk területén.
– Rév Szilvia –
