Kajner Péter közgazdász előadásának összefoglalója. A III. Fenntarthatósági konferencia második napján elhangzott előadás letölthető teljes vetített- és hanganyaga
A gazdasági, pénzügyi, hitelválság, a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódása, a civilizációnkat és a földi élővilágot fenyegető környezeti problémák napjainkban egyszerre jelentkeznek. Gyakran tapasztaljuk, hogy egy-egy problémára adott válaszunk újabb problémákat hoz létre, ha ezeket külön-külön vizsgáljuk és próbáljuk kezelni. Mélyreható változásra van szükség az emberi együttélés mintáiban – egymáshoz és természetes környezetünkhöz való viszonyban, ha valódi megoldásokat akarunk találni.
A változás kényszere egyben új lehetőségeket is nyit. Magunknak kell a változásnak lenni, amit a világban látni akarunk, ahogyan Gandhi tanította. Nem egyszerűen új, „környezetbarát” technológiákra van szükség, hanem a társadalmi együttélés új rendjének kialakítására. Egymás legyőzése helyett az együttműködésre törekedni ember és ember, ember és természet között. Nem lemondás ez, hanem emberi mivoltunk kiteljesítése: a tárgyak helyett az élővilág, egymás felé kell fordulnunk. Csakis egyszerre, új alapokon kezelhetjük a környezeti, társadalmi, gazdasági problémákat. Ezek csupán látható jelei annak, hogy az ezeket létrehozó társadalmi struktúrák, intézmények válságban vannak. A struktúrák és intézmények mélyén, a problémák oksági láncának végén pedig értékrendünket, kultúránkat találjuk. Ha a mélyben nem tudunk változást elérni, akkor a „környezeti” problémák megoldása érdekében tett mégoly komoly erőfeszítések sem járnak sikerrel, a gondok újratermelődnek vagy máshol, máskor, más formában jelentkeznek.
Annak érdekében, hogy egy fenntartható társadalmi modell felé mozduljunk el, négy legfontosabb teendőnket így összegezhetjük:
a) Új megoldásokat alkalmazunk az anyagáram növelése nélküli jólét megteremtésére.
b) Minél inkább környezetkímélő technológiákat használunk.
c) Minél inkább környezetkímélő gazdasági szektorokra támaszkodunk.
d) A helyi gazdaságban állítjuk elő javainkat a lehető legnagyobb mértékben.
Ezek az elvek a legkisebb közösségtől a globális szintig alkalmazhatók. Megvalósításukhoz szükséges az ezeket elősegítő törvények, kormányzati szabályozók, illetve ösztönzők kialakítása; olyan úttörő (illetve hagyományra támaszkodó) kisközösségi modellek elterjesztése, melyek megfelelnek a fenti elveknek; ismeretterjesztés (attitűdök megváltoztatása és információ biztosítása a cselekvési lehetőségekről); értékrend és világnézet megváltoztatása (belső, szellemi, lelki fejlődés).
„A fenntarthatóság előörsei” című, 2010. május 17-18-én tartott konferencián számos nagyon jó helyi kezdeményezés mutatkozott be (pl. Rozsály, az önellátó falu; Tiszaadonyi kecsketartási program, Markóci gyümölcsészeti és tájrehabilitációs program; perőcsényi mobil gyümölcsfeldolgozó, Élő Tisza védjegy stb.). A kezdeményezések a további együttműködés javítása érdekében Élő Magyarország néven hálózat létrehozásáról döntöttek. A fenntarthatóság irányába törekvő közösségek önszerveződése tehát megindult, melyet fontos figyelemmel kísérni, erkölcsi támogatásuk mellett anyagi támogatásuk is megfontolandó.
Jegyzet: [1] Az összefoglaló elkészítésénél támaszkodtam a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa (JNOB) által indított „A fenntarthatóság előörsei” című program kutatási eredményeire, melyeket Takács-Sánta András és Lányi András készítettek, valamint az ezzel azonos című, a JNOB, az ELTE Közös Örökségünk Kutatócsoport és az Új Reformkor által szervezett konferencia tanulságaira.
Az előadás vetített anyaga letölthető innen (.pdf, 4,23 Mbyte)
A letölthető hanganyagok:
Első rész (mp3, 10,3 Mbyte)
Második rész (mp3, 14,1 Mbyte)
