„A kutatások szerint az emberek nem az anyagi jólétre vágynak, hanem emberi kapcsolatokban gazdag, boldog magánéletre.”
„A kutatások szerint az emberek nem az anyagi jólétre vágynak, hanem emberi kapcsolatokban gazdag, boldog magánéletre.”
A Pax TV Menedék című műsorában 2009. március 7-én elhangzott beszélgetés részlete megtekinthető a You Tube-on. Az önfenntartásra való törekvés sikeres közösségi kísérletéről Tasi István adott interjút. Kitért a Krisna-hívők környezetkímélő, lakto-vegetariánus étkezési szokásaira is.
Kérem, engedjék meg, hogy egy olyan csodálatos helyre kalauzoljam el Önöket, ahol a mézet valóban méhek termelik, és az itt lakók nem csupán egy ízletes édességet kóstolgatnak, hanem a legfinomabb gyógyszert alkalmazzák nap mint nap.
A tehénvédelem és az állattartás között lényeges különbség van. A Krisna-völgyi tehenészetbe látogatók gyakran rákérdeznek erre; felfigyelnek rá, hogy Krisna-völggyel kapcsolatban csak a tehénvédelem szót használjuk.
A túlközpontosított árutermelés, amely a profitot tartja elsődlegesnek, komoly gazdasági kockázatot rejt. A római korból származó példa szerint az összeomlás hatása a centralizált gazdálkodás következtében mindenhová eljut, mindenkit érint.
Tudományos válaszok a hús nélküli táplálkozással kapcsolatos fenntartásokra. Dr. Farkas Veronika és Dr. Eszes Gabriella adják közre rövid orvosi véleményüket a húsmentes táplálkozás egészségügyi vonatkozásairól. Letölthető pdf formátumban (336 KB) Forrás: Védikus Tudományok Kutatóközpontja
Interjú Hetesi Zsolttal 2009. január 29-én az MTV Záróra című műsorában az erőforrások kifogyásáról, a túlfogyasztásról, a küszöbönálló válságokról és gazdaságkor emberének viselkedéséről.
Somogyvámos határában 1993-ban elkezdődött valami, amely mind a mai napig dinamikusan fejlődik, és e változás nyomán új, zöld mezők, változatos erdők és természetes élőhelyek, szép gyümölcsösök, a gazdák kezét dicsérő biokertek, virágkertek díszlenek a somogyi völgyben.
„A szentségétől megfosztott világ egy hódításra serkentő akadály sorsára ítéltetett, puszta tárggyá válik. Mint egy lélektelennek tartott állat vagy rabszolga, az ember alatti dologgá silányul, melyet munkára fognak, felhasználnak és kizsákmányolnak.”
A nívós Times magazin is felfigyelt fenntartható közösségünkre. 2009. február 9-i számukban „Önellátás” címmel tettek közzé rólunk egy rövid cikket, egy nagy méretű fotó kíséretében.