Növényalkalmazás a klímaváltozás idején (7.) – Ikertűs fenyők a Mediterráneumból

Ha földközi-tengeri nyaralásunkból visszatérve fel akarjuk idézni a néhány száz kilométerre lévő táj megkapó mediterrán hangulatát, a kezünkben a lehetőség. A fajgazdag Pinus nemzetség csak néhány faját alkalmazzuk Magyarországon jelenleg, pedig az alább bemutatott fenyők (fiatalkori fagyvédelem mellett) bátran telepíthetőek lennének. Érdemes megismernünk őket, kísérletezni velük!

Bede-Fazekas Ákos okleveles tájrendező- és kertépítőmérnök, korábbi szakdolgozónk folytatja a Szép Kertek című folyóirat számára írott cikksorozatát. A sorozat előző részeiben a jegenyefenyőkről, az észak-amerikai ciprusokról, valamint az óvilági tölgyekről esett szó, a mostani írásban pedig folytatja az ikertűs fenyőkről megkezdett sorozatát (az előző részek: ide [Amerikai ikertűs fenyők] és ide [Távol keleti ikertűs fenyők] kattintva olvashatók).

Az alább felsorolt fajok hasonló megjelenésűek és hasonló éghajlati igényűek. Fénykedvelők, hajtásaik beérleléséhez, szükségük van a magas nyári hőösszegre. Fiatalon ugyan fagyérzékenyek lehetnek (ezért vízáteresztő talajon, védett fekvésben fejlődnek szebben), de az idős példányok már teljesen jól viselik klímánkat. A szárazságot, nagy nyári hőséget és a gyenge talajviszonyokat tolerálják. Kimagasló a szárazság- és melegtűrése a Pinus brutia változatának is tekintett, a Kaukázusban és talán még keletebbre is honos Pinus eldarica-nak.

Pinus eldarica a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány bemutatókertjében. (Fotó: Bede-Fazekas Ákos)

A bemutatott fajok többsége talaj iránt toleráns, ugyan a Pinus pinaster inkább a szilikátos talajokat kedveli, meszet csak üde homoktalajon visel el. A Pinus halepensis jól viseli a sziket. A felsorolt fajok nem igényelnek sem metszést, sem tápanyag-utánpótlást, öntözni is legfeljebb késő tavasszal, vagy a nyár elején érdemes őket.

A Pinus halepensis idős, pécsi példányának már nagy táblákban hámlik narancsvörös kérge. (Fotó: Bede-Fazekas Ákos)

A Földközi-tenger vidékéről származó fenyőkből árad a mediterrán hangulat, a kertben már egy jól elhelyezett ernyős lombú szoliter fenyő meg tudja teremteni a forró tengerpartok illúzióját. Megfelelő környezetben, például fűszercserjékkel (Rosmarinus officinalis, Lavandula officinalis) és apró, örökzöld levelű cserjékkel (Buxus sempervirens, Quercus coccifera) társítva ez a hatás még erősebb. Sziklás környezetben, kőkertben még hitelesebb kompozíciót alkothatunk.

A felsorolt fenyők közül a Pinus pinea lombja a legsötétebb, a másik véglet a Pinus nigra ssp. salzmannii, lombja ezüstszürke. Utóbbi faj hosszú tűivel szinte már szubtrópusias hatású. A hazai szakemberek érdeme, hogy jó néhány olyan fajtával büszkélkedhetünk, melyek bizonyítottak már a magyar klímán (igaz, ezek némelyike nem lett elismertetve!). Érdemes e fajtákat előnyben részesíteni az olasz import alapfajokkal/fajtákkal szemben, hiszen a kemény teleinket sokkal jobban viselik!

Fiatal korában inkább egy megtermett cserjére hasonlít a Pinus pinea. (Fotó: Bede-Fazekas Ákos)

A hazai kertépítés számára már ismert fontosabb ikertűs fenyők a Mediterráneumból:
Korzikai feketefenyő (Pinus nigra ssp. laricio), balkáni selyemfenyő (Pinus peuce)

Új fajok

Pinus brutia (keleti aleppófenyő)
Az aleppófenyő (Pinus helpensis) változatának is tartják a fajt, melynek elterjedési területe Iraktól Észak-Görögországig terjed. A dél-itáliai Kalábriában, melyre tudományos és angol neve is utal, valószínűleg nem őshonos, csak betelepítették. Az örökzöld bozótosok fája, akár 1500 méterig is felkúszik a hegyekbe. Könnyed lombozatú, szabálytalan ágrendszerű fenyő, hazájában 30 m-es magasságot is elérhet. Délnyugat-Törökországban 2,1 m törzsátmérőjű, hatalmas példánya ismert. Kérge az alsóbb részeken barnásvörös, mélyen repedezett, feljebb pikkelyes, narancssárga, összességében az aleppófenyőéhez hasonló. Az említett fajnál amúgy ellenállóbb, télállóbb. Évekig a fán maradó, 6-10 cm-es tobozai csaknem ülők. Kb. 15 cm-es tűi kettesével, ritkán hármasával állnak. Az északkelet-mediterrán területek legfőbb erdészeti faja. A rajta és a mandulafenyőn (Pinus pinea) élősködő pajzstetű mézharmatából a méhek „fenyőmézet” állítanak elő, ezért a méhészek mesterségesen is fertőzik az állományokat. Ez azonban már megbontja az ökológiai egyensúlyt, és gyakran a fák pusztulását okozza.

Pinus halepensis (aleppófenyő)
Tudományos és magyar nevét is az észak-szíriai Aleppóról kapta, elterjedési területének súlypontja azonban inkább a Mediterráneum nyugati felére helyezkedik. Főként a part közelében, 200 méteres magasságig találjuk. 15-25 m-es fa, gyakran többtörzsű. Koronája fiatalon szabálytalan kúp alakú, később kerek vagy lapított, hosszan kinyúló vízszintes ágakkal. A tengerparton gyakran a szél alakítja koronáját. Gyors növekedésű, talajkötő képessége kiváló, szárazság- és melegtűrő. Kérge sokáig ezüstszürke, sima, az idősebb példányokon függőleges barázdákkal tagolt, narancssárga. Fűillatú, 5-10 cm-es tűi ritkán nem kettesével, hanem hármasával állnak (az alapfajénál hosszabb tűjű magyar fajta a ’Murat’). A fiatal fák évekig megtartják szürke juvenilis hajtásaikat. 6-12 cm-es tobozaik 3 évig érnek, majd sokáig a fán maradnak. Vastag, rövid nyéllel kapcsolódnak a hajtáshoz, gyakran 2-3-as csoportokban fejlődnek. Az aleppófenyő fontos erdészeti faj, gyűjtik gyantáját (többek között a görög gyantás bor, a retsina ízesítéséhez) és tűzifaként is hasznosítják. Ezen túl széles körben telepített dísznövény más kontinensek mediterrán vidékein is. A fának nagy jelentősége van keresztény kultúrkörben, hiszen a Biblia 30-nál is többször említi, többnyire a hosszú élet, győzelem és halhatatlanság jelképeként (bár egyes fordításokban olajfaként vagy ciprusként találkozhatunk vele), és feltételezhetően Jézus keresztfájának anyagát is aleppófenyő adta.

Pinus pinaster (parti fenyő)
Nyugat-mediterrán elterjedésű faj, Máltától Portugáliáig és Marokkóig megtalálható, sőt, Franciaország  enyhe, atlantikus klímájú déli részén is felbukkan. Jellemzően 0-400 m magasságban találjuk, de Afrikában 2000 m-ig felhatolhat a hegyekbe. Latin neve vad fenyőt jelent, melyet eredetileg az erdeifenyő (Pinus sylvestris) megnevezésére használtak. Száraz, homokos talajon is jól fejlődik. Mély talajokon hatalmas fává nőhet (40 m), hosszú, görbe törzset és lekerekedő, széles koronát nevel. Kitett helyeken, gyengébb talajon csak bokorfává nő. Pionír jellegű, gyors növekedésű (igaz, 30 éves kora körül a magassági növekedést befejezi), savanyú, sovány talajon akár erdészeti jelentősége is lehet hazánkban. Hasonlít az erdeifenyőre, bár koronája annál sokkal nyitottabb. Ágrendszere a felfelé törő ágvégek miatt gyertyatartószerű. vöröses kérge hosszanti fekete repedésekkel hasított, idős korára gyíkbőrhöz hasonlóvá válhat. Fényes, vastag tűi hosszúak, 10-25 cm-esek. 2-4-esével örvökbe rendeződő, rövid kocsányú tobozai 10-20 cm-esek, kemények és nehezek, erősen dudorosak. Karácsonyi díszítésként kiváló, eredeti élőhelyén gyűjtik is e célból. Gyantatermelés szempontjából a legjelentősebb európai fenyőnk. Hódi Tóth József szelekciója az intenzív sárgászöld, csavarodott tűket fejlesztő ’Blondy Screw’ fajta.

Pinus pinea (mandulafenyő)
Archeofiton faj, jelenleg Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában és Dél-Európában is széles körben elterjedt, termesztett. Ernyőfenyőnek is nevezik, nem véletlenül: a mediterrán tengerpartok e jellegzetes fenyője hatalmas, ernyős koronát fejleszt. Vaskos, rövid törzséből több, egymással egyenrangú vezérágat nevel, melyek sűrűn elágazódnak. Fiatal korában bokor jellegű, később 15-25 m-re megnő. Kérge idős korában nagy, narancsvörös táblákra válik. Széles, ovális, 10 cm-es tobozai kézigránátra hasonlítanak. Ritkásan álló tűik 10-18 cm-esek, hagymás aromájúak. Kékes euphyllumok is gyakran láthatók a fákon. Habár fája is hasznosítható, elsősorban ehető, nagy (1,5-2 cm) magjáért termesztik, a történelem előtti idők óta. Az ókorban afrodiziákumnak gondolták, így a magot nem csak beltartalmi értéke miatt fogyasztották. Magyar fajtái a ’Bachelor’ (hosszú tűk, impozáns), ’Comeback’ (majdnem spirálisan álló oldalvezérek, csavarodott tűk), ’Graciosa’ (vékony, rövid hajtások, rövid tűk), ’Grandfather’ (nagy tobozok, hosszú tűk), ’Hírös’ (szívós, erősen télálló), ’Hunnia’ (télálló) és ’Rákóczi’ (nedves talajon is télálló).

További javasolt fajok
Pinus canariensis (kanári hosszútűs fenyő)
Pinus eldarica (syn. Pinus brutia var. eldarica, grúz aleppófenyő)
Pinus nigra ssp. salzmannii (pireneusi feketefenyő)

– Bede-Fazekas Ákos –