II. fenntarthatósági konferenciánk

Egy konferenciára invitáljuk a Tisztelt Olvasót, ami az ökológiai lábnyom csökkentésének módjairól, lehetőségeiről szól. Az Öko-völgy Alapítvány képviseletében Krisna-völgyben szervezzük. A konferencia egyik fő célja, hogy bemutassuk, egy közösség ökológiai lábnyoma miképpen tartható a fenntartható értéken belül.

Tovább
Városi kertészek. Az önellátás új útjai Kubában

A BBC News honlapján rendkívül érdekes cikk jelent meg arról, hogy Kubában miként szervezték meg az élelmiszertermelés új rendszerét. A történet akkor kezdődött, amikor a szigetország gazdasága rendkívül kritikus helyzetet élt át a Keleti Blokk, a Szovjetunió széthullását követően.

Tovább
Öko-völgy Gondolat-kiállítás a Krisna-völgyi Búcsún

A Búcsú színes forgatagában régi mezőgazdasági gépek, és egy szép szénásszekér hívta fel a figyelmet az Öko-völgy Program sátrára. A Búcsún idén is közel hatezer embert láttunk vendégül, így reméljük, hogy legfőbb üzenetünk – „A fenntarthatóság megvalósítható!” – ezúttal is sokakhoz eljutott.

Tovább
Krisna-völgy ökológiai lábnyoma

Befejeződött az ökológiai lábnyom-kutatás, amelyet egy egyetemi hallgató folytatott az Öko-völgy Program keretében. Lánczi Dániel Csaba, földrajz-környezettan szakos hallgató (ELTE TTK, Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék) szakdolgozatában tanulságos információkat olvashatunk arról, hogy mit jelent a fenntarthatóság, és hogy Krisna-völgy lakói miként valósítják meg ezt a gyakorlatban. Az alábbiakban rövid kivonatot közlünk a szakdolgozatból, mely honlapunkról teljes […]

Tovább
Ökológiai lábnyomunk a magyarországi érték 42%-a!

Néhány eredmény Lánczi Dániel Csaba hamarosan elkészülő szakdolgozatából. A földrajz-környezettan szakos hallgató, aki szakdolgozatát az ELTE Természettudományi Karának Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékén írja, minket választott kutatásai helyszínéül.

Tovább
Kutatásokkal a jövő generációkért

Az elmúlt hetekben nagy jelentőségű kutatások kezdődtek az Öko-völgy Program somogyvámosi mintaterületén. A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának Hivatalából látogatott meg bennünket Zsák Yvonne biológus és Csepku Ádám környezetgazdálkodási agrármérnök hallgató.

Tovább
Hagyomány és minőség

A túlközpontosított árutermelés, amely a profitot tartja elsődlegesnek, komoly gazdasági kockázatot rejt. A római korból származó példa szerint az összeomlás hatása a centralizált gazdálkodás következtében mindenhová eljut, mindenkit érint.

Tovább
Felélt jövő

Interjú Hetesi Zsolttal 2009. január 29-én az MTV Záróra című műsorában az erőforrások kifogyásáról, a túlfogyasztásról, a küszöbönálló válságokról és gazdaságkor emberének viselkedéséről.

Tovább
Az elkülönültség mítoszának vége

„Egy olyan életmód kialakításához, mely kiteljesítő és fenntartható a természeten belül, újra kell gondolnunk a kapcsolatainkat egymással és a természet többi részével.” Wackernagel és Rees Ökológiai lábnyomunk című könyve megpróbál ilyen gondolkodásra serkenteni.

Tovább
Fenntarthatóság és fejlődés

Nemzetközi és hazai tudóscsoportok tanulmányai szerint a fenntarthatóság megteremtésének előfeltételei a következők: Erősíteni kell a helyi termelést és fogyasztást; Természetkímélő (ökológiai) gazdálkodást kell folytatni; Megújuló energiaforrásokat kell használni; Minden tekintetben takarékoskodni kell; Minél több embernek kell áttérnie a vegetarianizmusra. Ezek jelentik a továbbfejlődést a fenntarthatóság irányába. Kérdés, hogy ezúttal hallgatunk-e a kutatói véleményekre.

Tovább