Ahogyan korábban már beszámoltunk róla, az Öko-völgy Alapítvány képviselői is jelen voltak megfigyelőként Cancúnban, a 2010 decemberében megrendezett Klímacsúcson. Az alábbiakban az Alapítványunk által a rendezvényt követően kiadott sajtóközlemény szövege olvasható – első kézből nyert Cancúni tapasztalataink összefoglalásaként.

Az immár 16. alkalommal lezajlott nemzetközi konferenciának, közismertebb nevén Klímacsúcsnak idén a mexikói Cancún városa adott helyet. A rendezvényen megfigyelőként jelen voltak az Öko-völgy Alapítvány képviselői is. A klímacsúcsokon mind nagyobb szerepet kapnak a civilek, éppen ezért meglepő, hogy hazánkból a somogyvámosi szervezet volt az egyetlen civil résztvevő.
„Úgy látszik, klíma-ügyben a kormányokban nem lehet bízni, a civilekben van minden remény” – mondják egyre többen az első nagy csalódás, a 92-es Riói Csúcs óta. Az események mintha valóban ezt a véleményt igazolnák: az elmúlt évek csúcstalálkozóin nem történt érdemi előrelépés.

Akkor még voltak, akik reménykedtek:  beszélgetés a tárgyalások megkezdése előtt Cancúnban

Mexikóban azonban váratlanul megtörni látszott a jég: három nappal konferencia vége előtt Kína képviselője kijelentette, hogy országa önként vállalja a szén-dioxid kibocsátásának mérséklését. Peking most első ízben ismerte el felelősségét a globális szennyezésben. (Becslések szerint Kína tavaly 7,4 milliárd köbméter üvegházhatású gázt bocsátott ki, ami kilenc százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.)
A történelmi fordulattal kecsegtető felajánlás mind a kormányzatok képviselőit, mind a civileket váratlanul érte. Eddig ugyanis a világ két legnagyobb CO2-kibocsátójaként ismert Egyesült Államokra és Kínára nem vonatkoztak a kiotói jegyzőkönyv vállalásai. Most, a kijelentést követően rövid ideig úgy látszott, hogy talán az USA is követi majd a kínai példát.

A cancúni rendezvény azonban végül mégis a már ismerős módon: igazi Csúcs-kudarccal zárult. A felek – csakúgy, mint egy évvel ezelőtt Koppenhágában – éjszakába nyúló záróértekezlete nem hozta meg a várva várt eredményt. Tény, hogy a tagok elfogadtak olyan megállapodásokat – például az erdővédelemről, és a nemzetközi Zöld Alapról -, amelyek nem zárják ki a későbbi megállapodás lehetőségét, de a folytatásra már csak jövőre, a Dél-Afrikai Köztársaságban, Durban-ben kerülhet sor.
A legfőbb, legsürgetőbb kérdések továbbra is megoldatlanok: Melyik ország mekkora kibocsátás-csökkentést vállal? A legnagyobb kibocsátók, Kína, az USA, India és Oroszország milyen kompromisszumokra hajlandók? Talán a legfogósabb kérdés: ki tudja majd meggyőzni az USA közelmúltban republikánus többségűvé vált Kongresszusát, amely klíma-szkeptikusabb, mint valaha?

Alapítványunk titkára, Kirs György megfigyelőként a Cancúni tárgyalásokon

Sokak véleménye szerint azonban fogytán az időnk. Tény, hogy a NASA és a NOAA kutatásai alapján elkészített az Éghajlat állapotáról szóló jelentés (State of the Climate Report) felettébb borúlátó. A kutatók tíz olyan figyelmeztető jelre hívják fel a figyelmet a jelentésben, amelyek fokozatos hőmérséklet-növekedésre utalnak, és a szakemberek szerint is örülhetünk, ha az átlagos felmelegedés „csupán” 4-5 fokos lesz.

Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy méginkább előtérbe kerül az a vélemény, mely szerint a társadalmi kezdeményezések, a civil szervezetek képesek elindítani az érdemi változtatásokat.

Hosszú Zoltán
elnök
Öko-völgy Alapítvány

A helyszíni közvetítést tartalmazó cikkeink itt olvashatók:
Első rész
Második rész
Harmadik rész

Leave a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük