Főoldal | Kapcsolat | GYIK | Sajtószoba | Honlaptérkép | RSS | Akadálymentes Gyengénlátóknak | Angol honlap   

A közös munka gyümölcsei

a010Krisna-völgy kertészete 2009-ben is eredményes évet zárt. Ez derült ki a közösség vezetőinek közelmúlt béli beszámolójából. Az ökofalu apraja-nagyja jelenlétében tekintették át, hogy miként sikerült megvalósítani a tavaszi kertészeti terveket.

A beszámolót nagy izgalom előzte meg, hiszen tavasztól őszig mindenki tevőlegesen vett részt a kertészet munkájában. A hetente egy-három alkalommal végzett egy órás közösségi munka idején a vendégvezetők, a tehenészek, a templomi dolgozók és tanárok együtt ástak, kapáltak, gyomláltak, egyeltek és szüreteltek a kertészekkel. Hangulatos videók, képek ittdscn7343

A beszámolóból megtudhattuk, hogy a kertészetben idén is több mint 70 fajt- illetve fajtát termesztettek. Különösen jó eredményt produkált a sárgarépa, a cékla, zöldbab, paradicsom és mángold. Közel tíz, illetve három tonnás terméseredménnyel rekord évet zárt a sütőtök és a cukkini. Úgy látszik ez az esztendő különösképpen kedvezett a kabakos fajok (tökfélék) itt termesztett többféle fajtájának.

Az idei termés elegendő ahhoz, hogy Krisna-völgy lakóinak ne kelljen máshonnan zöldséget és gyümölcsöt vásárolniuk. A téli időszak átvészelését segíti a tárolópince, ahová a legkülönfélébb gyümölcs- és zöldsa018_mandulaég befőttek, lekvárok kerültek. Különösen a sütőtök adta fel a leckét – hiszen több mint tíz tonna termett belőle… Ehhez még a 160 m2-es pince tárolókapacitása is kicsinek bizonyult volna, ha nem főzik be egy részét lekvárnak (!).

Az idén termett zöldségeket és gyümölcsöket alább felsoroljuk (a fajták részletezése nélkül). A lista végigolvasása során érdemes figyelembe venni, hogy mindezeket bio-módon, mérgek és műtrágya felhasználása nélkül termelték. A zöldségek és gyümölcsök eltevése ugyancsak mesterséges anyagok, tartósítószerek hozzáadása nélkül történt.

A Krisna-völgyi biokertészet jövőre is várja a biogazdálkodás alapjait elsajátítani vágyó önkéntesek jelentkezését!

Kun András
Öko-völgy Alapítvány

A Krisna-völgy kertészetében 2009-ben termelt zöldségek és gyümölcsök listája:
- Leveles zöldségek: mángold, spenót, fejes saláta, török saláta;
- Gyökérzöldségek: sárgarépa, petrezselyem gyökér, hónapos retek, jégcsap retek, fekete retek, cékla;
- Csucsorfélék: krumpli; paradicsom, Tv-paprika, zöld erős- és édes paprika, pritamin paprika, padlizsán;
- Kabakosok: uborka, cukkini, tök, sütőtök;
- Hüvelyesek: zöldborsó, zöldbab;
- Káposztafélék: karalábé, kelbimbó, brokkoli, fejes-, vörös-, kelkáposzta, fodros kel, karfiol;
- Egyéb zöldségfélék: édeskömény, csicsóka, torma, csemegekukorica, rebarbara;
- Zöldfűszerek: petrezselyemzöld, bazsalikom, rukkola, korianderlevél; Methi levél (ez a görögszéna levele), oregano, kapor;
- Szárított fűszerek: szárított bazsalikom, szárított oregano.
- Gyümölcsök: alma, körte, birs, ribiszke, szilva, josta, eper, köszméte, cseresznye, meggy, őszibarack, kajszi, szeder, mandula, mogyoró, dió

Hozzászólások (2) / “A közös munka gyümölcsei”

Szólj hozzá!

Kapcsolódj!
Keresés
Idézet
"Az emberi közösségek együttműködő, egymást segítő, szeretetteljes világát kell újra felfedeznünk. Ehhez újra el kell sajátítani a 150 évvel ezelőtt még jól működő lokálisan önellátó életmód legfontosabb elemeit."
Vida Gábor
Fotógaléria
Loading...
OV_fenntarthat_konf_8_20081008_kisebb.jpgIMG_0166.jpgIMG_0099.jpgmeheszet.jpgIMG_0145.jpgIMG_7820.JPGDSCN6418.JPGIMG_0057.jpgMagfejto_2010apr16_2_k.jpgIMG_7960.JPGDSCN6457.JPGOV_fenntarthat_konf_12_20081008.jpg
Jelenleg 40 hallgató készíti nálunk, és 14 hallgató védte meg szakdolgozatát.
Programjaink eddigi résztvevőinek száma: 3.900 fő.
Utolsó frissítés idopontja: 2012-05-18

 

Támogatóink
Az Öko-völgy program szívesen veszi támogatók jelentkezését.
Eddig több mint 130 cég járult hozzá programunkhoz, a legkülönfélébb anyagi és tárgyi eszközökkel. Köszönjük nekik!

                 
            

A 2010-es Fenntarthatósági Konferencia az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A 2010-es Búcsún való megjelenésünket a KvVM Zöld Forrás programja támogatta.