Tasnádi Marina 2011. májusa óta végzi kutatásait Krisna-völgyben, az Öko-völgy Alapítvány közreműködésével. A Debreceni Egyetem másodéves hallgatója által készített ökológiai lábnyomszámításból többek között kiderült, hogy Krisna-völgy lábnyoma jelenleg biológiai kapacitásán belül van, vagyis a közösség fenntartható módon működik. Dolgozatával szerepelt a 2011. október 20-án megrendezett Tudományos Diákköri Konferencián, ahol a Természetvédelmi Szekcióban különdíjat szerzett. Az alábbiakban Marina bemutatkozása olvasható.

A Mezőgazdasági-, Élelmiszertudományi és Környezetvédelmi Kar másodéves Természetvédelmi mérnök BSc szakos hallgatója vagyok. Kutatásomat ökotechnológiák, ökofalvak, és fenntarthatóság témakörökben végzem. Munkámban a fenntarthatóság elméleti és gyakorlati oldalát járom körül, a világ jelenlegi kritikus és az egész emberiség jövőjét veszélyeztető jelenségeinek bemutatásán keresztül az arra adott lehetséges válaszokon és megoldási lehetőségeken át – melyek közül a legalkalmasabbnak az ökofalvak- és régiók által nyújtott példát tartom – egészen a fenntarthatóság gyakorlati „teszteléséig”, melyet az általam meglátogatott Krisna-völgy ökofaluban ökológiai lábnyomszámítás formájában valósítottam meg.

Az ökotechnológiákon belül kutatom az ökoházak építési, fűtési és szennyvízkezelési technikáit, berendezéseit, energia- és költséghatékony háztartási eszközöket és mindennapi praktikákat, a megújuló energiaforrások használatának módjait és lehetőségeit.

Kutatásom kiterjed a nemzetközi és hazai ökofalu-kezdeményezések eredetére és jelenlegi helyzetére, a Krisna-völgyben (mint a legelőrehaladottabb hazai ökofaluban) használatos eljárásokra, az önellátás tényleges megvalósítására, az ott zajló kutatásokra és fejlesztésekre az ökológiai szántóföldi gabona – és takarmánytermesztést, a  biokertészkedést (vegyszermentes, alternatív növényvédelem, szerves trágyázás, komposztálás stb.), az ökologikus állattartást (etikus és környezetbarát, a növénytermesztéssel összehangolt), a természetvédelmet, és a tudományos ismeretterjesztést illetően.

Az ökológiai lábnyomszámításból pedig kiderül, hogy Krisna-völgy ökológiai lábnyoma jelenleg annak biológiai kapacitásán belül van, ami azt jelenti, hogy a közösség fenntartható módon működik.

Dolgozatommal szerepeltem a 2011. október 20-án megrendezésre került kari Tudományos Diákköri Konferencián, ahol a Természetvédelmi Szekcióban különdíjat szereztem. A bíráló bizottság elnöke a Nagyerdei Kultúrpark Állat-és Növénykert igazgatója volt, tagjai pedig a tanszék oktatói és PhD hallgatói közül kerültek ki.

Ezúton is köszönöm a sok segítséget, amit Krisna-völgy lakóitól és az Öko-völgy Alapítvány munkatársaitól kaptam, és a mérhetetlenül kedves fogadtatást, amiben részesülhettem.

Tasnádi Marina

4 thoughts to “Öko-völgyes hallgatói siker a 2011. évi Tudományos Diákköri Konferencián

  • Bocskay József

    Érdeklődni szeretnék, hogy publikus -e a dolgozat. Nagyon szívesen elolvasnám, mert többen érdeklődünk egy önellátó település létrehozási lehetőségeiről.

    A választ várva, köszönettel és üdvözlettel:

    Bocskay József

    Válasz
    • kunandras

      Kedves József!
      A honlapra nem tettük fel a dolgozatot, de hamarosan elküldöm Önnek magánlevélben.
      Üdvözlettel: Kun András

      Válasz
  • Kiss Melinda

    Tisztelt Öko-völgy Alapítvány és kedves Tasnádi Marina!

    Engem is érdekelne a dolgozat, úgy gondolom nagyon hasznos és érdekes kiegészítő információkkal tudna szolgálni az Öko-völgyről, ugyanis vidékfejlesztési témakörben írok fenntartható mezőgazdálkodási és helyi élelmiszer-rendszerekről szakdolgozatot. Természetesen nem plagizálnék.:)

    Nagyon szépen köszönöm előre is!
    Kiss Melinda

    Válasz
    • kunandras

      Kedves Melinda!

      Ez ügyben kérem, hogy írjon nekem magánban, és egyeztetjük a részleteket, feltételeket.

      Üdvözlettel:
      Kun András
      kun.andras”kukac”okovolgy.hu

      Válasz

Leave a comment to Bocskay József Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük