Becslésem szerint mintegy százhúsz résztvevő lehetett jelen a Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület kölesdi konferenciáján (2012. aug. 31.), amelynek a „Tudatos Lét, ökofalvak, ökoporták, az önellátás lépcsői” címet adták. Krisna-völgyet is lehetőségünk nyílt bemutatni, elsősorban abból az aspektusból, hogy ökofaluként, az önellátás terén milyen eredményeket sikerült itt megvalósítani.
Hasonló témában mutatkoztunk be az idei esztendőben például a Zöld Szervezetek Országos Találkozóján, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság zöld klubjában, illetve egy szűkebb körű kisberényi IKSZT összejövetelen is. Legközelebb 2012. november 9-én 19 órakor Biatorbágyra vár minket a „24. óra” előadássorozatot szervező Pro Hungaricum Egyesület.
Amióta megjelentettük könyvünket (címe: „Beszélgetések az önellátásról”), azóta könnyebb a dolgunk előadóként is: a konferenciákon, fórumokon rendelkezésünkre álló tizenöt-húsz perc alatt többnyire rövid áttekintést tudunk csak adni arról a sok-sok környezetvédelmi elvről, gyakorlati tapasztalatról, amelyek a Krisna-völgyiek számára a legtermészetesebb mindennapi gyakorlatot jelentik. A figyelem felkeltése után általában nincs elegendő idő arra, hogy belemenjünk a részletekbe, és ez persze nem is felelne meg az általános konferencia-előadás műfajának, így őszintén örülni szokott a hálás közönség, hogy ha biztosítjuk számukra a könyv helyszíni megvásárlásának lehetőségét.
Az Öko-völgy Alapítvány munkatársaiként a fenntarthatósággal kapcsolatos eredmények kutatását és népszerűsítését tűztük ki célul. E cél elérése érdekében az előadások tartása és kiadványok megjelentetése mellett képzéseket is szervezünk, így például legutóbb 2012. szeptember 5-13. között – immár harmadik alkalommal – 9 napos Farmgazdálkodási képzést tartottunk, amelynek külföldi résztvevői számára a Grundtvig alap biztosította a részvételi lehetőséget.
Köszönjük a munkánk iránt megnyilvánuló érdeklődést, a szimpátia és támogató szándék sokféle megnyilatkozását. Biztatásnak vesszük, buzdításnak arra, hogy folytassuk a hazai ökofalvak kutatásában, a fenntarthatóság népszerűsítése terén megkezdett tevékenységünket!
Rév Szilvia
program koordinátor
Öko-völgy Alapítvány, Somogyvámos