A mi falunkban gyakoriak a hosszú belterületi telkek. A mai – voltaképpen városias életet élő – falusiak többsége számára ezek a földterületek jórészt kihasználhatatlanok. Többségüknek nincsenek mezőgazdasági gépeik, nincsenek igavonó állataik.
Mi történik hát ezekkel a földekkel?
Mifelénk az a szokás, hogy ingyen és bérmentve – vagy csekély bérleti díjért – rendelkezésére bocsátják a földet egy „traktoros” gazdának, akinek vannak földművelő gépei. Ö pedig beveti, hol napraforgóval, hol kukoricával. A kukoricával aztán egyesek disznót hizlalnak, a napraforgót pedig olajnak, madáreleségnek adja el az illető.
Így hát a falu lakói szerint minden rendjén is van így: a föld meg van művelve, a disznós gazdák hozzájutnak a hizlaláshoz fontos kukoricához, a traktorosnak pedig némi megélhetés biztosíttatik.
Hát a helyi meglepetés abból lett, hogy mi, városról érkező „gyüttmentek”, nem követtük a jól bevált rendszert, hanem egy másik logika alapján indultunk el. Mi nem lelkesedünk a disznótartásért, ugyanis vegetáriánusok vagyunk, ráadásul a disznóólaknak még három házzal arrébb is gyomorforgató szaguk van. Így hát úgy döntöttünk, nem támogatjuk a disznótartást, még ilyen áttételes módon, a kukoricatermesztésen keresztül sem.
Kertünk 2010 tavaszán. Előtérben idős gyümölcsfáink és a frissen bevetett zöldségeskert, háttérben az első erdőtelepítésekhez felszántott rész.
Alapelvünk volt, hogy bármi is lesz a közel fél hektáros területünkön, az vegyszermentes (bio) legyen. Tulajdonképpen ez még egy ok volt a kukoricával szemben, és szintén kiesett a napraforgó is, ugyanis ezeket a kapás kultúrákat vegyszer nélkül csak hatalmas emberi munkaerő árán lehetne fenntartani.
Ami még egy szép dolog lehetett volna, az a saját célú kenyérgabona (pl. búza, alakor, tönköly) és kásanövény (pl. zab, hajdina, köles) termesztés. Ehhez egy családra számolva elég lenne egy egészen kicsi (kb. 100 m2) terület is, a nagyobb gondot inkább a kártevőmentes raktározás jelentett volna, meg a mi időnk végessége. Így hát egyelőre elnapoltuk a témát.
Állatok hiányában egyelőre elvetettük a legelőgazdálkodás ötletét is, magára hagyni a területet pedig nem lett volna értelme. (Mert tarackos, siska nádtippanos, aranyvesszős parlag, aminek visszagyepesedése közeli természetes magforrás hiányában csak több évtized alatt lenne eredményes. Addig meg nézhettük volna minden nyáron a nyakig érő gyomtengert).
A szóban forgó terület hasznosítására végül a részleges erdősítést, erdőkert kialakítását találtuk ki, nagyobb tisztásokkal meghagyva a lehetőséget a burgonya-, gabona-, gyümölcs- és zöldségtermelésnek is.
Az erdősítés részleteiről következő cikkünkben számolunk be.
– Kun András és Rév Szilvia –
Szeretne többet tudni az önellátás gyakorlatáról?
Keresse könyvsorozatunkat!
One thought to “Új földtulajdonos dilemmája: Támogassuk-e a disznóhizlalást?”
Pingback: Erdőkert létesítés egy belterületi parlagon | Öko-völgy Alapítvány