Németh Péter (Premamoya dász) Krisna-völgy oktatási vezetője előadásának összefoglalója. A III. Fenntarthatósági konferencia második napján elhangzott előadás letölthető teljes kép- és hanganyaga
I. Szemléletmód-váltás
A jelenlegi környezeti, társadalmi és gazdasági problémák sürgető szemléletmód váltásra sarkallnak mindannyiunkat. A legtöbben egy alapjaiban hibás nézőpontból szemléljük a világot. Azt hisszük, hogy ez a teremtett világ a tulajdonunk. Ebből a hamis megközelítésből fakad minden további nehézség. Emiatt pusztítja ész nélkül az emberiség a természeti javakat. Emiatt veszekednek és háborúznak egymással emberek, kisebb-nagyobb érdekcsoportok és végül egész nemzetek. (Az országok közötti határokat az emberek jelölték ki egymásnak, a madarak pedig átrepülnek ezek felett.) Mindannyian üres kézzel jöttünk erre a világra, és a halál után sem tudunk semmilyen anyagi gazdagságot magunkkal vinni.
A védikus írások által javasolt szemléletmód: Ebben a világban minden dolog végső tulajdonosa Isten, mi pedig csak átmenetileg használhatjuk ezeket az anyagi javakat.
II. Isten-központú gondolkodás:
Ha megértjük, hogy a világ nem a miénk, akkor az igazi tulajdonos (Isten) által meghatározott módon (szentírások: Védák, Biblia, …) kell viszonyulnunk az egyes környezeteinkhez. Máskülönben kellemetlen visszahatásokkal kell szembenéznünk. Ezeket komolyabban tapasztaljuk már most is. Ha a Legfelsőbb Úr van a középpontban, és az egyéni érdekeink az Ő szolgálatában összhangban állnak Vele, akkor nem lesznek érdekellentétek. Ezt egy hasonlattal tudjuk megvilágítani. Ha bedobunk egy marék kavicsot a tóba, akkor a keletkező hullámok egy zavaros felületet hoznak létre. Ha azonban ugyanoda dobjuk egyenként a köveket, akkor egy harmonikus, zavartalan kép keletkezik.Így összhangban tudunk élni a természeti környezetünkkel, a Földanyával, és a társadalmi környezetünkkel is. Ha megértjük, hogy mindannyian Isten teremtményei vagyunk, akkor nem fogjuk elpusztítani a másik embert, de még az állatokat se (vegetáriánus életmód). Így egyaránt megszüntethetőek a környezeti és a társadalmi problémák.
A fenti elvek alkalmazása a tanításban: Pl.: A biokertünk terményeiből visznek a gyerekek felajánlani az oltáron Istennek, egy részt haza a szüleiknek, a többit pedig a vendégeink kapják meg adományaikért. Így már fiatalon megtanulják, hogyan kell az élelmünket megtermelni. Pl.: Már az iskolai évek alatt megtanulják a tehénvédelmet. Gondoskodunk a tehenekről még akkor is, amikor már nem adnak tejet. Az Anyáink Napja során meg is ünnepeljük őket. Pl.: A „Földanya gyermekei vagyunk” című országos gyermekrajzpályázatunk nagyon sikeres volt.
III. Mértékletes, egyszerű életmód:
Jelenleg az életünk sikerét a megszerzett javakban (tárgyak, címek, pozíciók) mérik a legtöbben. Minden reklám arra buzdít, hogy minél több dolgot szerezzünk meg, s annál boldogabbak leszünk majd. Ezek egy rövid ideig adhatnak némi örömet, de a tartós boldogság nem az anyagi dolgokból fakad. Az embernek ezért csupán azt szabad elfogadnia, amire minimálisan szüksége van ahhoz, hogy létét fenntartsa. S hogy mi a minimum? Ez jelenleg elég különböző mértéket ölthet a különböző országok esetében (lásd ökológiai lábnyom).
Testünk megvédéséhez és fenntartásához három tényezőre van szükségünk: a) élelem, b) ruha, c) lakás. Ha ezeket egy minimális szinten biztosítjuk, és nem akarunk feleslegesen többet ennél, akkor nem fogjuk a természeti javainkat és az időnket sem feleslegesen elpazarolni. Ha megfelelően elosztanánk a megtermelt javainkat, akkor nem lennének szegény, sőt éhező emberek a Földön. A mértékletesség enyhíti a gazdasági és társadalmi problémáinkat.
A fenti elvek alkalmazása a tanításban: Pl.: Az idézett szentírások legfontosabb tanításait már az első osztálytól elkezdik elsajátítani a gyerekek. Pl.: Krisna-völgyben mindenki, így a gyerekek is vegetáriánusok, s így a legkevesebb terhelést rójuk táplálkozásunkkal a környezetünkre. Pl.: Az iskolai egyenruhából minden gyereknek van néhány téli és nyári szettje, s így nincs felesleges versengés az öltözködésben. Pl.: Azt tanítjuk a gyerekeknek, hogy ne pazaroljanak. A féloldalas lap üres felére rajzolunk, s legvégül kerül a komposztra, vagy a kályhába. Az elkopott ruhát a takarításban törlőrongyként használhatjuk. Igyekszünk minél kevesebb műanyagot használni. A tovább már nem használható hulladékokat szelektíven gyűjtjük.
IV. Összegzés:
Az „Egyszerű életmód, magas szintű gondolkodás” elve kijavítja a hibás szemléletmódunkat. A Krisna-tudatos, lelki alapú oktatás és életmód megoldást ad az egyre súlyosabb természeti, társadalmi és gazdasági problémákra.
A képanyag letölthető innen (.pdf, 2,6 Mbyte)
Az előadás letölthető hanganyaga itt (mp3, 9,8 Mbyte)